A zsűri döntött, most olvasóinkon a sor

2022.04.23. 12:39

Tündérszépek 2022 – Lezárult a regionális forduló

A Tündérszépek versenyünk regionális előválogatója a végéhez ért. Szépségversenyünk szakmai zsűrije már meghozta döntését, de olvasóinknak még van beleszólása abba, hogy ki jusson be a Tündérszépek országos döntőjébe.

kisalfold.hu

 Összesen ötven szépséget mutattunk be, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas megyéből. A helyi zsűri megyénként 5-5 lányt javasolt a továbbjutásra az országos döntőbe, közülük választja ki a központi zsűri azt a három szépséget - megyénként egyet-, aki a régiónkat képviselheti a fináléban. Mellettük a közönség szavazatai alapján, további egy lány szállhat versenybe a fináléban a végső győzelemért.

Megyénkben Varga Ottó, a Kisalföld főszerkesztője és Ivánkovics József, regionális online vezető mellett részt vett a szavazásban Csapó Balázs, aki a lap fotósait, és Sperling Krisztina aki az újságírókat képviselte.

Nem volt könnyű a döntés

A zsűri hosszasan tanakodott, hogy kiket juttasson tovább a következő megmérettetésre. Varga Ottó elmondta, hogy örömmel látta, hogy a jelentkezők a természetes szépség ideálját testesítették meg a mezőnyben. Nagyon sok versenyzőben látta, azt, hogy akár a koronára is esélyes lehet. 

“Nem volt könnyű döntést hoznom, de azt gondolom, a végén a zsűrinek sikerült azokat a lányokat kiválasztania, akik minden szempontból méltók rá, hogy képviseljék megyénket az országos döntőben” - mondta.

A zsűri szavazatai alapján megyénk legszebbjei (abc sorrendben):

 Csóka Laura

Forrás: NAGYGABOR

Kis Laura Dóra

Sipőcz Anna Veronika

Tóth Fruzsina 

és 

Tóth Lilla Rebeka

Ők öten azok, akik közül az országos zsűri szavazatai alapján kikerül az az egy szépség, aki továbbjut az országos döntőbe, és megyénket képviselve méretheti meg meg magát a koronáért.

A verseny folytatódik

A régiós közönségszavazás győzteseinek a nevét hétfőn közöljük. Az olvasói értékelések alapján továbbjutó szépségek a szerdán induló fordulóban gyűjthetik a szívecskéket a döntőbe jutásért hét napon keresztül.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!