Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -4°C | 4°C

Az LMP kizárta, Várnai mégsem mond le mandátumáról

A gyanú szerint a képviselő nőt is vert, a pártelnököt az üggyel kapcsolatban pedig félrevezette. Várnai cáfol.
19.25 - Várnai László szerint semmi sem indokolja, hogy visszaadja a XIV. kerületi önkormányzatban szerzett képviselői mandátumát. Erről a garázdasággal vádolt politikus azután nyilatkozott az MTI-nek, hogy a párt országos választmánya szerdán felkérte, mondjon le a posztról. Az egyúttal a Lehet Más a Politika tagnyilvántartásából is törölt képviselő hozzátette: megfellebbezi a kizárásáról szóló döntést, mert azt egy adminisztratív indok alapján hozták meg.

Várnai László összességében úgy vélekedett, hogy a szerdai döntéssel az LMP egy szintre hozta a súlyos testi sértéssel gyanúsított Balogh József egykori fideszes, jelenleg független országgyűlési képviselővel, aki beismerte, hogy bántalmazta élettársát. Hozzátette: "sokaknak fájt az LMP-ben az önkormányzati sikerem és ismertségem", ugyanis a párt "az elmúlt három évben 2,5-3 százalékra jutott" országosan, amiért "senki nem vállalja a felelősséget".

Várnai László emellett határozottan cáfolta, hogy bántalmazta volna volt élettársát. Szavai szerint "veszekedtünk, huzakodtunk, de nem volt bántalmazás, (...) ez nem ment túl egy rossz családi veszekedésen". Hangsúlyozta, hogy az ügyben nem született ítélet.

A Magyar Hírlap kedden a Fővárosi Főügyészség tájékoztatására hivatkozva azt írta, hogy garázdaság vétsége miatt eljárás indult a XVI. kerületi rendőrkapitányságon Várnai László zuglói önkormányzati képviselő ellen, aki emiatt felfüggesztette LMP-s tagságát.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke a politikus kizárásáról szerdán azt mondta az MTI-nek, hogy Várnai László május 8-án - az ellene indult eljárás miatt - kérte, hogy két hónapra függesszék fel párttagságát. A határidő lejártával nem kérte írásban tagviszonyának helyreállítását, ezért kedden az LMP etikai bizottsága megállapította, hogy az a párt alapszabálya alapján automatikusan megszűnt - tette hozzá.

Az etikai bizottság ezért azt kérte, hogy Várnai Lászlót töröljék a tagnyilvántartásából, amit a párt országos választmányának szerdai döntése nyomán az LMP zuglói területi szervezete meg is tesz. Emellett az országos választmány a képviselő posztról való lemondásra is felszólította a politikust.

Szél Bernadett az üggyel összefüggésben azt mondta, zéró toleranciát hirdettek, nem tűrik a bántalmazást és ez különösen igaz a nők bántalmazására. Az MTI kérdésére hozzátette: értelmezésük szerint ha az ügyészség nem tekintette volna megalapozottnak a Várnai László elleni vádat, akkor azt ejtette volna, nem pedig elhalasztja a vádemelést. Azt is elmondta, tanúk vannak arra, hogy az önkormányzati képviselő bántalmazta volt élettársát, gyermeke anyját, de a társelnök azt nem részletezte, hogy a bántalmazás milyen módon zajlott.

Arra is kitért, hogy Várnai László az ügy fejleményeiről nem, illetve tévesen tájékoztatta az LMP-t.


18.50 -
Az LMP Országos Választmánya (OV) felkéri a párt zuglói területi szervezetét, hogy törölje a párt tagnyilvántartásából a garázdasággal vádolt Várnai Lászlót - ezt a testület szerdai döntését követően Szél Bernadett mondta el az MTI-nek. A társelnök hozzátette, a választmány egyúttal felszólítja a politikust, hogy mondjon le a XIV. kerületi önkormányzati képviselői posztról.

Szél Bernadett a részleteket ismertetve azt mondta, hogy az LMP etikai bizottsága (et) kedden olyan állásfoglalást hozott, amelyik szerint Várnai László július 9-e óta már nem is tagja a pártnak. Ezt azzal indokolták, hogy a zuglói képviselő május 8-án - az ellene indult ügyészségi eljárás miatt - párttagságának kéthónapos felfüggesztését kérte. Miután a határidő lejárt, Várnai László nem kezdeményezte írásban tagviszonyának helyreállítását, ezért az a párt alapszabálya alapján automatikusan megszűnt - közölte az országgyűlési képviselő.

Az etikai bizottság ezért azt kérte, hogy Várnai Lászlót töröljék a tagnyilvántartásából, amit az ov döntése nyomán az LMP zuglói területi szervezete meg is tesz, a határozatról pedig levélben tájékoztatják az érintettet - mondta a társelnök.

Szél Bernadett ezzel összefüggésben azt mondta, zéró toleranciát hirdettek, nem tűrik a bántalmazást és ez különösen igaz a nők bántalmazására.

Az MTI kérdésére hozzátette: értelmezésük szerint ha az ügyészség nem tekintette volna megalapozottnak a Várnai László elleni vádat, akkor azt ejtette volna, nem pedig elhalasztja a vádemelést. Azt is elmondta, tanúk vannak arra, hogy az önkormányzati képviselő bántalmazta volt élettársát, gyermeke anyját, de a társelnök azt nem részletezte, hogy a bántalmazás milyen módon zajlott.

Arra is kitért, hogy Várnai László az ügy fejleményeiről nem, illetve tévesen tájékoztatta az LMP-t. Szavai szerint Schiffer András társelnök például gyakorlatilag a sajtó munkatársaitól szerzett arról tudomást, hogy nem megszüntették az önkormányzati képviselő ellen indított eljárást, hanem elhalasztották a vádemelést. Ekkor derült ki az is, hogy nem magánvádról, hanem garázdaságról van szó - folytatta.

Várnai László méltatlanná vált, hogy az LMP választóit képviselje - összegezte.

A Magyar Hírlap kedden a Fővárosi Főügyészség tájékoztatására hivatkozva azt írta, hogy garázdaság vétsége miatt eljárás indult a XVI. kerületi rendőrkapitányságon Várnai László zuglói önkormányzati képviselő ellen, aki emiatt felfüggesztette LMP-s tagságát.

A Magyar Hírlap cikke szerint a XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség korábban a vádemelés elhalasztásáról határozott, amely ellen a gyanúsított panasszal élt.

A napilap megkereste Várnai Lászlót, aki annyit mondott: szakítása után gyermekelhelyezési pere volt, amely azután rendben lezárult. Visszautasította azokat a híreket, hogy felesége vagy élettársa bántalmazása miatt indult volna eljárás ellene.

Olvasóink írták

  • 2. WeiseÖdenburg 2013. november 08. 14:39
    „1. Goldmund 2013.11.07. 12:12
    Aranyszáj éppen erre gondoltam.Mennyivel magasabb rendű a kis agresszív LMP-s. Vagy a harmadik negyedik feleséget viselő képviselő?”
  • 1. Goldmund 2013. november 07. 12:12
    „Nocsak!
    Amikor erről tudomást szereztek, vajon mit éreztek azok az LMP-s képviselőnők, akik Balogh Józsefet a Parlamentben inzultálták?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Holttestet találtak egy közműárokban

A polgárőrök találtak rá egy idős nő holttestére Esztergomban, egy út mellett ásott árokban -… Tovább olvasom