Sopron és környéke

2018.12.21. 18:46

Negyven év után avattak újra intézményt Ágfalván

Ágfalván hatvan olyan kisgyerek él, aki még nem töltötte be a harmadik életévét. A településen negyvenmillió forintos kormányzati támogatásból kétcsoportos mini bölcsődét avattak pénteken.

kisalfold.hu

Ágfalván szerkezet-készen áll egy olyan közösségi ház, amelyben helyet kapott a száz négyzetméteres mini bölcsőde.


Az átadáson Barcza Attila országgyűlési képviselő – aki szorosan kötődik a faluhoz, élete első munkahelye az ágfalvi iskolában volt – köszöntőjében hangoztatta: a település átfogó fejlesztési koncepciója elnyerte a kormány támogatását. Az iskola félmilliárd forintos fejlesztése mellett a most átadott új bölcsőde létrehozását is negyvenmillió forinttal segítették.

Fotók: Gosztonyi Miklós


– Ágfalván negyven évvel ezelőtt épült utoljára új intézményt. A mostani mini, kétcsoportos bölcsőde tizennégy gyermeket fogad. A beüzemelés várhatóan január közepén lezajlik – részletezte az átadón Pék Zsuzsanna.


A polgármester kifejtette: az új, kétszer kétszázhetven hasznos alapterületű sokfunkciós épület első üteme, a bölcsőde létrehozása után az iskola új konyhája és étkezője következik, míg a tetőtérben akár konferenciáknak is otthont adó közösségi helyiséget és könyvtárat létesítenek. A harmadik ütemben a bölcsőde melletti régi napközis épület elbontása, a helyén parkolók kialakítása szerepel. Az új épület eddig 130 millió forintba került, a beruházás folytatódik.


Az átadási ünnepséget Varga Jázmin ötödikes diák szavalattal színesítette, s az iskola – nem teljes – énekkara is fellépett. Műsorukat Csernus Gáborné iskolaigazgató gitárjátékkal kísérte. Az épületet Németh Attila plébános áldotta meg.

Ezek is érdekelhetik