Újra villantak a vakuk

2021.01.30. 07:51

Tündérszépek – Kilencen kerültek egy lépéssel közelebb a koronához + Fotók, videó

Továbbra is tart a Tündérszépek 2021 jelentkezési időszaka és ezen a héten is folytatódott a portfólió készítése azoknak a szépségeknek, akik meghívást kaptak országos versenyünkre és kérték a fotózást szerkesztőségünk szakembereitől.

Munkatársunktól

Forrás: Kisalföld

Fotó: Cseh Róbert

Ismét a győri Insigno Studióban állhattak a kiválasztott lányok kameránk elé. Ez alkalommal is öt jelentkezőt vártunk a fotózásra, de sajnos csak négyen jelentek meg. Ezzel egy jelölt ki is zárta magát a versenyből.

Így szám szerint kilenc szépség van már túl az első lépésen.

A verseny megyei jellegét kiválóan mutatja, hogy tegnap Győr mellett Mosonmagyaróvárról, Pannonhalmáról, Bezenyéről érkeztek a hölgyek.

A most megjelent lányok többsége először vett részt fotózáson, ennek ellenére profin pózoltak. A napot Huszár Lillával zártuk, aki már a tavalyi Tündérszépek versenyünkön is sikerrel szerepelt. Legutóbb az első fordulóban második helyen végzett versenyzőnk profin állta a sarat, magabiztosan mozgott kameránk előtt.

Ezúttal is harminc lány kap esélyt arra, hogy a megyei fordulóba kerüljön, a legszebbek pedig a regionális és az országos döntőben is képviselhetik majd megyénket. Ehhez az első lépés, hogy jelentkezzenek oldalunkon. Saját portfólióval is lehet nevezni, de akkor sem kell lemondani a versenyről, ha nincs saját képsorozat, hiszen ingyenesen elkészítjük azt a szerencsét próbáló szépségeknek.

Ugyan kilenc hely már elkelt a harmincból, de még nem késő jelentkezni, hiszen folyamatosan zsűrizzük a szépségeket, hogy kiválasszuk, kik jutnak be a megyei fordulóba. Még bárki bekerülhet a legszebbek közé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!