Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Hármas karambol Dunakeszinél

Három autó ütközött össze Dunakeszi-alsón, a lóversenypálya közelében hétfő reggel, ketten könnyebben megsérültek.

Feloldották a teljes útzárat, így mindkét irányból megindulhatott a forgalom a dunakeszi lóversenypálya környékén hétfő délelőtt - közölte az MTI-vel a rendőrség.

Korábban

A teljes útzár miatt hatalmas a torlódás. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy reggel 8 óra körül egy Budapest felé haladó személyautó megcsúszott a havas úton, és áttérve a szemközti sávba, összeütközött egy másik autóval.

Egy harmadik autó már nem tudott megállni, így hármas karambolnál folyik jelenleg is a helyszínelés a lóversenypálya közelében. A balesetben ketten könnyebben megsérültek - tette hozzá a szóvivő. A Pálya utca érintett szakaszán teljes útzár van, az autósokat mindkét irányba visszafordítják, mivel kerülő út nem áll rendelkezésre.

A baleset miatt szinte teljesen bedugult a város, illetve a 2-es út, sőt a szomszédos Káposztásmegyer környékén is csak araszolva lehet haladni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vége a BKV-sztrájknak, elindultak a járatok

A hétfői üzemkezdetkor minden BKV-járat elindult. Megállapodtak a sztrájkot meghirdető… Tovább olvasom