Kisalföld logö

2017. 01. 24. kedd - Timót -6°C | -2°C Még több cikk.

Patyi András: az új rendelkezések alkalmasak a szabályszerű és tiszta szavazás lebonyolítására

Az új választási eljárási és anyagi jogi szabályok alkalmasak a törvényes és tiszta választás lebonyolítására - nyilatkozta Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke a Magyar Nemzetnek.
A lap hétfői számában megjelent interjú szerint a választási bizottságok kulcspozícióban vannak, mert az ő hivatásuk, hogy a szükséges demokratikus legitimációt és legitimitást biztosítsák és annak megóvásán őrködjenek.

Az NVB elnöke a kampánycsend megszűnésével összefüggésben arról is beszélt: a visszaélésszerű magatartás, a választók akaratának jogellenes befolyásolása Magyarországon 23 éve tilos és a jövőben is az lesz. Mint mondta, a választási fórumok, a törvényességi kontrollt gyakorló törvényszékek, a Kúria és mostantól az Alkotmánybíróság is azért van, hogy meg lehessen ítélni, melyik magatartás megengedhető és melyik nem. A jogorvoslatok rendszere zárt és teljes - tette hozzá.

Patyi András - aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora is - azt is elmondta: rektori pozícióját szeretné megőrizni, a két éve létrehozott felsőoktatási intézmény jól halad a szervezeti és a tudományos, oktatási feladatok ellátásában.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kövér: nem kétséges, hogy indulatkeltés volt a szobordöntés

Ha ezek fogják jellemezni a következő kampányt, akkor "a 2002-es kampány farsangi teadélután lesz… Tovább olvasom