Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Molnár Csaba: a Demokratikus Koalíció Platform az MSZP-t erősíti

Az MSZP Demokratikus Koalíció Platformja nem akar új pártot alapítani, hanem a szocialista párt erősítését, a Fidesszel szemben álló demokraták széles koalíciójának megteremtését kívánja elérni – közölte Molnár Csaba ügyvezető alelnök az MTI-vel a szerveződéssel kapcsolatban megjelent hétfői sajtóhírekre reagálva.

A hétfői Blikk és a Magyar Hírlap is írt egy a birtokába került dokumentumról, amelyet Gyurcsány Ferencnek, a platform vezetőjének tulajdonítanak. Utóbbi névtelenséget kérő informátorának közlésére hivatkozva felveti annak lehetőségét, hogy a volt kormányfő új pártot akar alapítani. A lap szerint haditerv készül az MSZP szétszakítására, amit a platform belső levelezését tartalmazó dokumentumból vezet le.

Molnár Csba hangsúlyozta, szándékainkat számos alkalommal világossá tették már. A demokratikus koalíció azzal a céllal jött létre, hogy segítse a rendszerváltást az MSZP-ben, aktív részese legyen annak a folyamatnak, amelynek végén az ellenzék leváltja a "Magyarországot tönkretevő, a demokráciát leromboló Orbán-kormányt" - fejtette ki.

Mint mondta, a platform ennek érdekében szervezi a tagságát minden városban, faluban, választókörzetben.

Tájékoztatása szerint a platformnak több mint 4.400 tagja van, ebből 1.100-an a párttagok is.

Olvasóink írták

  • 1. fióka 2010. december 06. 12:49
    „molnár csabika ülj le és vágd magad jól pofon”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Embercsempészt fogtak el az M5-ös autópályán

Embercsempészt fogtak el a Csongrád megyei rendőrök a hétvégén az M5-ös autópályán; a férfi… Tovább olvasom