Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Repedéseket látnak a Fidesznél a külföldi lapok

A veszprémi választás után kialakult politikai helyzetet elemzi a belga La Libre Belgique, a Le Monde és a Die Zeit is.
A Fidesz-KDNP az elmúlt csaknem öt évben teljesen szabadon kormányozhatott a kétharmados többség révén, de a változás kicsit elkésett, mert az autoriter Orbán Viktor által óhajtott Nemzeti Együttműködés Rendszerét megteremteni hivatott, vitatott, nagy reformokat már elfogadták, és visszacsinálásukhoz is kétharmados többségre lenne szükség - írta a belga La Libre Belgique.

A lap tudósítója szerint mintha a Fidesz-fellegvár több helyen is léket kapott volna. Azt írta, hogy a miniszterelnök és korábbi harcostársa, Simicska Lajos oligarcha között kirobbant nyílt háború miatt több, korábban Orbánhoz lojális médium is bírálni kezdte a kormányt.

A tudósítás szerint a párt ideológiai alapjait pedig G. Fodor Gábor rengette meg azzal, hogy a polgári Magyarországot puszta politikai terméknek nevezte, aláásva ezzel a kormányfő által védelmezett hiperkonzervatív értékek összességének hitelét.

A tudósítás arra is kitér, hogy a baloldal továbbra is keresi vezéralakját, korábbi vezetői ugyanis tartósan lejáratták magukat, és abból az ideológiai stagnálásból, amely nyolcéves kormányzásukat követte, nem emelkedett ki olyan új karizmatikus személyiség, aki komoly kihívást jelenthetne a miniszterelnök számára.

A beszámoló szerint míg a baloldal a megmentőjére vár, a szélsőjobboldali Jobbik újabb népszerűségi csúcsot döntött, és immár stabilan az ország második legerősebb pártjává vált.

Orbán Viktor elvesztette kétharmados többségét a magyar parlamentben címmel számolt be honlapján a veszprémi választási eredményről a Le Monde. A francia lap szerint kellemetlen meglepetést jelentett a magyar miniszterelnök számára az ellenzéki győzelem a hagyományosan fideszes választókerületben.

Az eredmény részletes ismertetése után a tudósító, Joelle Stolz kiemelte, hogy a Fidesz 2014-es választási győzelmei után megfordulni látszik a szél a javuló gazdasági helyzet ellenére is.

A Magyarország energetikai érdekeinek nevében történő közeledés Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán között Brüsszelt és Washingtont is aggasztja, miközben a magyarok többsége továbbra is kötődik az Európai Unióhoz. A közvélemény a lap szerint a Fidesz vezetőit érintő korrupciós vádakra is érzékenyen reagál, amelyek miatt az amerikai hatóságok megtagadták a közigazgatás hat tagjának beutazását az Egyesült Államokba - írta a Le Monde.

A Die Zeit című német hetilap a veszprémi választással kapcsolatban közölt írást online kiadásában. A magyarok elfordulnak Orbántól című írásában a szerző, Michal Kokot kiemelte, hogy Orbán Viktor népszerűségében repedés keletkezett, egyre kevesebb választó támogatja tekintélyelvű irányvonalát és közelségét Oroszországhoz, és egykori EU-s barátok is eltávolodnak tőle. Hozzátette, hogy a veszprémi eredmény Orbán Viktor veresége.

Egy elemzői véleményt idézve kifejtette, hogy megnövekedett a 2006 óta egyik vereséget a másik után elszenvedő ellenzék esélye a Fidesz legyőzésére. Ugyanakkor a szerző szerint az ellenzéki erők esélyei nem azért javultak, mert több magyart sikerül meggyőzniük, hanem azért, mert a Fidesz veszít népszerűségéből.

Egyebek közt a kormányfő lengyelországi látogatását ismertetve azt is írta, hogy "a Fidesz vezetőjének azzal együtt sem kell még aggódnia politikai jövője miatt, hogy Magyarországon és külföldön veszít támogatottságából", hiszen a következő parlamenti választás csak 2018-ban lesz.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az elmúlt héten tetőzött az influenzajárvány

Február 16-22. között 81 900 ember fordult influenzaszerű tünetekkel orvoshoz, 10 százalékkal… Tovább olvasom