2018.12.14. 10:17
Januártól már nem lesz matrica - év végéig ingyenes a parkolás Sopronban
Ezentúl nem lesz matrica, központi elektronikus rendszer tárolja, milyen rendszám után fizettek parkolási bérletet. 2019 elejétől már az interneten is válthatunk bérletet. Szombattól január 1-jéig ingyenes lesz a parkolás a városban.
A következő évi parkolóbérletről már karácsony előtt gondoskodhatunk. A Sopron Holding parkolási divíziója a Magyar utca 21. szám alatt várja ügyfeleit ma, hétfőn és kedden 8–12 óráig. December 19-től, szerdától január 1-jéig már zárva tartanak. A 2018-as parkolási bérletek 2019. január 31-ig érvényesek. A 2019-es díjak és tarifák nem változnak.
Jövőre már matrica helyett központi elektronikus rendszer tárolja az adatokat. Fotó: Magasi
Azok az autósok, akik a bérletváltást januárra halasztják, ezúttal felsóhajthatnak: minden valószínűség szerint elkerülhetővé válik a januári roham a Magyar utcai ügyfélszolgálatnál. Ugyanis mint azt Márton Lászlótól, a Sopron Holding parkolási divízióvezetőjétől megtudtuk, technikai előkészületek zajlanak arra, hogy 2019 januárjában már otthonról, kényelmesen, internetes fizetéssel is megválthassuk a heti, hónapos vagy éves parkolási bérletünket. Újdonság továbbá, hogy nem kapunk bérletváltást tanúsító matricát, mert a befizetés tényét ezentúl egy központi elektronikus rendszerben tárolják.
Márton László, a holding parkolási divízió vezetője felhívta a figyelmet arra is, hogy az úgynevezett „lakossági bérlet" esetében – tehát ahol az autós lakhelye eleve fizetős parkolóövezetben van – a gépjármű forgalmi engedélyében szereplő lakcímnek és a kérelmező személyi igazolványában vagy a lakcímkártyáján lévő állandó lakhelynek meg kell egyeznie. A lakossági éves bérlet ára az első gépjárműnél 4265 forint, míg a második járműre 8535 forint. A zónabérletek megvásárlásához csak a gépjármű forgalmi engedélyére van szükség. Magánszemély számára a kombinált éves bérlet ára 76.810 forint, a harmincnapos bérlet 7680 forint. Az
I. zónáért magánszemélyeknek egy évre 59.740, egyhavi bérletért 5975 forintot kell fizetni. A II. zónára az éves bérleti díj 42.670, a 30 napos 5120 forintba kerül. A III. zóna esetében az éves díjért 29.870, az egyhaviért 4265 forint fizetendő.
Közületek számára a kombinált éves bérlet 96.010 forint. Az I. zóna 74.675, a II. zóna 53.340, a III. zóna éves díja 37.340 forint. A 30 napos kombinált bérlet ára a közületek részére 9600 forint; az I. zónáért 7470 forint, a II. zónáért 6400, a III. övezetért 5335 forint fizetendő 30 napra.
Márton László hozzátette: minden bérletvásárló tájékoztatót kap, övezete hol, melyik utcákra érvényes. A tavalyihoz képest jövőre nem lesz változás az utcák zónába sorolásában.
A soproni önkormányzat döntése értelmében december 15-től január 1-jéig a felszíni fizetős övezetekben ingyenes a parkolás.