Sopron és környéke

2018.08.14. 14:45

Olvasónk "horrorutazása" Budapest és Sopron között: négy és fél órát késett a vonat

Az út éjjel háromnegyed egyig tartott Budapesttől Sopronig. Pedig olvasónk úgy számolt, negyed kilencre hazaér.

Kisalföld napilap

Budaörsön másfél órát állt a pénteken öt óra után néhány perccel a fővárosból induló személyvonat. Aztán újra vesztegelt a szerelvény, a kalauz tájékoztatása szerint egy fa zuhant a sínekre. Győr előtt megint húsz perc állás, így a megyeszékhelyre már csak este tízkor ért be a vonat. Elméletileg 22.51-kor indult volna egy vonat Sopron felé, de az megvárta a másik pesti szerelvényt, így olvasónk „horrorutazása" éjjel háromnegyed egyig tartott Budapesttől Sopronig. Pedig úgy számolt, negyed kilencre hazaér.


– Csak azért tudom, miért állt meg a vonat, mert leszálltam és megkérdeztem a kalauzt. Egyébként nem is tudnám. Fárasztó út volt a rekkenő nyárban – mondta el olvasónk higgadtan.


A MÁV sajtószolgálatától ezek után megtudtuk, Tatabánya állomáson augusztus 10-én meghibásodott, majd teljesen leállt a biztosítóberendezés, emiatt nehéz, illetve lehetetlen volt a váltók átállítása. A műszaki hiba miatt a Budapest–Győr vonalon közlekedő vonatok menetideje 60– 90, esetenként 120 perccel meghosszabbodott. A szakemberek 19 órára tudták megjavítani a berendezést.


A vasúttársaság munkatársai a lehetőségeikhez mérten mindent megtettek a vonatok mihamarabbi célba érkezése érdekében, de a feltorlódott járatok miatt a menetrend helyreállítása több órát vett igénybe. A vasúttársaság az utazóktól ezúton is elnézést kér a kényelmetlenségekért. Közleményében a MÁV azt írta, több módon is tájékoztatták az utasokat, üzeneteik ezek szerint mégsem értek célba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!