Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

Megalkuvás nélkül

Az egyik legtehetségesebb magyar blueszenész, Ferenczi György énekes, szájharmonikás, hegedűs mostanában nem saját együttesével, a Herfli Davidsonnal, hanem a három szemüveges zenészt tömörítő Dioptrióval koncertezik.
– Sokan panaszkodnak, hogy kevés a fellépési lehetőség.
– Évről évre kevesebb. De szerencsére nyílnak új klubok, amelyek nyitottak az ilyen zenére, nem spórolják meg a nagyobb zenekarok gázsiját. A Dioptrióval a ’60-as, ’70-es évek leghúzósabb soulzenéit játszuk Tóth úr válogatásában, Gáborral mi csak kísérünk – ilyen se volt még az életemben. Az öreg nagy rendet tart a zenekarban, ez a legfegyelmezettebb produkció, amiben valaha részt vettem. Annak ellenére, hogy ez akusztikus zene, nincs benne se dob, se basszusgitár, nagyon nagy zúzás van.
– A fővárosban pezsgőbb a klubélet?
– Pesten ugyanez a szemlélet, ez jellegzetes magyar vonás: az emberek sírnak-rínak, s közben mindenki sütögeti a maga pecsenyéjét. Néhány városban pozitívan állnak a kérdéshez, nekik se könnyű, de igyekeznek eleget tenni az ottani közönség igényeinek.
– Szükséges kompromisszumokat kötni a zenében a megélhetés érdekében?
– Nem. A feszültséget kell bírni, mint mikor három hónapig nem megy a banda. De hát a zenészé az ilyen szakma, nem mindig csörög a telefon. Én ezt bírom, nem érdekel igazán a karrier és a pénz, csak annyiban, hogy kétgyerekes családapa vagyok, és el kell tartanom a családomat. Ez eddig sikerült anélkül, hogy bármilyen diszkóhaknit vagy popkarriert be kellett volna vállalnom. Ha nekem nem kell, akkor senkinek, mert én is egy fillér nélkül kezdtem el 16 éve muzsikálni, a szüleim nem a Rózsadombon laktak, hanem Pesterzsébeten. A Shygysba egyébként biztos nem vennének fel a sörpocakommal.
– Miért érdemes zenésznek lenni?
– A muzsikáért és azért, hogy szórakoztassa az ember a közönséget. Talán üres szólamnak hangzik most ez, de Alfonzó ugyanígy beszélt erről annak idején, s szegény Hofi Géza is. Nem tartom magam nagy művésznek, de aki színpadra áll, annak az a feladata, hogy szórakoztassa a közönséget. Ezzel és a gyakorlással kell foglalkozni, meg kell próbálni világszínvonalon muzsikálni. Ha ez megvan, akkor nem kell kompromisszumokat, kötni, megy magától a dolog. Aki meg akar gazdagodni, az ne menjem blueszenésznek, mert Magyarországon azt nem lehet. Külföldön egyébként az is lehetséges.
– A színpadról hogyan látja a közönséget, kik járnak a koncertjeire?
– A bluest általában az idősebb korosztály hallgatja, de a mi közönségünk teljesen vegyes. Köszönhető ez talán annak is, hogy a két évvel ezelőtti „Tízkicsielefánt" című groove-os alapú soullemez kinyitotta a kaput a fiatalabbak előtt. Ennek örülök a legjobban, mert a fiatalok nevelik az idősebbeket, lebeszélik őket a műfaji sznobizmusról. Nem egy olyan esetet ismerek, amikor idősebbek így ismerkedtek meg nagyon igényes modern zenékkel, s le tudták vetkőzni azt a ’60-as évekbeli „Metró Klub-fílinget", amire most már semmi szükség. A nosztalgia kinyírja az embert, mert akkor elismeri, hogy régen jobb volt, s hogy feladta. Pedig nem szabad feladni soha.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Roma kárpótlás

Több száz roma igényelt megyénkben kárpótlást a ’45. május 9. előtt elszenvedett deportálásért… Tovább olvasom