Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Lezárult a ˝Segíts okosan!˝ 2011-es programja

Idén több, mint 21 millió forintot kap az OMSZ
az Unilever és a fogyasztók jóvoltából.
Egyedülálló kezdeményezés, egyedülálló siker, minden magyar ember érdeke: „Legyen minden mentőautóban defibrillátor!"

A fenti céllal indította el „Segíts okosan!" programját 2009-ben az Unilever. A kitűzött célt három év alatt sikerült megvalósítani, a cég összesen csaknem 110 millió forint adománnyal támogatta az Országos Mentőszolgálatot. Az OMSZ az adományból 2009 óta 140 defibrillátor készüléket vásárolt idén pedig újabb 35 darabot tud beszerezni. Ennek köszönhetően 2011 második felében már nem lesz hazánkban olyan mentőautó, amelyik nem rendelkezik az életmentő defibrillátor készülékkel.



Példanélküli sikerrel zárult a Segíts okosan! 2011-es kampánya. Az idei program február 10-én indult és az internetes közösségi média „facebook" csoportjának létszáma mára elérte a 45 700 főt. A kampány és a téma népszerűségét jelzi, hogy az összesen 8 mentőállomást külön is támogató „Mentőállomások versenye" – ahol szavazással döntötték el mely állomások kapják a 250-250 ezer forintot - is óriási érdeklődés mellet, 264 132 beérkezett szavazattal zárult.



Az Országos Mentőszolgálat támogatására létrejött kezdeményezés mellé az idei évben olyan sztárok álltak, mint Bebe a Back to Black együttes énekese, Farkasházy Réka színésznő, Jaksity Kata televíziós műsorvezető, Katus Attila fitnesz tanácsadó, Kozmann György olimpiai bajnok kenus és Kovács Koko István bokszoló. A program népszerűsítése mellett sajtómegjelenéseikkel a lakosság életmentési ismereteinek bővítését segítették.

"Nincs fájdalmasabb a tehetetlen várakozásnál, és annál, amikor a rossz dolgok megelőzhetőek lehettek volna egy kis odafigyeléssel. Büszke vagyok arra, hogy tagja lehettem egy nagy csapatnak, akik most odafigyeltek és megvalósították, hogy minden mentőautóban legyen defibrillátor " - fűzte hozzá Kozmann György a programhoz.

„Nagyon örülök annak, hogy ezzel a kampánnyal elértük a kitűzött célt és végre minden mentőautóban lesz az életmentéshez nélkülözhetetlen defibrillátor készülék. Személyesen nekem az is nagy élmény volt, hogy ilyen közelről betekinthettem a mentők életébe, láttam azt az emberfeletti munkát, melyet nap mint nap azért végeznek azért, hogy mi mindannyian biztonságban legyünk" –mondta el véleményét a programról Farkasházy Réka.



Az Unilever által 2009-ben életre hívott „Segíts okosan!" programnak három fő célkitűzése van, amelyből az első és legfontosabb, hogy az összegyűjtött támogatásnak köszönhetően minél több hazai mentőautóban –az összesben- legyen defibrillátor készülék. Ugyancsak cél, hogy a kampányhoz kapcsolódó országos verseny révén javuljanak a mentőszolgálat dolgozóinak munkakörülményei, ezért idén is 8 nyertes mentőállomás jutott egyenként 250 ezer Ft-os támogatáshoz, a mentőállomások versenyének keretén belül. Harmadikként, pedig a facebook csoport, a www.segitsoksoan.hu weboldal, valamint az országos roadshow által a lakossághoz eljuttatott oktató jellegű anyagok által bővítette a lakosság életmentési ismereteit.

„Hirtelen szívmegállás esetén a legnagyobb esélyt az azonnal megkezdett újraélesztés és a lehető leghamarabb – legalább a mentőautóval – kiérkező defibrillátor készülék biztosítja. A „Segíts okosan!" kampány során idén összegyűlt 21 millió forint révén a közeljövőben végre minden mentőautónkat elláthatjuk defibrillátor készülékkel. Ez évente több száz ember túlélési esélyét jelentheti. A program sikeresen befejeződött, a kitűzött célt elértük, ám tekintettel arra, hogy műszerparkunkban vannak öreg, elhasználódott készülékek, természetesen a továbbiakban is szükségünk lesz hasonló készülékek beszerzésére" – értékelte a kampány sikerét Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr igazgatója.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Éremeső a 895 Hunnium pálinkaháznál

Két arany-, öt ezüst- és 3 bronzérem, valamint a legjobbaknak járó Champion díj a 895 Hunnium idei… Tovább olvasom