Ünnepség

2021.10.03. 21:49

A megalakulásának 80. évfordulóját ünneplő Szanyi Sportegyesület, a vezetői és sportolói tiszteletére emléktáblát avatott

Tudósító

Forrás: kisalfold.hu

Fotó: Olvasó - Gulyás Attila

„A szanyi Sportegyesület jeles eseményére voltak hivatalosak a helyiek és a sportszerető emberek vasárnap nem sokkal három óra után. A helyi sportpályán avatták fel azt az emléktáblát,melyet egy helyi vállalkozó, Töreki László sírkő- műkőkészítő ingyen készített és ajánlott fel a volt szanyi sportolók emlékének tiszteletéül.

Az emléktábla avatást Funtek János az egyesület elnöke nyitotta meg. Elsőként köszöntötte a rendezvényre látogató Németh Gergelyt,Szany Nagyközség polgármesterét, Henczel Szabolcs főtisztelendő-plébánost, valamint Bősze Gyulát, aki a Győr-Moson-Sopron Megyei Labdarúgó Szövetség képviseletében érkezett.

Funtek János elnök elmondta, hogy egy kicsivel több figyelemre számított a település részéről, egyben köszönetét fejezte ki azoknak, akik megtisztelték jelenlétükkel az ünnepséget. A 80. születésnapját ünneplő sportegyesület alakulásáról is beszélt a szanyi labdarúgók első embere. Arról, hogy miként jutott el az 1941-ben megalakult csapat a múltból a jelenig. Említést tett arról is, hogy megjelent egy könyv a labdarúgás 1941. évi kezdetétől 2019- ig a könyv kiadásának évéig, amely a „Szany képes focitörténete” címet kapta. Beszédében kitért arra, hogy az egyesület korábbi elnöke, hogy Tóth Imre ötlete nyomán indultak el azok a törekvések, hogy a 80. jubileumához érkező labdarúgócsapat telephelyén emléktáblát helyezzenek el az elhunyt vezetők és labdarúgók emlékére.

A Szany Sportegyesület elnökét követően, szót kért Németh Gergely polgármester is. Elsőként köszönetét fejezte ki Funtek Jánosnak és Tóth Imrének, akik nélkül szerinte nem tartana ott a szanyi sport ahol jelenleg tart. Az elszántságuk és szabadidejük feláldozása mellett, kellett a megvalósításhoz a szanyi önkormányzat anyagi hozzájárulása is. Az anyagiak odaítélésénél soha nem azt kérdezték mire, hanem csak azt, hogy mennyi pénzre van szüksége a sportkörnek. Németh Gergely szerint amíg hasonló képviselő-testület működik a településen, addig biztosan így is fog maradni.

Szany Nagyközség polgármestere a rövid beszédét követően leleplezte az emléktáblát, amit Henczel Szabolcs főtisztelendő plébános áldott meg. Rövid beszédet hallhattak még Bősze Gyulától és Tóth Imrétől is az egybegyűltek. A rendezvény végén az avatásra érkezők mécseseket gyújtottak és helyeztek el az elhunyt vezetők és labdarúgókra emlékezve.” – számolt be az eseményről olvasónk, Gulyás Attila.

Fotó: Olvasó – Gulyás Attila. / kisalfold.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában