Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Négyig a suliban: ˝Társadalmi igény volt a kötelező délutáni foglalkozás˝

A kötelező délutáni foglalkozások célja részben az esélyek kiegyenlítése, részben pedig a diákok számára értékes, színes és szórakoztató programok biztosítása.
A köznevelési államtitkárság szerint a kötelező délutáni foglalkozás bevezetése az általános iskolákban társadalmi igényeket elégít ki, az elmúlt évtizedekben a családok szerkezete, életformája ugyanis jelentősen megváltozott. A szülők kérésére az igazgatók felmentést adhatnak a foglalkozások alól.

Ezt az államtitkárság közölte az MTI kérdésére, hangsúlyozva: a kétkeresős családmodell mellett megnőtt az egyszülős családok száma, együtt élő többgenerációs családra pedig csak elvétve találni példát. Ebből adódóan a napközben dolgozó szülők többsége nem számíthat arra, hogy az iskolából hazatérő gyereket a nagyszülő ellátja, segít a házi feladat elkészítésében és gondoskodik arról, hogy tartalmasan töltse el szabadidejét.

A kötelező délutáni foglalkozások célja részben az esélyek kiegyenlítése, részben pedig a diákok számára értékes, színes és szórakoztató programok biztosítása - fejtették ki.

Kiemelték: a foglalkozások megszervezése a tantestület bevonásával az igazgató feladata. A korrepetálástól a különböző szakkörökön át a kirándulásig, a múzeumlátogatástól kezdve a tehetséggondozásig a lehetőségek sora szinte végtelen. Gyakorlatilag a helyi viszonyok és a szülők igényeinek ismeretében elképesztően sokféle, a tanulók képességeinek kibontakozását segítő élményt nyújtó együttlétre nyílik lehetőség. Bekapcsolódhatnak külsős sportegyesületek, kulturális és egyéb civilszervezetek, amelyek folyamatosan kapcsolatot tartanak az iskolákkal - sorolták.

A pedagógushivatást támogató rendszer bevezetésével életbe lépő új munkarend garantálja a személyi feltételeket az infrastruktúra pedig az iskolák döntő többségében adott, hiszen most is használják a tantermeket, fűtik az épületet a délutáni programokhoz - közölték.

Kitértek arra is: az étkezést a szülők fizetik, a rászoruló gyerekek az étkezési díjakhoz az önkormányzattól kaphatnak indokolt esetben akár 100 százalékos támogatást. Az iskolai étkeztetés elvileg nem okoz a szülőknek többletkiadást, hiszen a gyerek ebédjéről uzsonnájáról otthon is gondoskodni kell.

Jelezték: a szülő kérésére az igazgató adhat felmentést. A törvény nem részletezi, hogy milyen indokkal kérhető, illetve milyen indokkal adható felmentés. Az indok tehát bármi lehet, sőt tulajdonképpen nem is kötelező a kérést megindokolni, de természetesen célszerű.

A legáltalánosabb eset, ha a valamelyik szülő, vagy nagyszülő otthon van és foglalkozik a gyerekkel. De a szülő kérhet felmentést akkor is, ha a gyereknek rendszeres délutáni elfoglaltsága van pl. sportol. Arra vonatkozóan sincs szabály, hogy a felmentés egyes napokra vagy egész hétre vonatkozik-e, tehát bármilyen megoldás lehetséges.

Az iskola döntéseivel kapcsolatban adott esetben a szülő a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz, egészen pontosan a tankerületi igazgatóhoz fordulhat.

Szeptemberben lép életbe az általános iskolában 16 óráig szervezendő foglalkozásokra vonatkozó szabályozás. A törvény szerint az általános iskolában 16 óráig foglalkozásokat, 17 óráig pedig felügyeletet kell biztosítani. A tanulóknak kötelességük a 16 óráig szervezett egyéb foglalkozásokon részt venni. Ezek a szabályok minden évfolyamra vonatkoznak.

Tanítási órák délután csak az egész napos iskolákban vannak, más iskolatípusban csak kivételes esetben fordulhatnak elő, bár jogszabály ezt nem tiltja, tehát elvileg szervezhető délután is kötelező óra.

Olvasóink írták

92 hozzászólás
  • 92. tricse 2013. szeptember 03. 22:17
    „árki hát ezaz,csak nem ebben az értelemben,de az a probléma amit írtál! Az ország nagy részében az iskolakezdő gyerekek több mint a fele roma! Romaország lettünk és ezen nincs az a törvény ami segítene! Csak ténymegállapításként és nem bántásként,mert itt a házban lakik egy roma család,az asszony rendesen dolgozik,a gyerekek iskolába,sportolni járnak,mindig köszönnek,udvariasak,jóban vagyok velük!”
  • 91. Csiripiszli 2013. szeptember 01. 12:45
    „http://eduline.hu/kozoktatas/2013/8/30/Az_allamtitkarsag_szerint_tarsadalmi_igenyt_QS5DEQ”
  • 90. WeiseÖdenburg 2013. szeptember 01. 10:53
    „89. árki 2013.09.01. 09:47
    Már próbáltam a lényeget megvilágítani nem sikerült. A társadalomban nagy a feszültség és az a reális gondolkodás gátja.
    Törvényt ,rendeletet alkotni csak mindenire vonatkozóan szabad. A szülő felmentést kér a délutáni foglalkozásról,minden további nélkül elengedi az igazgató. A tanulmányi átlaga jelentősen romlik a gyereknek,valami törvénytelet dolgot tesz a felelősség nyomon követhető .A szülőnek biztosítani kötelező a gyermek egészséges fejlődését minden értelemben!
    Gátat kell szabni a felelősség nélküli magatartásnak.A gyermekét normálisan és gondosan nevelő szülőknek ez nem lehet gond.”
  • 89. árki 2013. szeptember 01. 09:47
    „Itta Kisalföldön talán sokan nem érik az intézkedés lényegét. Az ország nagyobbik felében az iskolakezdők több mint 50 %-a roma. Sokkal jobb ah délután a hátrányos helyzetű gyerekek valami értelemeset csinálnak esetleg ragad rájuk is valami, mint hogy otthon csellengjenek.”
  • 88. vikri 2013. szeptember 01. 08:49
    „Csatlakozom Csetneky(87)-hez.
    Megint egy ötlet - beindul, azonnal törvény, aztán meg közben változtatjuk(?), ha kell...
    SEMMI EGYEZTETÉS a szülőkkel, tanárokkal. Ettől vannak sokan kikészülve (jogosan). Jogászok, bírók, szakszervezetek, egészségügyiek, média, kultúra szervezői és szerintem mostmár az egész társadalom.
    Ez a "torkon lenyomás", aztán "majd közben módosítjuk, ha valami gond van", meg "tessék feljelenteni, ha valami törvénysértés lenne" nagyon nem normális (az utóbbihoz tartozik, hogy "ha törvénytelen vagy alkotmányellenes(!) egy intézkedés, akkor majd törvényt, alkotmányt(!) változtatunk" - akár visszamenőlegesen). Hát milyen világ ez?! Ez nem demokrácia!!!”
  • 87. Csetneky 2013. szeptember 01. 00:23
    „Az alapötlet nem feltétlenül rossz, viszont a kötelezővé tétele orbitális baromság. Ha pedig minden felmentési kérelemnek helyt adnak, mi értelme az egésznek? Ha nem adnak helyt, akkor ezt mi alapján teszik? Először gondolkozni kellene, utána remek döntéseket hozni.”
  • 86. Dwatson 2013. augusztus 31. 20:19
    „83. Filtec 2013.08.31. 18:33
    Bevezetik,mint lehetséges alternatívát,vagy kötelezővé teszik?”
  • 85. Dwatson 2013. augusztus 31. 20:17
    „Az a sok ingázó gyerek,aki a lerontott városi közlekedéssel kénytelen utazni,és télen este sötétben téblábol a pályaudvarok környékén,mert elkésetik vele a korábbi járatokat,az jó helyen lesz? A 12 éves gyerek mellé már nem vesz fel az orvos sem táppénzre ha magas lázzal fekszik otthon,akkor sem.”
  • 84. netro 2013. augusztus 31. 20:01
    „Elnézve a mai <moderálva>, normálisan nem nevelt fiatalságot, jogos ez. Sorkatonaság még aztán rendben leszünk”
  • 83. Filtec 2013. augusztus 31. 18:33
    „Ausztriában IS bevezetik az "egész napos iskolát."

    Most akkor fertőző a hülyeség?

    Tegnap mondta be a bécsi rádió.”
  • 82. WeiseÖdenburg 2013. augusztus 31. 18:31
    „71. Mankapunka 2013.08.31. 11:28
    Az elmúlt időszakban minden felelősséget az iskolára kentek a gyermek neveléssel kapcsolatban.A szülő nem ér rá,mert dolgozik az iskola miért nem nevel. Nem követel az iskola. stb. Most teremtettek egy helyzetet,ahol a felelősség nyomon követhető,ez pedig nem tetszik a "pogárnak" .Meg ehhez is ért mindenki mint a "Focihoz" és a politikához.”
  • 81. Legs 2013. augusztus 31. 18:18
    „72. kivagyokén 2013.08.31. 12:48

    Nagyon érdekes a téma amit feszegetsz.Hogy ezzel ki jár jól?Hát csak az,aki a menzát üzemelteti.Szerintem.”
  • 80. Legs 2013. augusztus 31. 18:06
    „79. xverax 2013.08.31. 16:38

    Nekem sem tetszik az ötlet.A "kötelező"-vé tételére gondoltam.Sajnos egyre több dolog kötelező ma ebben az országban.Nagyon sok ostoba törvényeink vannak.Egy példa:Bár tilos,de ha valaki szemetet hord a birtokodra, te mint tulajdonos vagy köteles azt elszállítani.Ha esetleg meglátod az elkövetőt,visszafogni nem tudod,nem mered ,tilos róla fényképet készíteni,mert sérti a személyiségi jogait.Sorolhatnám még,de inkább nem teszem.”
  • 79. xverax 2013. augusztus 31. 16:38
    „75. Legs 2013.08.31. 15:51

    volt ilyen, az is baromság volt és ez is... miért nem volt jó az eddigi
    rendszer? mi az hogy kötelező bárkinek is? korán kezdik a napi 12-14
    órához szoktatást.....”
  • 78. Jandex 2013. augusztus 31. 16:34
    „53. Túrabakancs 2013.08.30. 22:05
    Minden törvényük-rendeletük ilyen magas színvonalú, csak te nem éred fel ésszel mert önálló gondolkodásra képtelen vagy így ezek gyámkodnak feletted! :)/ bár a te korodban már minden lépés ajándék úgyhogy carpe diem! :)/”
  • 77. Legs 2013. augusztus 31. 16:00
    „53. Túrabakancs 2013.08.30. 22:05

    Úgy gondolom neked is van igazad.Nem eszik olyan forrón a kását.”
  • 76. Legs 2013. augusztus 31. 15:58
    „58. Köszörűs 2013.08.31. 06:20

    Azt hiszem igazad van.”
  • 75. Legs 2013. augusztus 31. 15:51
    „A 70 -es évek végén,80- as évek elején voltam alsós.Én még minden 2. szombaton iskolába jártam.Aztán egy nagyon okos illetékes elvtárs kitalálta,hogy legyen délelőtt a napközi,délután a tanítás.Ez nem mese,ez így volt.Télen, este 6-kor mentünk haza,majd másnap délelőtt a napköziben írtuk a házi feladatot.Szerencsére nem tartott sokáig.Azért csak felnőttem valahogy.”
  • 74. Legs 2013. augusztus 31. 15:47
    „71. Mankapunka 2013.08.31. 11:28

    :D”
  • 73. lr 2013. augusztus 31. 14:45
    „72, Kedveskivagyokén!!

    Az a <moderálva> -keszei (magyarországi szülők országos egybesülete) nagyon szeretne politikus lenni. Az agyamentség az ötlete..- Ergo.. társadalmi igény van rá. Hogy a MSZOE még miket talál ki azt csak az ég tudja.. de be lesz vezetve, mert Rózsika szerint <moderálva>-keszei agyalágyult ötletei=egyenlők a társadalmi igénnyel.

    Egyébként nemcsak ez más is központositott szivatása a családoknak”
92 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emelkedett az üzemanyagok ára

Emelte bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát… Tovább olvasom