Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Nem érdekel, miből élek meg nyugdíjasként

A 35 éven felüli aktív alkalmazottak 20 százaléka foglalkozik azzal, hogy miből él meg nyugdíjas korában, míg 59 százalékuk nem szentel komolyabban figyelmet arra, hogy felkészüljön nyugdíjas éveire - derül ki az Aegon Magyarország megbízásából a BellResearch által készített felmérésből, amelynek megállapításait a biztosító közölte az MTI-vel.
Akik foglalkoznak a nyugdíjukkal, azok 10-30 ezer forint havi megtakarítással számolnak, úgy vélik, ennyit kell félretenni öreg korukra.
A 35 évnél idősebbek körében végzett felmérés másik tanulsága, hogy a megkérdezettek többsége a család feladatává teszi az idősek ellátását. A sorban csak második helyen áll az állam, a harmadik helyen pedig az önköltségi alapon működő ellátó intézményeket - idősek otthonait - említették. A válaszadók szerint az ilyen intézmények közül az államiak színvonala közepes, a magánkézben lévők pedig drágák.

A kutatásban megkérdezettek 60 százaléka aggódik komolyan a megtakarításai miatt, ami arra utal, hogy a magyarok bizonytalanná váltak a bankok és más pénzügyi szolgáltatók stabilitásával, és a szabályozói környezettel szemben is - áll a közleményben.

Olvasóink írták

  • 1. dünnyögő 2011. szeptember 13. 21:37
    „Nyugdíj ?
    Addig még ezerszer éhen lehet halni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Damu Roland hat év börtönt kapott - galériával

A tárgyalás után Damu nevetségesnek nevezte az első fokú ítéletet. Tovább olvasom