Kisalföld logö

2017. 06. 22. csütörtök - Paulina 19°C | 32°C Még több cikk.

"Érthetetlen Malina Hedvig zaklatása"

A nemzetpolitikai államtitkárság értetlenül áll az előtt, hogy a szlovák igazságszolgáltatás 2014-ben is azt tartja egyik legfontosabb feladatának, hogy az időközben már magyar állampolgárságot szerzett Zsák Malina Hedviget zaklassa.
Ezt szerdán közölték az MTI-vel kiemelve: érthetetlen számukra a vádemelés, hiszen a szlovák kormány már egyszer nyilatkozatban kért bocsánatot Zsák Malina Hedvig ügyével kapcsolatban, miszerint az eljárás során sérülhettek az Emberi Jogok Európai Egyezményében biztosított jogai.

A szlovákiai Helsinki Bizottság hétfőn eljutatott közleményében alaptalannak nevezte a Zsák Malina Hedvig ellen felhozott vádakat és a bizonyítékok tárgyilagos értékelésére szólította fel a szlovák hatóságokat.
Felháborító és szakmailag is elfogadhatatlan, hogy az utóbbi időben az ügyészség több alkalommal is berendelte elmeorvosi vizsgálatra azzal az indokkal, hogy fel akarják deríteni milyen elmeállapotban volt Hedvig az őt ért támadás, illetve az azt követő kihallgatások idején, most pedig egy képtelen váddal illetik, és teszik tönkre a kialakulóban lévő családi békét - fejtette ki az államtitkárság.

Mint írták, teljes mértékben egyetértenek a szlovákiai Helsinki Bizottság állásfoglalásával, és kérik, hogy az ügyben illetékes szlovák hatóságok a rendelkezésre álló bizonyítékokat egyenként és összességükben is józanul és tárgyilagosan értékeljék, és vessenek véget a kétgyermekes családanya zaklatásának.

A szlovák főügyészség a múlt héten kezdeményezett vádemelést hamis tanúzás miatt Zsák Malina Hedvig ellen a nyitrai járásbíróságon. A nő ellen - akit vallomása szerint 2006-ban Nyitrán azért vertek meg, mert magyarul beszélt az utcán - 2007-ben azért indított eljárást a főügyészség, mert a rendőrség, arra a következtetésre jutott, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy a nő vallotta.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ha nem lett meg a 2%, visszajár az egymillió

15 napon belülkell számolni a jelölteknek járó egymillió forintos kampánytámogatással, és aki nem… Tovább olvasom