Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Közúti környezetvédelmi ellenőrzési akció indul

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával idén is folytatódik a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció sorozat: a megyei Kormányhivatalok Közlekedési Felügyelőségei 1500-1700 gépkocsi környezetvédelmi állapotát ellenőrzik szeptember 16. és 20. között, az ország négy nagyvárosában - közölte a tárca az MTI-vel vasárnap.
Budapesten, Debrecenben, Győrött és Szegeden naponta változó helyen dolgozik majd 12, közúti környezetvédelmi ellenőrzésekre alkalmas gépkocsi. A megfelelő minősítést szerző járművek vezetői jelképes ajándékot, autós napellenzőt kapnak.

A Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Zöld Autó Központja tizenhetedik alkalommal szervezi meg az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódó akciót. Az ellenőrzések célja a közlekedési környezetvédelem helyzetének megismerése, a gépkocsiállomány jellemző állapotának, változásának vizsgálata és értékelése - írja az NFM.

Az élhető városi környezet egyik alapvető feltétele a közlekedés okozta környezetkárosítás csökkentése, fokozatos megszüntetése. A hagyományos belsőégésű motoros gépjárművek esetén ennek leghatékonyabb eszköze a környezetbarát járműüzemeltetés, a gyári követelményeknek megfelelő állapot fenntartása - emelik ki.

A műszaki vizsgába épített környezetvédelmi felülvizsgálat keretében a gépkocsik 98-99 százaléka "javítás nélkül megfelelt" minősítést kap. Az elmúlt években rendezett akciók szerint azonban a hazai utakon közlekedő, megfelelő gépkocsik aránya ennél alacsonyabb, 90-95 százalék között változik.

A 90-es évek végén még csak minden második dízeles gépkocsi volt előírásszerű környezetvédelmi állapotban. A gépjárműállomány korszerűsödésének és a szabályozó rendszerben végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően ez a részarány az elmúlt években nőtt 90 százalék fölé - áll a közleményben.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Nemzeti Közlekedési Hatóság közreműködésével megvalósuló Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akcióval kapcsolatos további információk 2013. szeptember 16-tól a
http://www.muszakivizsga-auto.hu/akciok.html  címen olvashatók.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Heten sérültek meg az 51-es főúton egy közúti balesetben

Összeütközött két személyautó vasárnap hajnalban az 51-es főúton Taksonynál, a mentők hét sérültet szállítottak kórházba. Tovább olvasom