Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Debreceni lesz a legnagyobb kórház

A Debreceni Egyetem veszi át a helyi Kenézy Gyula kórház fenntartói jogait az év közepétől, ezzel megkezdődik a két intézmény teljes integrációjának folyamata.
A Debreceni Egyetem (DE) veszi át a helyi Kenézy Gyula kórház fenntartói jogait az év közepétől, ezzel megkezdődik a két intézmény másfél évig tartó teljes integrációjának folyamata - jelentette be a DE rektora csütörtökön sajtótájékoztatón.

Szilvássy Zoltán elmondta, hogy kedden kapta meg Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének az integrációt engedélyező levelét, amelyben az időpontokat is rögzíti: június 30-ig kell a fenntartói jogokat átadni az egyetemnek, december 31-ig integrálják a kórházi kiszolgáló, támogató funkciókat ellátó szervezeteket, a jövő év végére pedig a teljes integrációval létrejön az ország legnagyobb egészségügyi intézménye Debrecenben.

Édes István professzor, a DE Klinikai Központjának főigazgatója közölte: az összes szakdolgozóra és orvosra szükség van, az integráció nem jár együtt elbocsátásokkal, létszámleépítéssel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

23 éves férj ölhette meg 25 éves feleségét

A két embert csütörtökön holtan találták Érsekvadkert külterületén. Az elsődleges adatok szerint a… Tovább olvasom