Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 21°C | 31°C Még több cikk.

Hajléktalanok büntetése, uzsorások, kisebbség : erről tárgyal a Ház a jövő héten

Elzárással vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtanák azokat a hajléktalanokat, akiket fél éven belül másodszor büntetnek meg azért, mert közterületen laknak.
Hétfőn az uzsora-bűncselekmény szigorúbb szankcionálásáról dönthet az Országgyűlés, majd a képviselők megkezdik annak a fideszes javaslatnak a tárgyalását, amely elzárással vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtaná azokat a hajléktalanokat, akiket fél éven belül másodszor büntetnek meg azért, mert közterületen laknak. Kedden a parlament megvitatja a nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló kormányzati jelentést, szerdán pedig az LMP kezdeményezésére politikai vitanap lesz a nők közéleti részvételének erősítéséről.

A hétfői ülésnapon szavaz a Ház a büntető törvénykönyv (Btk.) módosításáról. A kormány azt kezdeményezte, hogy az uzsora-bűncselekmény tényállási elemei közül vegyék ki az üzletszerűséget, és az legyen minősítő körülmény. Így akár az egyszeri uzsorázást is három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik a jövőben.

Ugyanakkor a tervezett változás alapján korlátlanul enyhíthetné a bíróság azoknak a büntetését, akik még azelőtt jelentik az uzsora-bűncselekmény elkövetését, hogy az a hatóság tudomására jutott volna.

Döntenek a képviselők a Gazdasági Versenyhivatal elmúlt évi beszámolójának elfogadásáról, és arról is, hogy az 1566-os ostromra emlékezve a leghősiesebb város címét adományozzák Szigetvárnak, továbbá megválasztják az innovációs és fejlesztési eseti bizottság elnökét.

A napirend előtti felszólalások, az interpellációs időszak és a határozathozatalok után az Országgyűlés megtárgyalja az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), valamint jogutódja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tavalyi zárszámadását, majd Kósa Lajos (Fidesz) indítványát, amely megszüntetné azt a szabályt, hogy az oktató-nevelő munkát végző vezető beosztású közalkalmazottak két jogcímen - a munkakörük és a beosztásuk után is - kaphatnak pótszabadságot; az érintettek a jövőben csak a nagyobb mértékű pótszabadságra volnának jogosultak.

A Ház ezután általános vitát folytat a szabálysértési törvény módosításáról. Fideszes politikusok - köztük több fővárosi önkormányzati vezető, így Rogán Antal belvárosi, Papcsák Ferenc zuglói és Wintermantel Zsolt újpesti polgármester, valamint a VIII. kerületet vezető, és a kormánypárti frakció hajléktalanügyi referensévé kinevezett Kocsis Máté - azt javasolják, hogy minősüljön szabálysértésnek a "közterületen életvitelszerű lakhatás tilalmának ismételt megszegése". Magyarán hogy elzárással vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthassák azokat a hajléktalanokat, akiket fél éven belül másodszor vonnak felelősségre azért, mert az utcán laknak. A kormánypárti politikusok indoklásukban azzal érvelnek az elzárás lehetősége mellett, hogy a hajléktalanok esetében a pénzbüntetés nehezen végrehajtható, és kevés a visszatartó ereje.

Kedden a Ház megtárgyalja a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló jelentést, amelyet a kormánynak kétévente kell a parlament elé terjesztenie. Szintén kedden lesz az általános vitája az agrárgazdaság tavalyi állapotáról szóló jelentésnek.

Szerdán az LMP-s Ertsey Katalin kezdeményezésére politikai vitanapot tart az Országgyűlés a nők közéleti, politikai részvételének erősítéséről. A vitanap megtartását fideszes, KDNP-s és jobbikos képviselők is támogatták aláírásukkal.

Olvasóink írták

  • 12. zsukov 2011. október 17. 10:03
    „Na ha ezek itt vannak(IMF) akkor satu miért nem Svájcba osszák az észt ja bocs ők miért nem lihegnek az EU tagságért mert szerintem jobbak mint Albánia...”
  • 11. dorombolok 2011. október 17. 09:15
    „Javaslom az illetékeseknek, határaink őrzésének ( földi ,légi és vízi) sürgős megerősítését .Ugyanígy javaslom a kormányhivatalok beléptető rendszerének korszerűsítését esetlegesen D. Tamás évek óta porosodó stadionbeléptető rendszerének felhasználásával akár első , vagy másodlagos védelmére felhasználni!
    Teszem javaslatomat azért mert hallani, hogy a pénzügyi-gazdasági önállóságának eléréséért vívott szabadságharcban kiebrugdalt IMF küldöttség valahol kihasználva határőrizetünk és kormányzati objektumokon keletkezett lyukakat már megint Magyarországon sertepertél.
    Amennyiben az illetékes IMF-es urak a magyarországi gazdasági csoda tanulmányozására jöttek javaslatomtól eltekintek.”
  • 10. HarconaMarcos 2011. október 16. 22:25
    „Okos gondolat. Hogyan neveljünk a hajléktalanból bűnözőt. :-/”
  • 9. Dirac 2011. október 16. 21:20
    „8. Jandex 2011.10.16. 20:48

    Hirtelen milyen gondoskodóak lettetek a hajléktalanok felett, azt nem tudom - akinek nem inge... - mi lett azzal az általános felfogással, ami jellemző volt a nem olyan régen nagyon sikeres gazdaságpolitikát folytató SZD.. ööö, MSZP kormányzás alatt...

    ... "Minden ember saját sorsának a kovácsa", előszeretettel volt itt hangoztatva. Tényleg tök jó dolog ez a minden ember egyenlő, meg písz, meg legalizáljunk, de egy bizonyos szint felett már komolytalan.”
  • 8. Jandex 2011. október 16. 20:48
    „3. BsBe 2011.10.16. 13:49
    Így igaz, sőt a tiszteletdíjukat a lézerjani "akarja megnyirbálni" 750e Ft-ra, aki az ország legeladósodottabb városának a p.mestere /mint kósa Debrecennek, de stadion az kell!vajon hozzáírják a többihez vagy mi építjük ajándékba azt is?/ de azért ma is S8-al járna havi közel 1 milláért ha le nem bukott volna!
    7. Dirac 2011.10.16. 15:59
    Én tucatjával küldök hozzád hajléktalanokat Akik szívesen dolgoznának 57e-ért, hogy legalább a hajléktalan szállót ki tudják fizetni!”
  • 7. Dirac 2011. október 16. 15:59
    „"A munkanélküliek részére előírt közmunka után járó bérből talán orbán tud lakás bérelni, rezsit fizetni, és megélni."

    Így van, ezért jobb lopni, megverni az időseket és élősködni az adófizetők pénzéből, sokkal könnyebb út, mint ÁTMENETI kemény munkával, ámbár becsületesen megkeresni a pénzt. Javaslom, hogy inkább írj rövidebb, tömörebb, velősebb hozzászólást, legalább akkor nem lesz tele ilyen és ehhez hasonló paradoxonokkal.”
  • 6. rozinéni 2011. október 16. 15:36
    „3. azért nem minden hajléktalan a munkanélküliség miatt van, mert régebben mikor volt még sok munkahely akkor is voltak hajléktalanok, jo nem ennyi de volt, és tudod egy olyan férfi aki a feleségét családját verte a pénzt elitta az meg is érdemli hogy utcára kerüljön ez a minimum, tudod ez saját tapasztalat is részben, arra viszont én is kiváncsi lennék miből akarják kifizetetni velük a birságot”
  • 5. zsukov 2011. október 16. 15:00
    „Azt miböl fizetne a hajnéktalan ???”
  • 4. mitzekatze 2011. október 16. 14:52
    „És milyen módon hajtják be a 150 ezres bírságot a hajléktalanon?????? Lakcímük sincs, munkájuk sincs, tehát nincs végrehajtható ingatlan és munkabér. A motyójuk meg nem nevezhető ingóságnak. Közmunka elől meg simán megléphet. Ja, hogy elzárással büntetik? Marhááák! Annál inkább élnek ezzel a "lehetőséggel", mert legalább kaja van, meleg van, ágy van és le is tud zuhanyozni. A mi pénzünkön. Ez má´ megint hangzatos intézkedés bazi nagy kapufával.

    "Döntenek a képviselők a Gazdasági Versenyhivatal elmúlt évi beszámolójának elfogadásáról, és arról is, hogy az 1566-os ostromra emlékezve a leghősiesebb város címét adományozzák Szigetvárnak,.."
    Az országnak most épp ez a legnagyobb gondja. Holnap meg majd újra azon tanakodnak, hogy mit mire kereszteljenek át, vagy hol állítsanak Orbán szobrot, vagy hol telepítsenek narancs ültetvényt.

    Komolyan mondom Orbán inkább komikus, mint politikus.. :D”
  • 3. BsBe 2011. október 16. 13:49
    „Hétfőn megkezdik annak a fideszes javaslatnak a tárgyalását, amely elzárással vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtaná azokat a hajléktalanokat, akiket fél éven belül másodszor büntetnek meg azért, mert közterületen laknak.
    Mivel a hajléktalan szállók tele vannak, azok akik oda nem férnek be (és egyre többen lesznek a kormány gazdaságpolitikájának következtében) vajon mit tehetnek. Legalább annyi segítséget adhatnának részükre, hogy a kötelet ingyen biztosítsák részükre. Mert ennek az országnak ezek az emberek nem kellenek, rontják a statisztikát. A kormány így oldja meg a hajléktalan kérdést.
    Ezzel egy időben természetesen nem feledkeznek meg a képviselői járandóság emeléséről. Hát figyeljetek emberek, mert erre számíthattok. Még azok is, akik ma lenézik ezeket a szerencsétleneket. Senki nem tudhatja hogy számára mit hoz a holnap. Ahhoz hogy valaki hajléktalan legyen nem kell több, mint pár havi munkanélküliség, és ha addig nem tudtál eleget lopni, már mehetsz is az utcára, ahol viszont keményen büntetnek. A munkanélküliek részére előírt közmunka után járó bérből talán orbán tud lakás bérelni, rezsit fizetni, és megélni.”
  • 2. háté 2011. október 16. 13:19
    „Fityesz jelszó!- ha valamit nem tudok megoldani, - büntetek!
    Hazánk és népünk ellenségei vannak hatalmon. - ezek akarják az uzsorát büntetni, mikor a legnagyobb uzsorások és törvényekkel védik magukat.”
  • 1. Freddy01 2011. október 16. 10:05
    „"Így akár az egyszeri uzsorázást is három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik a jövőben. "

    Na végre. Lecsukják az összes bank vezért...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ön nyert? Íme, az ötös lottó nyerőszámai

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki. Tovább olvasom