Kisalföld logö

2018. 08. 15. szerda - Mária 19°C | 28°C Még több cikk.

Romagyilkosságok – Kiss Árpád részletes beismerő vallomást tett

A romák elleni bűncselekmény-sorozat elsőrendű vádlottja egy helyszíni kihallgatáson készült videofelvételen beismerte a galgagyörki támadást és aprólékos részletességgel megmutatta, hogyan támadták meg a településen romák házait; Kiss Árpád a keddi bírósági tárgyaláson fenntartotta vallomását.

Az elsőrendű vádlott a Pest Megyei Bíróságon kedden bemutatott, 2010. március 2-án készült felvétel alapján elismerte, hogy 2008. július 21-én éjjel félelemkeltő szándékkal támadták meg az általuk kiszemelt házakat, és megnevezte társait: testvérét és munkatársát, Kiss Istvánt és Pető Zsoltot, a büntetőügy másod- és harmadrendű vádlottját.
A felvételen a vádlott a kezében fegyverrel megmutatta, honnan és milyen testhelyzetből lőtt rá egy kiszemelt házra, hogy így fedezze a menekülésüket, miután bűntársai a lövöldözést befejezték.
Miszori László, az ötfős bírói tanács elnöke kedd délelőtt O. Józsefet és feleségét hallgatta meg tanúként, akik részletesen beszéltek az otthonukat és szomszédjaikat ért galgagyörki támadásról.
O. József gépkocsiajtó-csapódásról, platós járműre ugráló emberek zajáról és az utcájukban lassan elhaladó autóból leadott lövésekről beszélt. Felesége, aki három kiskorú gyermekével a megtámadott ház utcafronti szobájában tartózkodott -, amelynek ablakát a támadók szétlőtték - azt mondta: a lövések zajára ébredt, próbált kinézni az ablakon, de férje nem engedte. Hozzátette, hogy a sörétszemek betörték az ablaküveget, a lehúzott műanyag redőnyt is, néhány sörétszem a falba és az emeletes gyerekágyba csapódott.
A házaspár meghallgatása után a bíró olyan videofelvételeket és fotókat mutatott be bizonyítékként, amelyek a támadás utáni reggel és a nap folyamán, illetve három nappal később készültek a helyszínen. Bemutattak továbbá a bizonyítékok között műholdas felvételeket, amelyek a település megközelítését és a támadások helyszíneit ábrázolták.
Miszori László levetítette azt a rendőrségi felvételt is, amely az elsőrendű vádlottnak 2010. március 2-án, a Pest megyei településen tartott helyszíni kihallgatásakor készült.
A felvételen Kiss Árpád, aki az akkori kihallgatásakor golyóálló mellényt és kézbilincset viselt, a géppisztolyos kommandósok kíséretében megmutatta, hogyan közelítették meg az előzetesen feltérképezett, cigányok által lakott utcát, autójukkal hol parkoltak le, és társai hogyan adták le a lövéseket a házakra.
A videojegyzőkönyv alapján kiderült, hogy a vádlottak a Galgagyörk feletti domboldal rendkívül rossz minőségű földútján autójukkal több száz méteren át tolatva haladtak, hogy megkönnyítsék későbbi menekülésüket, és sok száz métert kellett gyalogosan megtenniük a gazban és a bokrok között, hogy eljussanak a megtámadott házakhoz.
A rossz hangminőségű felvétel szerint egy fehérre festett, a villanyoszlop fénye által megvilágított épületet "támpontként" jelöltek meg, s Kiss Árpád arra társai lövöldözése után mintegy 300 méterről összesen hat lövést adott le ülő testhelyzetből golyós fegyveréből úgy, hogy közben fedezte társai menekülését.
Az elsőrendű vádlott a nyomozati vallomása szerint legalább fél órát várt az időközben eleredt esőben guggolva, magára ponyvát terítve arra, hogy társai elvégezzék a megtervezett támadást és az autójukhoz érjenek, amellyel azután Acsa felé a földúton menekültek el.
A galgagyörki sértettek korábban tanúvallomásukban azt mondták, ha segélykérésük után a rendőrség időben érkezik, elfoghatták volna a támadókat; az egyik tanú két menekülő alakot látott.
Kiss Árpád és Kiss István azt mondta: Petőnek a támadást megelőzően a fél órányi terepfelmérés ideje alatt az volt a feladata, hogy fegyverrel őrizze az autójukat, hogy azt senki ne tudja megközelíteni, és ha baj van, telefonon értesítse őket. Miután Kiss Istvánnal sörétes fegyverükből leadták a lövéseket, együtt menekültek el.
Ezzel szemben a harmadrendű vádlott, Pető Zsolt a bíróság előtt azt állította: a bűncselekményben nem vett részt. A büntetőper szerdán a 2008. augusztus 8-i piricsei támadás sértettjeinek tanúkénti meghallgatásával folytatódik, így a tanúk padján idézi fel az akkori fegyveres és Molotov-koktélos akció körülményeit az idős asszony, aki a bűncselekmény során életveszélyesen megsérült.
A Kiss testvérpár a piricsei támadást - akárcsak a galgagyörki és a 2008. szeptember 29-i tarnabodi akciót - szintén beismerte és társukként nevezték meg Pető Zsoltot.

Olvasóink írták

  • 1. bojtár 2011. május 25. 12:05
    „Ez nem diszkrimináció: lakást kap a cigány, ha hajlandó munkát vállalni

    Saját jogán lakáshoz juthatna az a roma család, amely iskolába járatja a gyerekét, és legalább az egyik szülő munkába áll - mondta Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke a Bruxinfónak, miután a kormány bemutatta Brüsszelben az európai uniós "romastratégiához" benyújtott nemzeti tervet. Azok a magyar családok pedig, akik alapértelmezett tevékenységként szintén iskolába járatják a gyereküket, és látástól vakulásig dolgoznak, folytassák csak, hogy legyen pénz lakásra a cigánynak (amit tönkretesz három hét alatt), és szokjanak hozzá, hogy a magyar lakás helyett csak rasszistázást és parasztozást kap - meg esetleg egy kést a hátába az "integráció" természetes velejárójaként”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alföldi Róbertet csütörtökön hallgatja meg a miniszter

Csütörtökön hallgatja meg Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Nemzeti Színház… Tovább olvasom