Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Romagyilkosságok: Ötszörösen minősülő emberölés a vád

Befejeződött a vádirat ismertetése a romagyilkosságok miatt indult büntetőperben a Pest Megyei Bíróságon pénteken, a vád ötszörösen minősülő emberölés.

15 óra 35 perc - Ötszörösen minősülő emberölés a vád

A vádlottak kilenc támadásban 78 lövést adtak le, 11 Molotov-koktélt hajítottak el, és ezzel összesen 55 ember életét veszélyeztették, hat halálos áldozat, öt életveszélyes és öt súlyos sérült volt, köztük nők és gyermekek.

Az ügyészség szerint mindez aljas indokból, előre kitervelten, több emberen, részben 14 éven aluli sérelmére, részben sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölésnek minősül, ezért a büntető törvénykönyv alapján tényleges életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható. Ezen túlmenően a vád még más bűncselekményeket is az elkövetők terhére ró, így például lőfegyverrel visszaélést.

A pénteki tárgyalás végén a bíró közölte, hogy a következő, jövő szerdai tárgyaláson kezdődhet el a vádlottak meghallgatása, erre három hetet szánnak. Április 19-én kezdődhet a több mint másfél száz tanú meghallgatása, azután a több tucatnyi szakértőé.

A nyári ítélkezési szünetig több mint 30 tárgyalás lesz a romagyilkosságok büntetőperében a Pest Megyei Bíróságon.

13 óra 35 perc - Katonai körültekintéssel szervezték az akciókat

Sajtóhírek nyomán szánta el magát az első fegyveres támadásra a romák sérelmére elkövetett sorozatgyilkosságok három vádlottja, akciójukat katonai körültekintéssel tervezték meg - hangzott el a vádirat ismertetésekor.

A harmadik vádpont szerint az első-, másod- és harmadrendű vádlott - Kiss Árpád, Kiss István és Pető Zsolt - 2008. június közepén egy televíziós riportműsorból értesült arról, hogy a Pest megyei Galgagyörkön roma és nem roma családok közötti konfliktusok vannak. Úgy döntöttek, megtalálták a megfelelő célpontot a közfigyelem felkeltésére, és a hatóságoknak is példát mutathatnak. Szereztek új mobiltelefonokat, amelyek nem voltak a személyükhöz köthetők. A támadás előtt alapos terepfelmérést tartottak, éjfélre időzítették az akciót, és arról is határoztak, hogy ablakokra fognak lőni.

2008. július 21-én autóval a helyszínre mentek, és éjfél után, mobiltelefonos egyeztetést követően a símaszkos elkövetők több tüzelőállásból egyszerre lőni kezdtek sörétes és golyós fegyvereikből. Ketten bementek a falu házai közé, és onnan tüzeltek, harmadik társuk pedig egy dombról fedezte őket, és onnan nyitott tüzet a házakra. Több ház ablakán behatoltak a lövedékek, de nem okoztak sérüléseket.
A negyedik vádpont szerint az elkövetők a galgagyörki támadás után úgy érezték, hogy nem érték el a kívánt hatást, ezért a bűncselekmény-sorozat folytatásáról döntöttek. A választás a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Piricse településre esett, ahol tudomásuk szerint romák által elkövetett cselekmények miatt "különösen rossz a helyzet", és ezzel a hatóságok sem tudnak mit kezdeni. A település azzal került a híradásokba, hogy korábban egy kisgyermek éhen halt, emiatt a szülőket a bíróság elítélte.

Az első-, másod- és harmadrendű vádlott 2008. augusztus 7-én napközben elkészítette a Molotov-koktélokat, mobiltelefonjaikat otthon hagyták, és este útnak indultak. Másnap hajnalban több házra, illetve házba, amelyben szegényes körülmények között romák éltek, gyújtópalackokat dobtak, majd fegyvereiket is használták. Ezen a helyszínen már volt sérültje a támadásnak, az egyik, égő házából menekülő romát lábon lőtték, és nyolc belül gyógyuló sérüléseket okoztak neki.

A 90 oldalas vádirat tizenkét vádpontból áll. Az első, pénteki tárgyaláson várhatóan csak a vádiratot ismertetik, és a következő tárgyaláson tehetnek majd vallomást a vádlottak.

Korábban:

A vádirat szerint a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi kifejezett ellenszenvvel vélekedett a romákról, közülük ketten szélsőséges nézeteket valló csoportosulások tagjai voltak.

A vádlottak vonzódtak a fegyverekhez, így támadásaikat a személyes indíttatás és a romák közötti félelemkeltés motiválta.

A hat halálos áldozatot követelő támadássorozattal vádolt, előzetes letartóztatásban lévő férfiak pénteken kezdődött büntetőperében a Pest Megyei Bíróságon az ügyész által ismertetett vádirat szerint a vádlottak úgy vélték, az igazságszolgáltatás nem tölti be megfelelően feladatát a cigány származású elkövetőkkel szemben. A személyes sérelmeik és a kisebbségi csoportokkal szembeni ellenérzésük mellett a rendcsinálási elhatározásukban az olaszliszkai gyilkosság is nagy szerepet játszott.
Az első- és másodrendű vádlott testvérpár 2007 augusztusában részt vett a már jogerősen feloszlatott Magyar Gárda első tagjainak budapesti avatásán, de a szerveződést nem találták kielégítőnek az általuk sérelmesnek tartott társadalmi helyzet megoldására, ezért tervük megvalósításához - amely kezdetben a félelemkeltésre, majd a kifejezett személy elleni támadásra irányult - használatos fegyvereket rablással szerezték meg.

A dokumentum szerint a vádlottak sem a cselekmények elkövetésének időpontjában, sem jelenleg nem szenvednek olyan betegségben, kóros mértékű személyiség- vagy tudatzavarban, amely képtelenné tette vagy korlátozta volna őket cselekményük következményeinek felmérésében.
A Pest Megyei Főügyészség Kiss Árpádot, testvérét, Kiss Istvánt, Pető Zsoltot, valamint Csontos Istvánt előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolják. A vádlottak közül csak Pető Zsoltnak volt korábban összeütközése a törvénnyel: 2007 áprilisában garázdaság miatt 40 ezer forint pénzbírságra ítélték.

A vádirat szerint a másodrendű vádlott Kiss Istvánnak már kamaszkorában többször volt összetűzése romákkal. Megverték, elvették a magnóját, 1999 januárjában pedig életveszélyes szúrt sérülést szenvedett egy verekedésben, s emiatt el kellett távolítani a lépét.
A másodrendű vádlottban az a benyomás alakult ki, hogy a cigányok "bandákba tömörülve, következmények nélkül félelemben tarthatják környezetüket", ezért a romákkal szembeni ellenséges érzülete miatt már 17 éves korában egy szkinhedcsoporthoz csatlakozott. Rendszeresen járt a debreceni szurkolók kemény magját alkotó bőrfejűek által kedvelt sörözőbe, és itt ismerkedett meg a nála öt évvel fiatalabb Pető Zsolt harmadrendű vádlottal, aki szintén szkinhedkörökbe tartozott, de szélsőséges nézeteit idegenek előtt nem hangoztatta. Később csatlakozott a Véres kard nevű nemzeti érzelmű debreceni társasághoz.

Kiss István, aki az általános iskola felső tagozatát a dolgozók iskolájában végezte el, majd szakács képesítést szerzett, "szimpatizált az idegengyűlölő, kirekesztő, a nemzetiszocialista eszmékkel rokon ideológiával, és nyíltan felvállalta, hogy azonosul a rasszista eszmerendszerrel" - tartalmazza a vádirat. Eszerint személyes tárgyai, valamint a bőrére tetovált rajzok nemzetiszocialista jelképeket hordoztak. Romaellenes beállítottsága később fokozódott. 2006-2007 környékén szakított addigi életmódjával: nem ivott és nem drogozott.
A másodrendű vádlott nem volt katona, de érdekelték a fegyverek, militáns beállítottságú volt, és ezt a hétköznapi viselete is tükrözte. Kedvenc időtöltése volt az úgynevezett "airsoft" nevű harci és a háborús szerepjáték.

A cukrász végzettségű Pető Zsolt harmadrendű vádlott - akit ismerősei "Dezsőnek" vagy "Teddynek" szólították - vagyonőri munkája mellett fő elfoglaltsága a kutyatenyésztés volt: harci és őrző-védő kutyákat tartott egy hajdúszoboszlói telken. Mivel már fiatal kora óta gyűlöletet érzett a romákkal szemben, és vonzódott a fegyverekhez, valamint barátságban állt Kiss Istvánnal, és a testvérpár felvetésére hajlandóságot mutatott, hogy közreműködik a cigányok elleni erőszakos támadásokban.
Kiss Árpád elsőrendű vádlott, aki szakmát szerzett, majd leérettségizett, már az 1990-es évtől zenészkörökben mozgott, dzsesszkonzervatóriumba járt. Ott több roma hallgatóval jó kapcsolatba került, de testvérével ellentétben nem lépett be szélsőséges szervezetekbe, mert nem értett egyet azok céljaival, de osztotta Kiss István véleményét, hogy az igazságszolgáltatás nem megfelelően látja el feladatát a romákkal szemben.

Csontos István, akinek keramikus és hidegburkoló szakképesítése van, sorkatonai szolgálata után szerződéses katonaként szolgált: 2007 júliusától gépkocsivezetőként részt vett a koszovói KFOR-misszióban, de 2008 februárjában kérelmezte leszerelését; az év március elsejétől pszichiátriai betegség miatt katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították. A negyedrendű vádlott is ellenérzéssel viseltetett a romák iránt, és internetes fórumokon ezt "Csontrabló" néven ezt jelezte is.
A négy férfit azzal vádolják, hogy a besenyszögi fegyveres rablás és a debreceni menekülttáborra leadott lövések mellett kilenc településen támadtak romákra: 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, majd 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán. A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy ember halt meg, míg Nagycsécsen egy testvérpár, Tatárszentgyörgyön pedig egy 27 éves férfi és ötéves fia vesztette életét.

Korábban:

Golyóálló mellénnyel felszerelt kommandósok kísérték a Pest Megyei Bíróság budapesti, Thököly úti épületébe a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozattal vádolt négy férfit a péntek délelőtt kezdődő büntetőtárgyalásukra.

A rendőrség már kora reggel forgalomkorlátozásokat vezetett be a környéken, és a bíróság hátsó bejáratához vezető utat lezárta. Az ottani parkolót a rendőrök szintén lezárták, a bíróság épülete körül egyenruhás rendőrök állnak.

 
Aprólékosan kidolgozott terv

A csütörtökön nyilvánosságra került vádirat szerint részletes, aprólékosan kidolgozott forgatókönyv alapján követték el a vádlottak a romák elleni támadássorozatot, hidegvérrel, minden eshetőségre felkészülve, kezdetben félelem- és zavarkeltés céljából, majd kimondottan gyilkossági szándékkal, közelről leadott lövésekkel.

Miután a négy, 2009. augusztus 21-i elfogásuk óta előzetes letartóztatásban lévő férfit szállító rendőrségi autók a bíróság épületének hátsó bejáratához gördültek, a megbilincselt vádlottak fekete ruhás kommandósok rendőrök gyűrűjében szálltak ki a járműből.

Az épület földszintjén lévő, száz férőhelyes tárgyalóterembe a sajtó munk

Olvasóink írták

31 hozzászólás
12
  • 31. vonLichthauser 2011. március 27. 17:01
    „meir,
    miért gondolod, hogy az ezerévekig ott élő őslakosoknak kellene tűrni, hogy egy, vér szerint még csak nem is zsidó elem kiszoritsa őket jogos területükről, alkalmi gyilkolászásoktól sem riadva vissza.
    Hogy történelmi léptékbe helyezzem az érvelésemet - gondolod, hogy a második világháborúban az oroszoknak nem volt joga, hogy a területfoglaló németek ellen harcoljanak BÁRMILYEN eszközzel? Vagy Tito partizánjainak?
    Te miként fogalmaznád meg az apartheid, a genocidium, az etnic cleansing értelmét magyarul , meir?
    Csak kiváncsi vagyok, hogy melyik országra is illenek ezek a fogalmak leginkább.....”
  • 30. szabo1936 2011. március 26. 18:46
    „Gombos Gyula es a regi Magyar Kiralyi Csendorseg akor rend lene.”
  • 29. gonzo 2011. március 26. 16:41
    „Kövezzetek meg érte,de szerintem ezek az egyesek által hősnek kikiáltott gyilkosok beszari senkiháziak,semmi mások.Gyereket ölni....ágyban alvó nőt ölni....tudom,persze én is,hogy a roma gyilkosok is szívfájdalom nélkül legyilkolnak védtelen időseket,de akkor mennyivel jobb emberek ezek a kigyúrt fehér fiúk?Ők nem védteleneket gyilkoltak le?Beszari férgek,nincs más véleményem róluk.Miért nem lőttek ki mondjuk hetente a Q7-esből néhány igazi roma bűnözőt???? <moderálva> így....gyereket ölni....emberek,ilyet még a legelvetemültebb romák sem csinálnának.
    Azt talán(aki néha odafigyel rám,mit is írogatok itt a nickem mögé bújva)nem lehet rám mondani,hogy túlzottan rajongok a romákért,de amit ezek a beszariak műveltek,azzal nem tudok azonosulni.”
  • 28. meir 2011. március 26. 16:08
    „vonlichtstb-stb!
    a gaza-i raid valasz volt az 5-os gyilkossagra!!
    miert is kellene hagynunk csak ugy hogy oldossek a polgarainkat szerinted??”
  • 27. kolombela 2011. március 26. 15:53
    „21. CsabaKiraly 2011.03.26. 03:44
    Azt hiszem ebben az országban nem csak a vádlottak vélekednek kifejezett ellenszenvvel a cigányokról.
    Ennek vajon mi az oka?”
  • 26. vonLichthauser 2011. március 26. 14:00
    „meir,
    nem gondolod, hogy mindaz válasz volt az azt megelőző héten a Gazai ghettoban legyilkolt nyolc emberért, köztük 4 kisgyerekért.
    Akkor kik is az állatok meir?
    Arról mindig hallgattok, amikor ti provokáljátok ki a - jogos - ellencsapást, mint most is.
    Miért nem olvasod a B´tselem jelentését, a Haaretz cikkét az esetről. AZOK a tárgyilagos beszámolók, nem amiket te chadoválsz össze.
    Vagy úgy gondolod, hogy egy rabságban tartott népnek nincs joga harcolni a szabadságáért, hogy emberhez méltóan éljen az "egyetlen demokrácibanÁ a Közel Keleten.

    Könyörgöm meir, ne gyere azzal, hogy ti mindig is békét akartatok - ez a duma már öregebb mint a Mikulás.
    Ti soha nem akartatok békét - már Theodor Herzl megmondta, aztán Ben Gurion, Begin meg a többi terrorista csak megerősitette - , hogy nem akartok mást mint egész Palesztinát, sőt Ariel Sharon még a Nilust és az Eufráteszt is megjelülte határként.
    De legalább nem beszél - még - arról, hogy a határ Burgerlandnál és Záhonynál lesz.”
  • 25. meir 2011. március 26. 13:10
    „11-es "miracle",-es-14-es vonlichtstb-stb!!
    a mult hetfon,15h-kor egy bomba robbat yirushalaimban egy -(74-es jarat)buszmegalloban!!
    ugyanekkor a givat sakharov negyedben geppisztolybol lelottek 3 iskolabol hazatero gyereket!!
    megis mit vartok??
    hogyan kellene viszonyulnuknk az ilyen allatokhoz???a mult vasarnap az Islam Djihad kilott Israel-re 75 aknaveto lovedeket,38 Kassam raketat,es 9 Grad-II. raketat!az aldozatok kozt ott van 5 csecsemo is!
    elotte levo heten Ytamar faluban,legyilkoltak egy 5 tagu csaladot,kessel!!Apa,Anya,egy 12 eves fiu,egy 5 eves fiu,es egy 3 honapos kislany az aldozat!!
    ezek ellen hol is volt a Most hudehangosnemtetszesetek??????!!!!!!”
  • 24. mitzekatze 2011. március 26. 08:50
    „jav: Segélyeket megvonni a "kisebbség"-TŐL”
  • 23. mitzekatze 2011. március 26. 08:50
    „Ha az állam nem tenné védett fajjá őket, akkor nem lenne probléma. Nem mellesleg védett faj általában az, ami kihaló félben van, és nem azt, ami hatványozottan túlszaporodik. Tehát már itt sántít a dolog......

    Segélyeket megvonni a "kisebbség" , el kell zavarni őket melózni, szemetet szedni mindenki tud! Aztán kapjanak fizetést, amiből lehet járulékot/adót vonni, aztán akkor a dolgozó, robotoló emberek talán befogadják őket a társadalomba. Addig, amíg rokikártyával meg 50miskás bálnákkal járnak a járulék és adómentes segélyekből, nem csodálkozom, hogy ezeknek az embereknek elszállt a maradék esze is és írtani kezdte őket. Csak ennek az országnak valami oknál fogva nem érdeke, hogy a "kisebbséget" rendre utasítsa. Na ezt kellene vizsgálni....”
  • 22. lagarder 2011. március 26. 03:53
    „RAJUK FOG ROHADNI A MUANYAG LAKAT.”
  • 21. CsabaKiraly 2011. március 26. 03:44
    „"a vadlottak kifejezett elenszenvvel velekedtek a romakrol". Ez aztan az ujsag :)”
  • 20. AntiFricc 2011. március 25. 22:32
    „QWERTZ”
  • 19. janika 2011. március 25. 19:34
    „Volt ott felbujtó is , de az elbújik mint mindig!”
  • 18. janika 2011. március 25. 19:31
    „Az eszmefuttatásod a zsidókra nem vonatkozik vonLichthauser !”
  • 17. Ddorf 2011. március 25. 17:53
    „Szabadjon megkérdeznem: a Marian Cozma elleni gyilkosság témánál miért nem lehetett hozzászólni?
    Hogy tisztán lássuk: gyilkosok nem az emberek közé valóak. Bármilyen nemzetiségü vagy börszínü is az illetö.
    Nem kellene összekeverni a szezont a fazonnal.”
  • 16. Pofátlan 2011. március 25. 17:32
    „A balliberális média és politikusok teli kürtölték a világot ezzel az esettel, lejáratva az országot, míg a több száz gyilkosság nem kerülhet a sajtóba, mert ott a kisebbségiek gyilkoltak magyarokat.”
  • 15. SC 2011. március 25. 16:52
    „12. miracle
    Ott legitimizálva van a palesztinok gyilkolása,hősök a gyilkosok,nálunk meg megkapják a büntetésüket,ennyi a különbség a két ország közt...Ugye,meir?”
  • 14. vonLichthauser 2011. március 25. 16:14
    „11meir,
    jó meglátás! Bölcs hozzászólás, igazi humanista jellemre utal aggódásod a kisdedekért.
    Mégis valamiképpen bejegyzésed nem igazán tűnik őszintének. Nem emlékszem, hogz ugzanigy aggódtál volna 2009 Szent Karácsonyán amikor sok száz kisgzerek halt meg az esztelen bombázásban és ágyúzásban. hol volt akkor a lelkiismereted meir?
    Ezeket az őrülteket itthon el fogják itélni - joggal - mi lesz a büntetése azoknak akik foszforbombával égettek halálra kisiskolásokat és élve temettek a romok alá embereket?
    Nem mérsz te kettős mércével meir vagy inkább nem vagy te a képmutató aki humanistaként akarja beállitani magát?
    Az idő meir, az idő.....tiz év vagy kétszáz, minden bűnös elnyeri méltó büntetését.”
  • 13. Dr.Lang 2011. március 25. 16:09
    „Aki szembol le tud loni egy ego hazbol kiszalado gyereket, annak bitofan a helye.”
  • 12. lagarder 2011. március 25. 14:59
    „12-es
    Neked mar megint felrever a szived.”
31 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megállapodás a Malév új kollektív szerződéséről

Hosszú távú megállapodás született a Malévnál alkalmazandó új kollektív szerződésről. Tovább olvasom