Kisalföld logö

2017. 03. 01. szerda - Albin 3°C | 12°C Még több cikk.

Még mindig hiányzik 1600 tankönyv

Három és fél hónappal a tanévkezdés után a Kello még több mint másfél ezer kötet pótlását várja az állami tulajdonba vett két nagy kiadótól.
Három és fél hónappal a tanévkezdés után még több mint másfél ezer kötet pótlását várja a Könyvtárellátó Kft. (Kello) az állami tulajdonba vett két nagy kiadótól, az Apáczai Kiadótól és a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadótól - írta keddi számában a Magyar Nemzet.

A lap azt írta: beszállították a Kello-nak a készleten lévő összes tankönyvet a kiadók, ennek ellenére december közepére a könyvek egy része még mindig nem jutott el az iskolákba, sőt, még a terjesztőhöz sem.

Az állami tankönyvfejlesztésért felelős Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) a lapot úgy tájékoztatta, az úgynevezett kísérleti tankönyvek kiszállítása hiánytalanul megtörtént, azokat a Kello már korábban eljuttatta az érintett mintegy 1500 iskolának. A készeleten levő tankönyveklre leadott rendeléseket októberben teljesítette az OFI, valamint az állami tulajdonba vett Apáczai Kiadó és a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó is. A két utóbbi cégtől ugyanakkor még mindig vár a Kello összesen 1600 kötetet, ezekből újakat kell nyomtatni, mert nem készült belőlük elég példány.

Az OFI hangsúlyozta: azon könyvek esetében, ahol elfogyott a kiadók készlete, már elindították az utángyártást, így a kötetek még decemberben eljutnak a Kellóhoz. A Magyar Nemzet azt írta: az OFI válaszából kiderült az is, hogy a még hiányzó könyvek aránya összességében elenyésző, az iskolák ugyanis 11 841 949 könyvet igényeltek az alap- és pótrendelések során.

A Kello megerősítette a lapnak a hiányzó könyvekre vonatkozó 1600-as számot, s kiemelték: azonnal szállítják az érintett intézményekbe a példányokat, amint beérkeznek a cég raktáraiba.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két teherautó ütközött az M7-esen

A baleset az autópálya főváros felé vezető oldalán történt Érdnél. Az egyik jármű rakománya… Tovább olvasom