Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 9°C Még több cikk.

Felmérés: Fidesz 24, MSZP 15

Januári közvélemény-kutatásunk eredményei továbbra is jelentıs különbséget mutatnak a két nagy párt támogatottságában. Ezzel párhuzamosan a két kisebb parlamenti párt támogatottsága továbbra is jócskán a küszöb szint alatt van.

Stagnáló részvételi kedv

Gyakorlatilag decemberhez képest nem változott a választási részvételi hajlandóság januárban. A megkérdezettek 58 százaléka mondja biztosra, hogy elmenne szavazni, ha a hét végén országgyőlési választásokat rendeznének. A pártot választók aránya sem változott, továbbra is összesen 44 százalék nevezett meg egy pártot a pártválasztásra vonatkozó kérdésre.

Mozdulatlan preferenciák

A pártpreferencia-adatok is alig mutatnak változást decemberhez képest. A Fidesz támogatottsága az összes megkérdezett körében jelenleg is 24 százalék, az MSZP-é pedig 15 százalék. A két kisebb parlamenti párt, az SZDSZ és az MDF táborának támogatottsága 1-1 százalék. A szabad demokraták támogatottsága nem éri el, az MDF-é pedig csak kis mértékben haladja meg az 1 százalékot. Az összes többi párt együttes támogatottsága továbbra is 3 százalék, ezen belül egyedül a Jobbik ér el 1 százalékot.

A biztos szavazó pártválasztók csoportján belül továbbra is jelentıs Fidesz-elıny mutatkozik, a biztos szavazó pártválasztók 55 százaléka voksolna most vasárnap a legnagyobb ellenzéki pártra és változatlanul 32 százalék az MSZP-re. A kisebb pártokat tekintve figyelemre méltó, hogy az MDF mellett a Jobbik is 3 százalékos támogatottsággal bír, az SZDSZ pedig 1 százalékon áll. Jelenleg a megkérdezettek 40 százaléka támogatná a kormány távozását és 39 százalék támogatná a jelenlegi
kormány hatalomban maradását. A pártválasztásukban bizonytalanok körében a kormány megtartását támogatók tábora a valamivel nagyobb (37 százalék) szemben a távozást sürgetı 33 százalékkal. Továbbra is
azok vannak többen, akik szerint a környezetükben élık többsége kormányváltást szeretne, az ezzel ellentétes hangulatot érzékelık aránya 23 százalék.

Olvasóink írták

  • 16. comet 2009. február 07. 20:15
    „a baj hogy nincs kormány képes "tiszta " párt, ezért a tragikus és kevésbé tragikus közt lehet választani.
    Fleto amit művelt az minedenképp egyedülálló a világon, nála bárki jobb aki büszke folyamatos hazudozására meg nem kurvázza le saját országát.
    Nyugati mércével a Fidesz is elvérezne, Orbánnak is le kéne köszönni sleppjével együtt.
    Ha Fleto-ék megbuknának, meg netán felelősségre lennének vonva amikért felelősségre vonás jár akkor talán elkezdődne már valami tisztulás ebben a politikai ferőben.”
  • 15. Poltergeist 2009. január 30. 09:18
    „Nem ártana ha fény gyúlna az agyakban,hogy esetleg van más párt is ezek közül.Egyik sem más a deákné vásznánál.Ha rajtam múlna még a történelemből is kitörölném mind a két pártot.Csinált már elég bajt mindkettő.”
  • 14. gjozsi88 2009. január 28. 18:24
    „Pmfc!A Fidesz programjában vannak célok,de nincsenek eszközök!Én fizetek,mert egy reformot a költségvetési kiadási oldalt nem enged megcsinálni(2/3-os törvényeket elutasítja,népszavaztat!)A világon nincs olyan ország,ahol 1,8 millióan tartunk el 8,5 milliót és ez utóbbiak semmiről nem hajlandóak lemondani! Közalkalmazotti 13.havi,holott messze jobban keresnek mint én aki még a bérüket is meg kell keresnem,a sok 40 éves nyugdijas nem hajlandó lemondani a 13.haviról!Ezeket,valamint a MÁV és BKV-st sztrájkra biztatja,holott egy pénztemető az egész!Mit tett a Gyurcsány?Kb.1000km autópálya,gáztározók,Eu-s önrészek 15%-ra csökkentését hajtotta ki,így elérhető, még jelenleg is többen dolgoznak,mint a Fidesz kormány idején,Ők csak a munkanélküliséget csökkentették,12-ről 9 hónapra csökkent az ellátás,25%-a eltünt,statisztika javult!Már leírtam,"7 éve ezek kormányoznak",de az embereket a Fidesz segítette be az adósságba,a jövedelmek 60%-át hitelre költik az emberek még évtizedekig,a maradék nem elég erős ahhoz,hogy a gazdaság fejlődését segítő vásárló erő legyen!Csökken a vásárlás,nem kell annyi termék,nem kell dolgozó! Mit is kér számon a szociktól a Fidesz?”
  • 13. kalanyos 2009. január 28. 17:58
    „Bocs,elirtam;"Idegen"-hez szoltam..”
  • 12. kalanyos 2009. január 28. 17:57
    „Gjozsi;En nem nyalom senki segget.Egyszeruen a jobboldal leirta magat a szememben es kesz.Egyebkent kulfoldon elek,ezert szamomra nincs tul nagy tetje a magyar valasztasoknak.De elmegyek majd es szavazok.NEM Fletora.Hanem a Fidesz nevu sopredek ellen.”
  • 11. Fedayn 2009. január 28. 11:33
    „JOBBIK 7-8%!Ne hazudjanak!”
  • 10. pmfc 2009. január 28. 11:27
    „gjozsi88 2009.01.27. 20:03

    Én elfogadom, hogy neked nem tetszik a jobb oldal. Ilyen van. Meg azt is elfogadom, hogy nem tetszik a fidesz programja. Ami szerintem nem rossz. Mert vannak benne világos célok. És a célja nem az, mint az MSZP-nek, hogy merjünk senkik lenni, hanem az, hogy legyen egy ERŐS Magyarország.
    Tudod. Lehet, hogy ez tényleg demagóg szöveg. De ha én egy jó munkát akarok, és ezt ki is tűzöm célnak, lehet hogy sikerül. Ha azt mondom, áá ez úgy sem sikerül, mert béna vagyok, akkor tuti, hogy nem is fog.

    És végül, ha te annyira szereted ezt a mai kormányt, akkor kérlek meséld el nekünk, ők mit tettek szerinted jól ebben az országban, amióta hatalmon vannak. Hátha mi is rádöbbenünk, mennyivel jobbak mint a Fidesz volt.”
  • 9. idegen 2009. január 28. 09:16
    „Ez a szerencsétlen Kalanyos meg gjozsi még mindig nyajla a seggét ennek az idiota fletónak .Ti biztos pártkatonák vagytok nagy pénzért.Igazad van gjózsi ezt a teljesítmnyt egy 10 éves gyerek is jobban csinálja. Két ciklusban jól le nyomták az országot,szavazz csak rájuk lesztek még egy páran.”
  • 8. kalanyos 2009. január 28. 01:27
    „Pmfc;Miert,szerinted a Fidesz jobb? UIgyan mar...Orban es Kover pszichiatriai esetek.A kis Szijjarto meg egy acsargo pitbull. Azt firtatna inkabb,HOGYAN LETT AZ APJA MILLIARDOS A MAVBOL.”
  • 7. jockey 2009. január 27. 21:59
    „6. gjozsi88

    Szerinted tényleg minden jó és rendben van??? Remélem viccelsz.”
  • 6. gjozsi88 2009. január 27. 20:03
    „4.pmfc!Az sokkal szomorubb,hogy a Fideszt támogatják sokan!Talán tudja nmit tenne a jobboldal az országgal? Olvastam a Fidesz programját a honlapjukon, ez egy 10 éves gyerek karácsonyi kívánságlevele Jézuskához!Álmok,vágyak eszközök nélkül!Ráadásul évek óta változatlan,még a világgazdasági válságra sem reagál,persze nem meglepő,fogalmuk sincs mit kéne tenni!Javaslom ne csak a Hír Tv-t, Fábrikat hallgassa,próbáljon meg valódi adatoknak utána keresni és próbálja meghallgatni mások érveit is! Kövér elvtárs Makón nem véletlenüll elvtársazta le az IMF igazgatóját,nevezte prostituáltnak a magyar értelmiséget!A Demjánék nem véletlenül hátráltak ki Orbán mögül! Ezek beszédes jelek! A pártgyüléseken divat volt a fizetett tapsolók,akik arra terelték a hangulatot amerre kívánatos volt! A jobboldali média hatásosan sulykolja:ezek mindent rosszul csinálnak,pedig a számok nem ennyire rosszak,érdemes utána olvasni! Mennyivel jobb lenne,ha a Fidesznek nem az lenne a kényszer képzete,hogy az ellenzéknek csak az a dolga,hogy leszavazza a kormányt,mert így 2/3-os törvényeket, igy reformokat sem lehet megcsinálni,ha más megoldás nincs,népszavaztat,az emberek ellen,mert mi fizetünk!”
  • 5. hehe08 2009. január 27. 19:03
    „:))) valahogy így, igen.....

    Nem felmérések kellenének....
    A sok felméréssel és verbális faszveréssel már éppen tele a házunk.... most valaki cselekedjen is.

    Ha ők nem akkor engedjenek oda mást.... ennyi.....”
  • 4. pmfc 2009. január 27. 18:55
    „Még mindig van Magyarországon 15 % aki az MSZP-t választja? Ezek után?

    Tényleg igaza van Fábrinak!

    Ez a 15% még akkor is az MSZP mellett állna, ha kb. Gyurcsány ruha nélkül szaladgálna a parlament körül...

    Sőt azt mondanák, ő egy bátor ember... :)”
  • 3. Primax 2009. január 27. 15:39
    „Nem mindegy ?
    Az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz.”
  • 2. matriné 2009. január 27. 14:01
    „Ha ez így folytatódik a választásokra egyik sem éri el a belépő küszöböt a parlamentbe.”
  • 1. Eva- 2009. január 27. 13:43
    „"azok vannak többen, akik szerint a környezetükben él?k többsége kormányváltást szeretne, az ezzel ellentétes hangulatot érzékel?k aránya 23 százalék.
    "

    Ez a sokkal erősebb fidesz kommunikáció hatása.

    " Jelenleg a megkérdezettek 40 százaléka támogatná a kormány távozását és 39 százalék támogatná a jelenlegi
    kormány hatalomban maradását.
    A pártválasztásukban bizonytalanok körében a kormány megtartását támogatók tábora a valamivel nagyobb (37 százalék) szemben a távozást sürget? 33 százalékkal."

    ez meg a tényleges adat!

    Érdekes!Nemdebár?!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sem szociális, sem költségvetési sokkterápia nem jöhet

Szükség van a munkabéreket terhelő adók jelentős csökkentésére, ám az nem járhat az adóbevételek… Tovább olvasom