Sopronpress

2016.06.09. 16:29

Egy lépésre az NB I-től

Nagy a készülődés a Bőny-Szavill Consulting NB II csapat házatáján, ugyanis az együttes egy lépésre került az élvonalba jutástól.

kisalfold.hu

Mint ismeretes, a bőnyi együttes az alapszakaszt a második helyen zárta a Nyugati csoportban, s mivel jobban szerepelt, mint a Közép- és Keleti csoport másodikja, csatlakozhatott a három csoportgyőzteshez. Itt az az FTC várt a bőnyiekre, melytől az alapszakasz során mindkétszer kikapott. Most viszont idegenben először 4–4-es döntetlent ért el a település csapata, majd a visszavágón drámai körülmények között 4–2-re legyőzte a fővárosiakat.


A bábolnai második felvonáson a szünetben 2–0-ra a Fradi vezetett, s egy perc tíz másodperccel is még 2–1 volt a vendégeknek. Ekkor egy kipattanót Bieder Gábor a bal felsőbe emelt. Idegenben lőtt több góllal így már a Bőny volt a továbbjutó. Kockáztatott az FTC, de ráfizetett a vészkapus játékra, kétszer is eladta a labdát, s Pinczés Balázs mindkétszer büntetett, mesterhármast elérve ezzel.


Mindez azt jelenti, hogy a Bőny-Szavill Consulting a feljutásért játszhat a Kincsem Lovaspark ellen. Az első mérkőzés pénteken 19.30 órakor Tápiószentmártonban, a visszavágó hétfőn 19 órakor Bábolnán lesz.

A győztes egyből feljut, a vesztesnek még egy lehetősége lesz: az NB I utolsó előttijével játszik újabb párharcot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!