Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Ablakmosó folyadékból röviditalt készítettek egy kecskeméti per vádlottja

Egy Nógrád megyei gazdasági társaság 560 ezer liter, szesszé alakítható szélvédőmosó folyadékot adott el vevőinek, ők pedig továbbértékesítették olyan személyeknek, akik a kevés adaléktól megtisztítva már röviditalt készítettek belőle.
A 2010 novemberében 47 vádlott ellen indított per hétfőn tanúkihallgatással folytatódott Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

A vádhatóság szerint a Nógrád megyei Tolmács településen működő, hígítók, oldószerek, festékek gyártásával foglalkozó gazdasági társaság tömény denaturált alkoholt, illetve kétfajta szélvédőmosó koncentrátumot állított elő 2006-ban és 2007-ben. A három különböző, magas alkoholtartalmú, könnyen szeszes itallá alakítható termék eladására a társaság ügyvezetője - az elsőrendű vádlott - értékesítési hálózatot szervezett.

A vád szerint a legnagyobb mennyiséget - több mint 260 ezer litert - egy kiskőrösi cég vásárolta meg, majd a koncentrátumot magánszemélyeknek adta el. A vevők az eredetileg szélvédő tisztítására készített folyadékot pálinka "felerősítéséhez" is felhasználták. A magas alkoholtartalmat a kereskedők víz hozzáadásával csökkentették, és 30-50 fokos kommersz italt, rumot és vodkát készítettek a szélvédőmosóból. A vád szerint a gazdasági társaság összesen 560 ezer liter, szesszé alakítható ablakmosó folyadékot értékesített, és négy munkatársa 1,2 milliárd forintnyi jövedéki adó eltitkolásában működött közre.
Az ügyészség jövedékkel folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett visszaélés miatt emelt vádat.

Surányiné Pólik Edina tanácsvezető bíró a per korábbi tárgyalási napjain a vádlottakat hallgatta ki. Csak néhányan tettek vallomást, így a nyomozati szakban elhangzottakat olvasta fel a bíró.

A hétfőn kihallgatott tanú - aki 50 százalékos részesedéssel tulajdonosa az érintett gazdasági társaságnak - részletesen beszélt a cégnél előállított termékekről, tagolta kémiai összetételüket.

A perben, amely az év végéig is elhúzódhat, több mint harminc tanút hallgat ki a bíróság.

Az ügyben hosszú időn keresztül, titkosszolgálati eszközöket is igénybe véve nyomozott a vám- és pénzügyőrség illetékes nyomozóhivatala a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség felügyelete mellett.

Olvasóink írták

  • 7. kerteszb 2011. március 08. 17:28
    „nem, ezt egy magyar vállalkozás...úgyhogy a multis gyűlölködés most bukta”
  • 6. fortuna54 2011. március 08. 16:40
    „Ezt ugye valamelyik külföldi multi árusította?”
  • 5. meir 2011. március 08. 14:21
    „Ja kerem!!
    megfelelo mennyisegu cukor es olto hozzaadasaval akar meg a mohabol is lehet szeszt csinalni!!”
  • 4. hehe08 2011. március 08. 07:59
    „Ha a fizetések csökkenését el lehet adni adócsökkentéses hazugsággal, akkor nekem belefér ez az ügy is.......”
  • 3. pancser 2011. március 07. 23:19
    „Szóval az ész megáll! Ezért mondom magamnak csak márkázott italt igyál.”
  • 2. machers 2011. március 07. 21:31
    „Az alany - állítmány már megint nem stimmel!”
  • 1. dünnyögő 2011. március 07. 18:41
    „Hungarikum lesz ez is.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

hvg.hu: felfüggesztették Kiss Ernő BM elleni perét

Felfüggesztette a Fővárosi Munkaügyi Bíróság Kiss Ernőnek a Belügyminisztérium ellen indított perét… Tovább olvasom