Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 8°C Még több cikk.

EU-elnökség - Kovács László: Orbán vesztésre áll

Az MSZP alelnöke szerint Orbán Viktor ˝félidőben˝ vesztésre áll az általa a soros uniós elnökség programjának ismertetésekor meghirdetett harcban.

Kovács László pénteken sajtótájékoztatón felidézte, hogy a miniszterelnök januárban az Európai Parlamentben (EP) - miután heves bírálat érte a médiatörvényt - úgy fogalmazott: "készen állok a harcra". A szocialista politikus szerint e szavak megütközést keltettek Európában, mivel az uniós elnökség nem "ketrecharc-világbajnokság", hanem jó alkalom az ország nemzetközi tekintélyének növelésére, amit azonban a kormány elszalasztott.

A soros elnökség félidejében az látszik, hogy Orbán Viktor vesztésre áll, eddig minden csatát elvesztett - jelentette ki az MSZP alelnöke, és utalt a médiatörvény módosítására, a kormánypárti alkotmánytervezetet érő nemzetközi bírálatokra, arra, hogy az unió kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben a távközlési különadó miatt, illetve öngólként értékelte, hogy a kormány nem csatlakozott az Európai Unió versenyképességi paktumához.

A szocialista politikus visszavonulásként értékelte, hogy a bírálatok kategorikus elutasítása után a kabinet mégis kezdeményezte a médiatörvény módosítását, ami azonban - folytatta - nem nyugtatta meg az EP négy frakcióját, így a testület határozatban nyilvánította elfogadhatatlannak a jogszabályt. Kovács László szerint ez súlyos presztízsveszteség, ráadásul a médiatörvény végrehajtását figyelemmel kíséri az Európai Bizottság, az ügyet pedig napirenden tartja az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet és az Európa Tanács.

Szólt arról is, hogy több nemzetközi fórumon kifogásolták a magyarországi alkotmányozás folyamatát, az eljárás sebességét, antidemokratikusságát és a tervezet tartalmát. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Velencei Bizottság, az Európa Tanács (ET) alkotmányozási kérdésekben tevékenykedő tanácsadó szervezete több ponton bírálta a kormánypártok javaslatát, az ET parlamenti közgyűlése pedig monitoring eljárást kezdeményezett a magyar demokrácia működéséről.

Kovács László úgy ítélte meg: a bírálatoknak a kormány több ízben manipulációval próbálta elejét venni. Ide sorolta, hogy az EP néppárti frakciója arra a napra szervezett közmeghallgatást az alaptörvény tervezetéről, amikor a szocialista képviselőcsoport Athénban tartotta kihelyezett ülését, továbbá azt is, hogy a kormányoldal olyan fordítást küldött az europarlamenti képviselőknek, amely nem tartalmazta a preambulumot, azaz a Nemzeti hitvallást. "Ez a fordítási trükk nem vált be a médiatörvény és a Széll Kálmán Terv esetében sem, tovább rombolta a kormány nemzetközi tekintélyét" - jegyezte meg.

Kifogásolta, hogy a miniszterelnök március 15-ei beszédében "a XIX. századi Habsburg és a XX. századi szovjet birodalomhoz hasonlította az Európai Uniót, amelytől - mint mondta - nem fogadunk el diktátumokat". Kovács László szerint ez azt sugallja, hogy Magyarország elutasítja annak a közösségnek a szabályait, amelyhez saját akaratából csatlakozott.

Hozzátette: ennek a magatartásnak a következménye, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárás indított a távközlési szektorra kivetetett különadó miatt, mivel az abból származó bevételt csak az ágazat fejlesztésére lehet felhasználni az uniós szabályok szerint, hiánycsökkentésre nem. Ha a kormány nem visszakozik, az ügy az Európai Bíróság elé kerül, amely a törvény megsemmisítésére és a különadók visszafizetésére is kötelezhet - mondta.

Nem lehet kizárni Kovács László szerint azt sem, hogy hasonló eljárás indul a másik három ágazati különadó miatt is, bevezetésük előtt ugyanis konzultációra lett volna szükség, és visszamenőleges hatályú adókivetésre nincs lehetőség. "Az sem lenne meglepő (...) ha hasonló eljárás indulna a szintén szabályellenes jövedékiadó-fizetés nélküli pálinkafőzés és a kedvezményes áfakulccsal történő zeneszolgáltatás ügyében" - jelentette ki az unió korábbi adóügyi biztosa.

A soros elnökségről mérleget vonva az MSZP-s politikus öngólként értékelte, hogy a kormány az adófüggetlenség fenntartására hivatkozva nem csatlakozott az Európai Unió versenyképességi paktumához. Ugyanakkor megjegyezte: Orbán Viktor állításával szemben a paktumban nem szerepel a társaságiadó-kulcsok egységesítése, csak az adóalap-számítást egységesítik. Ez pedig csökkenthetné a magyar vállalatok költségeit, adminisztrációs terheit és növelhetné a versenyképességüket - fűzte hozzá. Rövidlátó lépésnek nevezte azt is, hogy egy kormánypárti javaslat az alkotmányban rögzítené: Magyarország hivatalos fizetőeszköze a forint.

Kovács László kifejtette, az Európai Unió intézményei eleinte nem számoltak azzal, hogy Orbán Viktor "nem érti az európai politikai kultúra nyelvét", újabban azonban kemény figyelmezetéseket adnak neki. Példaként hozta, hogy a magyar kormányfőt a lengyel miniszterelnökkel ellentétben nem hívták meg a versenyképességi paktummal és a líbiai helyzettel foglalkozó uniós csúcstalálkozóra. Árulkodónak nevezte azt is, hogy miközben a Magyarországra tervezett keleti partnerségi csúcsot végül időpont-egyeztetési nehézségekre hivatkozva a lengyel elnökség alatt rendezik meg, az eredeti időpontban Lengyelországban találkoznak a térség államfői, és a megbeszélésen várhatóan Barack Obama amerikai elnök is részt vesz.

"Magyarország érdekét az szolgálná, ha a miniszterelnök úr lehiggadna (...), ha végre megértené, hogy Európa fütyül a fülkeforradalomra. (...) S ha miniszterelnök úr mégsem tudja a harci kedvét megfékezni, a szocialista párt azt javasolja: harcoljon idehaza, mindenekelőtt a növekvő szegénység ellen" - üzente összegzésül Kovács László.

Olvasóink írták

  • 2. load 2011. április 01. 20:11
    „Miért is kellene neki, ezzel kapcsolatban?
    Egyébként helyesen: szégyelli”
  • 1. fortuna54 2011. április 01. 19:21
    „Hogy ez a Kovács nem szégyenli magát.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Prostitúcióra kényszerítettek egy fiatalkorú lányt Nyíregyházán

Prostitúcióra kényszerített, heteken át bezárva tartott, és többször meg is erőszakolt egy fiatal lányt egy 27 éves férfi Nyíregyházán. Tovább olvasom