Rémálom

Hétfőre virradóra minden bizonnyal rémálomból ébredtek női kosárlabda-válogatottunk tagjai. Ráadásul azzal a szörnyű felismeréssel, hogy e rémálom igaz. Vasárnap ugyanis a magyar csapatsportok történetének talán legvalószínűtlenebb, leghihetetlenebb, legtraumatikusabb vereségét szenvedték el a soproni olimpiai selejtező torna utolsó mérkőzésén.

Tudom, merész, meredek állítás ez, hiszen veszítettünk Bernben labdarúgó világbajnoki döntőt 2:0-s vezetésről, a két héttel korábban 8:3-ra porig alázott nyugatnémetekkel szemben, női kézilabda olimpiai aranyat Sydney-ben hat-, vb-finálét Zágrábban hét gól előnyből, a hajrában. A Veszprém férfi kézilabdázói BL-végjátékot Kölnben kilenc gól pluszról, vízilabda-válogatottunk az 1994-es római vb-n a négybe jutásról határozó összecsapást az oroszokkal szemben, 6–1-ről. Sorolhatnánk még a példákat, sokkszerű emlékeket, de felesleges.

A kosaras lányok sajnos mindezt felül-, azaz alulmúlták. E lélek- és idegölő kudarcokban ugyanis az a közös, hogy az ellenfélnek is ugyanolyan fontos volt a győzelem, mint nekünk, ezért vérét, verítékét adta, lélegzete és ina szakadtáig küzdött érte. A spanyolok azonban úgy léptek pályára vasárnap, Sopronban, hogy a kora délutáni Japán–Kanada találkozó számukra kedvező végkifejletének köszönhetően már ölükbe pottyant a párizsi kvóta. Ebben a mámorító tudatban kezdtek, és jó ideig így is folytatták. Nem kellett nyerniük, nem is különösebben akartak nyerni, és valljuk meg, nem is ők nyertek.

Iszonyatos lehetett a mostanában sokat idézett elődöknek negyven éve, az olimpiai selejtező sikeres megvívása után értesülni a szovjet tömb, benne a bábszerű magyar sportvezérkar bojkottról szóló döntéséről, de Németh Ági, Boksay Zsuzsa és a többiek legalább azzal vigasztalhatták, nyugtathatták magukat: ők mindent megtettek, nem rajtuk múlt.

A kései utódok sajnos ebbe sem kapaszkodhatnak bele. Roppant erős vetélytársakkal, olimpiai és Eb-dobogósokkal, vb-negyedikekkel vették fel a versenyt, életük legragyogóbb diadalát arathatták – volna. Ha mindenkitől tíz-tizenöt ponttal kikapnak, az a papírforma, egy szavunk sincs.

Igaz, e lidérces, felfoghatatlan mérkőzés lefújása után így sem nagyon volt. Mert képtelenségnek tűnt megszólalni.