Meine Damen und Herren!

Na azért nem kell izgulni, nem haltam bele az unalomba. Mondjuk ijesztő is lenne, ha egy átlátszó, szürke lepel írna a blogba helyettem. Tegnap Bonnban jártunk, ahol egy olyan intézmény látogatói voltunk, amely állami támogatást élvez. Ez magyarra fordítva a közszolgálati csatornaként értelmezhető, bár struktúrája némileg eltér hazánkétól. Itt például külön orosz, bulgár és ha jól emlékszem, horvát szekció is van. De fájdalommal nyugtáztam, a magyarok ebben is lemaradnak (bár remélhetőleg ez csak ideiglenes állapot, és hamarosan kiépítik ezt a részleget is). Na, nem mintha elégedetlen lennék hazánkkal, de legyünk őszinték: van mit tanulnunk a nyugati társadalmaktól. Persze van, amire mi is büszkék lehetünk, a németek ugyanis fejet hajtanak, ha szoba kerül peldául a magyarok étkezési- és vízisport kultúrája, valamint a hagyományőrzés.

Bonni séták

Bonn egyébkent teljesen más hangulatú, mint Düsseldorf. Bár lehet, hogy súlyos hibát követek el, hogy mindent Düsseldorfban merek, (valószínűleg holnaptól a kenyeret is), mivel azonban ez volt németországi kirándulásom első állomása, ehhez vagyok kénytelen viszonyítani. Szóval Bonnban jóval kevesebb ember mászkál az utakon, viszont napközben lényegesen több autót látni. Talán kicsit fordított életet élnek, vagy a düsseldorfiak nem is emberek, hanem macskák, vagy baglyok, vagy éjjellátó készülékek. Ők inkább este ülnek kocsiba, viszont akkor aki az útra lép, azt könyörtelenül matricává lapítják. Sajnos sok időm nem volt Bonn nevezetességeit megvizslatni, mivel egyedül a történelmi múzeumban voltunk. Azt viszont nagyon élveztem. Észrevettem, ha valamikor szóba kerül a múzeum kifejezés, az emberek azonnal unalmas kultúrkörutakra gondolnak, ahol a turista lejárja a lábát, és kénytelen annyi információt egyszerre bekebelezni, hogy külön kódexet lehetne készíteni belőle.

Híres magyar vízisport

Szerencsére Bonnban nem lettünk számunkra érdemtelen mondatokkal agyonsulykolva, a tárlatvezető nagyon érdekes módon mutatta be nekünk a német történelem második világháború utáni szakaszát. Az viszont elég szembetűnő, hogy Germániában mélyen hallgatnak a XX. század közepén történt eseményekről. A történelmi kiállításban az is tetszett, hogy nemcsak háborús felszerelések, korhű képek voltak, hanem korabeli bútorok, hűtőszekrény, tapéta, sőt még hatalmas karikatúrák is. Ráadásul a tárlatvezető igyekezett nekünk úgy megmutatni az érdekességeket, hogy közben mindegyikünk talált valamit, ami egy kicsit hazai. Ugyanis nemcsak német, hanem lengyel, szlovák, szerb, horvát, orosz, és nem utolsósorban magyar jellegzetességek, történelmi pillanatok is szerepeltek a látottak között. Ráadásul, mikor a vezetőnk megtudta, hogy magyar vagyok, azonnal jelezte, hallott a magyar vízisport kiválóságairól, és mélyen tiszteli kitartásukat, küzdeni akarásukat és tehetségüket. Tehát ismét csak azt tudom mondani, amit szinte minden blogomban megjegyzek: aki erre jár, ne sajnálja az időt, hogy meglátogassa a történelmi múzeumot Bonnban.

A jövőt nem sejtheted

Most pedig profán módon utalok a jövőmre: holnap égni fogok, mint a Reichstag. Irány dojcslandia legnépesebb városa, Berlin.