Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 13°C Még több cikk.

Pintér Sándor nem látja akadályát Nagy Róza kinevezésének

Pintér Sándor szerint az ártatlanság vélelme alapján semmi sem korlátozza Nagy Róza államtitkári kinevezését.

A belügyminiszter ezt a keddi kormányszóvivői sajtótájékoztatón mondta a Nagy Rózával kapcsolatos sajtóhírekre reagálva újságírói kérdésre.

A HírTV honlapjára kedd délelőtt felkerült hír szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ezúttal is Molnár Lajos volt SZDSZ-es egészségügyi miniszter sógornőjére bízta tárcája apparátusának irányítását. Nagy Róza volt a közigazgatási államtitkár a Matolcsy-féle minisztériumban az első Orbán-kormány idején is. Az elmúlt években a hévízi gyógyfürdő és gyógykórház stratégiai igazgatójaként tevékenykedett - írták.

A csatorna weboldalán az ügyről kifejtik: az említett két intézményt üzemeltető nonprofit kft. ügyvezetője Nagy Róza egykori minisztériumi beosztottja, Hegedűs Lajos. Hozzáteszik: a többségi állami tulajdonú cég gazdálkodásában egyik műsoruk több pénzügyi szabálytalanságot is feltárt. "Értesülésünk szerint a rendőrség több mint húsz ügyben nyomoz kiemelt ügyészi felügyelet mellett. A feljelentést a hévízi Fidesz tette ismeretlen tettes ellen" - olvasható a cikkben.

Pintér Sándor az ezzel összefüggő felvetésre a kormányszóvivői sajtótájékoztatón kifejtette: ismeretei szerint Nagy Rózát név szerint senki sehol nem jelentette fel. A kórházban történt visszaélések miatt a rendőrség felé valóban történtek feljelentések ismeretlen tettes ellen - mondta.

"Miután Nagy Róza eddig a rendőrségi megállapítások szerint nem érintett ezekben a kérdésekben, semmi akadályát nem látom az ártatlanság vélelme alapján, hogy bármilyen korlát történjen az ő kinevezésével kapcsolatban" - fogalmazott a belügyminiszter.

Olvasóink írták

  • 4. janika 2010. június 02. 13:14
    „Mire jó a "kinevezés"? Miért nem versenyeznek tudás alapon a posztért? Akkor nem lehetne mutyizásról szó!”
  • 3. elihu 2010. június 02. 12:46
    „Feljelentés ismeretlen tettes ellen? Gondolom épp annyira nem érintett mint Hagyó és Demszky a BKV ügyben. Ejnye Fidesz, ejnye Fidesz! Ha mutyizni akartok ennél ügyesebben! Milyen dolog már az elején lebukni? Még el sem kezdtetek kormányozni máris kétes alakokat tesztek a főnöki székekbe! Csak nehogy ebből is elkurmányozás legyen! Kell ide a Jobbik de nagyon!”
  • 2. janika 2010. június 02. 08:13
    „Ha valaki alkalmatlan lesz a posztjára az új kormányban, azt e sajtó világgá fogja kürtőlni, hisz már mem az MSZP-eket kell bújtajni. Vagya e sajtó vbezetés mindig ott nyal ahol dirigálnak?”
  • 1. NemeszteleN 2010. június 02. 05:23
    „Folytatódik a parlamenti mutyizás, egy alkoholista belügyminiszter támogat egy kétes hírű karrieristát...ez még mindig Magyarország.
    Tudom, moderálás...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árvíz - Újabb árhullámok indultak el a folyókon

Tovább olvasom