Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

4 méteres kerítéssel zárják le a magyar-szerb határt

A kormány arra utasította a belügyminisztert, hogy jövő szerdáig készítse elő a határ lezárását egy négyméter magas, 175 kilométer hosszú kerítéssel.
A kormány utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy jövő szerdáig készítse elő a magyar-szerb határ lezárását, amely egy négy méter magas kerítéssel történhet meg - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, a kormányülés szünetében tartott tájékoztatón.

A miniszter közlése szerint 175 kilométer hosszú határszakaszról van szó. A belügyminiszternek  jövő szerdáig kell elvégeznie a határ fizikai lezárásával kapcsolatos előkészítési munkákat, amelyekről aznap kell tájékoztatást adnia a kabinetnek.

Július 1-jén a magyar és a szerb kormány csúcstalálkozót tart, amelyen részletesen tájékoztatni fogják a szerb felet a magyar intézkedésekről - közölte Szijjártó Péter.

Azt mondta, Magyarország a kerítés felállításával semmilyen nemzetközi jogi kötelezettségét, semmilyen nemzetközi szerződést nem szeg meg. Szerinte a kormány döntése nem egyedülálló. Ezzel kapcsolatban hivatkozott arra, hogy a görög-török, valamint a bolgár-török határon is volt kerítésépítés, és spanyol városok Észak-Afrikában is így védik magukat a bevándorlási nyomással szemben.

MTI Fotó: Bruzák Noémi
MTI Fotó: Bruzák Noémi

A kormány arra is utasítást adott - közölte -, hogy el kell végezni azokat a szükséges jogi előkészítő munkálatokat, amelyek nyomán Magyarország az összes EU-s és EU-tagjelölt államot biztonságos országnak minősít.

Szijjártó Péter tudatta továbbá: Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter arról tájékoztatta a kormányt, hogy a térségben élő gazdák között felméréseket végeztek, és ők is rendkívül súlyos problémaként említették a bevándorlók vonulását az adott határ menti területeken.

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, a belügyminiszterek keddi uniós tanácskozásán kiderült: Magyarországot érinti a legsúlyosabban a bevándorlási kihívás a tagállamok közül.

A tárcavezető a jelenleg az EU előtt álló egyik legsúlyosabb kihívásnak nevezte a bevándorlás kérdését, amelyre az uniós országok keresik a választ, de - mint fogalmazott - a közös válaszhoz vezető út egyelőre meglehetősen időigényesnek és hosszúnak tűnik. Ezért - bár "reméljük, hogy lesz közös európai megoldás" - Magyarország nem engedheti meg magának, hogy tovább várjon - jelentette ki.

A kormány elkötelezett aziránt, hogy megvédje Magyarországot és a magyar embereket a bevándorlási nyomással szemben - zárta szavait Szijjártó Péter.



Nincs ebben semmi különös

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szükséges lépésnek nevezte a kormány döntését, hogy Pintér Sándor belügyminisztert arra utasították, tegye meg az előkészületeket a szerb-magyar határ négy méter magas kerítéssel való lezárására.

Nógrádi György az M1 aktuális csatornának logikusnak nevezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai bejelentését. A szakértő felidézte, hogy a G7-es csúcstalálkozó előtt a németek ideiglenesen lezárták Németország déli és keleti határát. Ennek nyomán egy nap alatt lebukott 6600 ember, akinek nem volt semmilyen engedélye a schengeni határokon belüli tartózkodásra, és kábítószercsempészek is fogtak - fejtette ki.

Hasonló intézkedéseket hoznak a spanyolok, a bolgárok is - mondta Nógrádi György, aki szerint a magyar kormány szerdai bejelentésében sincs "semmi különös". A szakértő úgy fogalmazott: "a lényeg, hogy ezt meg kellett csinálni, mert a menekülés fő útvonala a tengeren Görögország, Olaszország, a szárazföldön Magyarország". Hozzátette: az albán maffia úgy használta ki Magyarországot, "mintha otthon lenne", átcsempészett egymillió albánt Nyugat-Európába, és a kábítószer-kereskedelem fő iránya lett a Belgrád-Pozsony-Budapest-Prága útvonal.

Ez a lépés szükséges volt - jegyezte meg, hozzátéve: ebben az esetben a morál és a politika ütközik, de egy kormánynak a politikát kell választania.

Be lehet fogadni száz, kétszáz vagy akár ötezer embert, de milliókat lehetetlen. Ezt az emberáradatot, fel kell tartóztatni - mondta a szakértő.

Ausztriában egy napja bejelentették, hogy nem adnak ki több menekültengedélyt, pár órája a bajor pénzügyminiszter azt mondta: "Európának nincs szüksége menekültekre", hajnalban a televíziós hírek arról szóltak, hogy a menekültek miatt a görög szigeteken nem lehet nyaralni - emlékeztetett Nógrádi György.

Azt mondta: a kormány döntése arról szól, hogy egyeztetünk Szerbiával, amelynek a belügyminisztere is bejelentette korábban, hogy hasonló intézkedést terveznek a szerb-macedón határon.

Nógrádi György szerint a jelenlegi technikával ez a fal a teljes szerb-magyar határszakasz 175 kilométeres hosszában "pillanatok alatt felhúzható". Ettől kezdve a szerbek feladata lesz, hogy a macedón határt lezárva megakadályozzák a menekültek bejutását.

A magyar kormánynak az a feladata, hogy Magyarországot, a magyar embereket védje - hangsúlyozta.

Pártok reakciói:

Libverálisok: értelmetlen a kerítés
A Magyar  Liberális Párt (MLP) véleménye szerint a határra tervezett  négyméteres terve embertelen és értelmetlen - írta az MLP az MTI-hez  szerdán eljuttatott közleményében.  

Úgy fogalmaznak, hogy az Orbán-kormány szerdán bejelentett  határzára ellehetetleníti a bevándorlók ügyének felelős és humánus  megoldást. Hangsúlyozzák, hogy az MLP a szolidaritáson és a közös  fellépésen alapuló európai megoldásban hisz. Igazi megoldás csak  akkor lesz, ha a gyökereinél kezelik a bajt, erre pedig csak egy  erős, egységes Európa lehet képes - hangsúlyozták.  

A Liberálisok szerint mindazokat, akik valóban menekültek és  nálunk akarnak letelepedni, méltányos eljárásban kell részesíteni,  és ha nincs kizáró ok, be kell fogadni őket - hangsúlyozzák.  Emellett az érintett országok együttműködésével, az EU és ENSZ  felügyelete mellett minél hamarabb létre kell hozni nagy kapacitású  befogadó-állomásokat, ahova visszaküldhetőek azok, akik nem  jogosultak a menekültstátuszra vagy most is a térségben várják, hogy  bejussanak az EU-ba - közölték.

MSZP: nem jó ötlet a határzár
Az MSZP  elutasítja a magyar-szerb határon felállítandó 175 kilométer hosszú,  négyméteres kerítés felállítását, mert nem tartja jó eszköznek a  menekültkérdés megoldására.  

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője szerdán  Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, az európai határok  védelméről egyeztetni kell az uniós tagállamokkal, közösen kell  megvédeni minden menekültet, és közösen kell megvédeni Magyarország  polgárait az illegális bevándorlóktól. Ehhez józan észre és szakmai  egyeztetésre van szükség - hangoztatta.  

Az ellenzéki politikus szerint Európában nem felépíteni kell a  szögesdrótot, hanem ahogy 25 évvel ezelőtt is, lebontani azt. A  kormány döntése méltatlan ahhoz a Magyarországhoz, amely már egyszer  egyesítette Európát - tette hozzá.

Jobbik: szükséges, de nem elégséges!
A Jobbik üdvözli, hogy bár több évvel a problémafelvetésünk  után, de a kormány végre érdemi lépést jelentett be a 175 km hosszan  felépítendő, illegális migránsokat feltartóztatni hivatott kerítés  tervével - áll a Jobbik közleményében.

Felhívjuk ugyanakkor a kormány figyelmét, hogy ez a lépés  bár rövid távon lassítani fogja az illegális bevándorlást, ám a  migránsok az embercsempész bandák segítségével közép- és hosszú  távon új útvonalakat, más határszakaszokat fognak igénybe venni és  azokon keresztül hazánkba szivárogni - folytatódik a közlemény. 

A határzár ugyanakkor nem jelent megoldást a Nyugat-Európából  hazánkba visszatoloncolt tömegek által okozott problémákra sem, az ő  sorsuk továbbra is bizonytalan. A Jobbik továbbra is nélkülözhetetlennek tartja a menekülttáborok  zárttá tételét, az önálló határőrség visszaállítását és a  visszafordíthatóság intézménye jogi garanciájának megteremtését. Ragaszkodunk továbbá ahhoz, hogy a délvidéki magyarság a jövőben se  szenvedjen semmilyen hátrányt a jelenlegi határ átlépése során - zárul Z. Kárpát Dániel, a Jobbik frakcióvezető-helyettese és Mirkóczki  Ádám országgyűlési képviselő, a Jobbik szóvivője közös közleménye.

A Fidesz üdvözli a kormánydöntést
A Fidesz  üdvözli a kormány szerdai döntését, amely szerint Pintér Sándor  belügyminiszternek elő kell készítenie a magyar-szerb határ  lezárását - közölte Németh Szilárd, a kormánypárt országgyűlési  képviselője budapesti sajtótájékoztatóján.  

A politikus emlékeztetett, Rogán Antal, a Fidesz  frakcióvezetője kérte a kormányt, döntsön a déli határvidék  lezárásáról.  

A Fidesz-KDNP-frakció szerint a határzár lehetőség arra, hogy  megakadályozzák az illegális bevándorlást Magyarország területére -  mondta Németh Szilárd.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vajnának adnák az online kaszinókat is

Egy új törvénymódosítási javaslat szerint az online kaszinójáték szervezésére csak olyan szervező… Tovább olvasom