2019.09.01. 21:36
Győri-Szabó Józsefre emlékeztek Gyirmóton
Színpadra léptek Dóka Zsuzsa, Bokor János, Kátai Zsuzsa, Bősi Szabó László valamint Hatvani Kiss Gyöngyi nótaénekesek.
Ismét ellátogathattak a nóta kedvelők Gyirmótra, ahol vasárnap délután három órai kezdettel, a 8 éve elhunyt Győri–Szabó József nótaénekes tiszteletére rendezett nótaműsorra várták az érdeklődőket az Aranyhal Étterem horgásztavaknál. Az elmúlt évek nagy sikerének köszönhetően ismételten színpadra léptek Dóka Zsuzsa, Bokor János, Kátai Zsuzsa, Bősi Szabó László valamint Hatvani Kiss Gyöngyi nótaénekesek. A talpalávalót Ifj.Greznár Zoltán és zenekara húzta.
Szabó Jenő önkormányzati képviselő köszöntötte az emlékműsorra érkező népes közönséget. Hálás volt azért, hogy a sors nagyon kegyeibe fogadta a rendezvényt, hiszen még ha lehet fokozni, akkor inkább úgy lehetne mondani, hogy túl jó időt biztosított a rendezvény lebonyolításához. A térségi képviselő szólt arról, hogy 2011-ben Rétságon temették el Győri–Szabó József magyarnóta – énekest, aki bárhol is járt az országban vagy a nagyvilágban, Gyirmótot soha nem tudta elfeledni, és amikor csak tehette, visszajárt szülőfalujába. Győri–Szabó József édesapja a Nógrád megyei Rétságon született, ő viszont Gyirmóton nőt fel, ezért gyirmótot tartotta az otthonának.
Fotó és szöveg: Gulyás Attila