2010.01.10. 17:35
Csornán a hősökre emlékeztek
Vasárnap délelőtt 11 órakor a Csornai Premontrei Apátság templomában tartották azt az ünnepséget, melyen megemlékeztek az II. világháború befejezéséről, és emlékeztek a csornai hősi halottakra, akik vérüket áldozták a hazáért.
A megemlékezést a Premontrei kanonokrend csornai prelátusa és a 63-as számú Bessenyei György Cserkészcsapat szervezte. Az ünnepség alkalmával a szentmisét Fazekas Zoltán Márton kormányzó perjel celebrálta.
Fazekas Márton elmondta a megjelenteknek, hogy eredetileg a hősök napi megemlékezés napján szerettek volna emlékezni, azonban a sűrű előre eltervezett programok nem tették lehetővé. Ünnepi beszédet a csornai hősök tiszteletére Szár Gyula Gergely premontrei szerzetes, a cserkészcsapat parancsnoka mondta.
A meghívott vendégek között a város képviselői és polgármestere is megjelent. A Magyar Honvédség képviseletében Kulcsár János százados, a rendőrségtől pedig Kiss László érkezett.
Énekelt a Páli Dalkör, akiket Horváth Győző vezetésével láttak vendégül Csornán. A Soproni Honvéd Hagyományőrző Egyesület tagjai díszőrséget álltak a templomban és a koszorúzás alkalmával, amelyet a Jézus Szíve templom oldalfalánál lévő emléktáblánál tartottak.
A szentmise a meghívott vendégek és a nemzetzászló bevonulásával indult, majd a szentmise végén közösen elénekelték a Szózatot.
A koszorúzás helyszínén a megbecsülés és a tisztelet virágait helyezték el a 63-as sz, Bessenyei György Cserkészcsapat cserkészei, koszorút helyezett el a Csornai Keresztény Demokrata Néppárt, a helyi önkormányzat, valamint a Soproni Honvéd Hagyományőrző Egyesület.
A másfél órás emlékezés a hagyományőrzők kivonulásával ért véget.
Fotók és szöveg: Gulyás Attila