Mitől fekete a patak vize Máriakálnokon? - fotók

Tudósítónk információi szerint egyre többen tettek bejelentést a hatóságokhoz, vélhetően olajjal szennyezték a patakot.

kisalfold.hu



Hétfőn a párom elindult sétálni. Útja a máriakálnoki kis patakhoz vezetett (Tojóházi híd), ahol azzal szembesült, hogy a máskor tiszta víz - az alját tisztán lehet látni általában -, teljesen fekete. Azonnal értesítette a hatóságokat, akik hamar megérkeztek a helyszínre.

Mostanra, úgy tudjuk, egyre több bejelentés érkezett. A patak a Mosoni-Dunából ered és oda is tér vissza. A falubeli öregek szerint hal akadt szép számmal, szép méretben a patakban, de ezzel a - vélhetően - olajjal az egész kihal˝ - írta olvasónk.

A fekete patakról fotókat is küldött olvasónk. A galéria után arról láthatnak egy képet, milyen volt tisztán a víz.

Fekete a patak vize Máriakálnokon. Fotó: Tudósító

Ilyen tisztán a patak vize. Fotó: Tudósító

Ilyen tisztán a patak vize. Fotó: Tudósító
Az ügyben megkerestük Máriakálnok polgármesterét, dr. Tóásóné Gáspár Emmát.

– Az Éduvízig munkatársával, Németh Attilával bejáráson vettem részt a Kálnoki-Duna-ág szakaszán június 26-án. A leírt elszíneződés a folyó teljes szakaszára igaz, nem csak a tyúktelepi (nem „Tojóházi") hídnál tapasztalható. E jelenséggel más, nem gyors folyású folyók esetében is találkozni lehet. A vízbe hulló falevelek rothadása színezi feketére a vizet – helyesbített a faluvezető, aki szerint ami aggodalomra adhatott volna okot, az a vízfelszínen úszó olajszennyeződés.

– A Mosoni-Duna rehabilitációja miatt fennálló amúgy is alacsony vízhozamot a Kálnoki-Duna felső szakaszán, a Sóhajok hídjánál vélhetőn hód építette gát akadályozza. Az olajszennyeződés forrása innen eredeztethető, feltételezhetően a favágók által vízbe hajított benzinestartály aljában lévő maradék hajtóanyag kifolyt, hártyavékony bevonatot képezve a víz felszínén. A szennyezés mértéke nem jelentős, környezetkárosodás ekkora mennyiségtől nem lép fel – hangsúlyozta a faluvezető.

A „gátat" a máriakálnoki önkormányzat dolgozói elbontják, így a vízfolyás felgyorsul és az olajszennyeződés megszűnik. A polgármester szerint a Kálnoki-Duna-ág halállományát, mely a jelenlegi vízállás mellett életképtelen, ez az olajszennyezés nem befolyásolja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában