Traccsparti a nagyszentjánosi Arany János utcában

A régi és új lakók nagyon jól érezték magukat a nyár végi rendezvényen.

Tudósító

Nagyszentjánoson az utóbbi időben egyre bővül az Arany János utcaiak köre, így az ott lakók úgy döntöttek, ideje lenne batyubál jelleggel egy olyan nyár végi rendezvényt tartani, ami alkalmat ad arra, hogy az utca új és régi lakói megismerkedjenek, kötetlenül beszélgessenek.


A traccsparti a legnépszerűbb közösségi portál útján szerveződött, így sikerült kiválasztani a többségnek megfelelő időpontot, és a felajánlásoknak köszönhetően pillanatokon belül akadt megfelelő üres telek a lebonyolításra, elegendő sörpad garnitúra, sőt még egy méretes sátor is, amikor úgy tűnt, az égiek keresztülhúzhatják a számításokat. 


Augusztus 25-én a kezdésre végül minden jól alakult, késő délutánra még a nap is előbújt, így tanúja lehetett egy igazán jó hangulatú, több generációs összejövetelnek, ahol kicsi és nagy együtt ünnepelte, hogy egy összetartó, azonos értékrendet valló közösség tagja lehet. A sok otthonról hozott finomság mellett a helyben sütött kolbász csillapította az éhséget.


A gyerkőcök élvezték a közösen bandázást, hogy a vakáció utolsó napjaiban még egyszer utoljára sokáig fenn lehettek. Sötétedéskor fellobbantak a tábortűz lángjai, és - hogy mindenki be tudjon kapcsolódni - felcsendültek az óvodás daloktól kezdve a klasszikus, tábortűznél nélkülözhetetlen dalok is. 


Konklúzió: nagyon jól tudjuk érezni magunkat együtt, így jövőre a traccspartinak folytatása kell, hogy legyen.

- számolt be olvasónk az Arany János utcai traccspartiról.

Fotó: Olvasó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában