Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Csoportosan rabolt ki és vert meg egy nőt négy tizenéves

Kirabolt és súlyosan bántalmazott egy nőt Örkényben négy fiatalkorú. A rendőrök őrizetbe vették őket.
Kirabolt és súlyosan bántalmazott egy nőt Örkényben négy fiatalkorú. A rendőrök őrizetbe vették őket - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint két 16 éves és egy 17 éves táborfalvi, valamint egy 16 éves örkényi fiú hétfőn este pénzének átadására szólított fel egy, a táborfalvi vasútállomáson várakozó nőt, aki ezt megtagadta és felszállt a Budapest irányába közlekedő vonatra.

A négy fiatal követte őt egészen Örkényig, ahol a Rákóczi és a Petőfi utca sarkán bántalmazták, majd a kabátja zsebében lévő pénztárcáját a benne lévő pénzzel és személyes iratokkal együtt elvették tőle. A nő nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett - tette hozzá a szóvivő.

A járőrök pár órán belül elfogták a négy fiatalkorút, aki ellen csoportosan elkövetett rablás és súlyos testi sértés miatt - őrizetbe vételük mellett - indult eljárás, és kezdeményezték a gyanúsítottak előzetes letartóztatását is - mondta Beluzsárné Belicza Andrea.

Olvasóink írták

  • 7. WeiseÖdenburg 2013. február 02. 07:42
    „Mert égető a probléma és megoldást kell találni rá ! .A józan ész ellenes,hogy a minden napi életvitel féktelenül megkeserítők kritizálása ellen is fellép néhány megélhetési jogvédő! Feltűnési viszketegségben szenvedő kontrollt vesztett,saját közegében el nem ismert azt pszichés traumaként megélt,vagy a változókor utáni saját magával elégedetlen, így mindent kellő rossz indalattal kezelő szintén antiszociális figura.”
  • 6. Eva- 2013. február 01. 20:06
    „Az mti
    hír tárolása aztán csúcs! ha google keresőben akarunk a témáról többet megtudni, akkor kár a strapa.

    több oldalon keresztül minden portálon csak ez a hír található---ugyanígy. :) :) :)”
  • 5. WeiseÖdenburg 2013. február 01. 13:26
    „Ahogy a sajtó finom bájjal "négy tizenéves" esetenként "fiatalok" megnevezéssel illeti a mélyen alul szocializál és súlyosan bűn fertőzött közegben élő ifjakat,már az egyetemes társadalmi normák súlyos megcsúfolása.
    A rosszul értelmezett Liberalizmus nevében,testi épséget,élet és vagyonbiztonságot minden morált nélkülöző magatartást nem a nevén nevezni bűnpártolás. Nem az erőszakos retorzió pajzsra emelése a célom,de tessék már tudomásul venni,főleg a megélhetési jogvédőknek! A megtámadottnak is vannak jogai! Ez az ösztönből fakadó támadóknak nincs joga megkeseríteni minden napi életét,semmi nem hatalmazza fel őket,hogy a liberalizmus nevében ők vonják el a többség jogait.Az oroszlán emberre támad,akkor intézkednek többet ne tegye.A lényeg a hatékonyságban van,nem személyiség analitikus vizsgálatának,függvényében döntenek az eset megismétlődésének
    megakadályozására . Darabig rend van.Itt olyan nap nincs,hogy vagy idős embert gyilkolnak 300Ft.-ért vagy brutálisan összevernek 265ft.-ért. A gátlástalanság primitív ösztönökre épül és brutalitással párosul csak a norma betartó emberektől való rettegés kialakítása a megoldás az ilyen személynél.”
  • 4. Csetneky 2013. február 01. 13:20
    „1. Truba

    Minden bizonnyal a módszert a kedves szüleiktől tanulták, akik ugyanezt csinálják vagy éppen börtönben vannak. Ennél a típusnál ez az életforma.

    Hiába nem írják le, akkor is minden épeszű ember tudja, kik voltak. 2014-től remélem olyan kormányunk lesz, amelyik a normális embereket védi a bűnözőktól.”
  • 3. Lone_wolf.. 2013. február 01. 11:27
    „<moderálva>”
  • 2. egymásikolvasó 2013. február 01. 10:55
    „Van tippem a támadók hovatartozására.”
  • 1. Truba 2013. február 01. 10:52
    „Jól agyonverni az összeset! Mit képzelnek ezek a kis taknyok? Nőt mi, mert a férfitól már tartottak 4-en is... Kedves szüleiknek is adnék egy két taslit, mert hihetetlen, hogy csak erre tellett a nevelésükből!!! Micsoda generáció van utánunk...??? Mik lesznek ezekből??? Dolgozni egy se akar, de amúgy minden kell nekik. A régi rendszer sokkal jobb volt, amikor még a tanár is nevelhette őket! Most meg azt hiszik ők szarták a spanyol viaszt... Remélem méltó büntetést fognak kapni!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Az első köztársaságot Kun Béla, a másodikat Rákosi, a harmadikat Orbán rombolta le˝

Az első köztáraságot Kun Béla rombolta le, a másodikat Rákosi Mátyás, a harmadikat pedig Orbán… Tovább olvasom