Sopron és környéke

2018.05.23. 14:45

Nyolc éve rossza tető - Esőzéskor lavórt kell tenni a szekrényre Sopronban

Szilágyi Istvánék állítják, lakásuk tetőzete nagyon rossz, esőzéskor lavórral kell felfogni a vizet a szobájukban. Nyolc éve kérik a tetőzet megjavítását, mindhiába. A közös képviselő most lépett a gond megoldása érdekében.

Gosztonyi Miklós

Elfogyott a türelmünk. A napokban jókora esőzések voltak, a fejünk feletti tetőzet meg egyszerűen minősíthetetlen. Ha felmegyünk a padlásra, akkor a gerendák és a tűzfal között kiláthatunk az égboltra, mert elcsúsztak egymástól. A tetőnk meg is süllyedt, s a cserepek sincsenek a helyükön. Beázik a lakás: lavór kell a szekrényre, hogy felfogja a vizet, s ne bokáig legyünk benne. A falunk vizes, penészes, s nem tudunk vele mit csinálni"

– kezdte történetüket Szilágyi István.


– Tizenöt éve lakunk a Móricz Zsigmond utcai háztömbben, amelyben a lakások harmada önkormányzati, a többi már saját tulajdon. Mi önkormányzatiban élünk, az egyik udvari lakásban. Nyolc éve kérjük a közös képviselőket, hogy intézkedjenek. Édesanyám kisnyugdíjas, s az én keresetem sem elég ahhoz, hogy bármit is kezdhessünk a problémával. Mindig azt a választ kapjuk: „erre nincs pénze a háznak". Félő, hogy egyszer az egész tetőzet a nyakunkba zuhan. Akkor majd lesz rá pénz? Addig miért nem tesznek semmit az illetékesek? – vetette fel a kérdést Szilágyi István.


A Sopron Holdingnál közölték: tudnak a problémáról, többször is kezdeményezték a megoldást, sikertelenül. A tető ugyanis a társasház közös tulajdonát képezi. Az érintett társasház százszázalékos tulajdonából a holding harminc százalékot kezel, mert a hetven százalék már magántulajdonban van. Ilyen arányban oszlik meg a szavazati jog is a társasházat érintő döntéseknél.

Szilágyi István mutatja, hogy a fal állandóan csúnyán beázik, s minden esőzéskor készenlétben van a lavór is.

A holding ingatlankezelési divíziója csak a közös képviselőnél tud eljárni, minden határozat a házbeliek közgyűlésén születik. Nyilvánvaló, hogy a többségben lévő magántulajdonosok akarata érvényesül a társasház fórumain.


Jó hírrel szolgált dr. Darázs Andor, aki viszont nem nyolc, hanem elődei után mindössze egy éve látja el a társasház közös képviselői tisztségét.

Magam is úgy vélem, megoldásra szorul a tetőzet kérdése. A legsürgetőbb javítások érdekében beszéltem a héten egy tetőfedő szakemberrel, aki ígéretet tett arra, hogy néhány napon belül kivonul és elvégzi a legszükségesebb munkát. Nemcsak a ház udvari traktusánál, hanem az utcafronti lakások fölötti részeknél is. Nagy valószínűséggel a rendelkezésre álló tartalék pénzünk nem fedezi a költségeket, ezért lakógyűlést hívunk össze. Egyszeri célbefizetést kérünk a tulajdonosoktól, az önkormányzati lakások esetében a holdingtól. Ha úgy adódik, akkor kedvezményes társasházi hitelt is igénybe vesz a ház. A hosszú távú megoldás viszont a tetőzet komplett felújítása lenne. Erre vonatkozóan árajánlat beszerzését kezdeményezem, hogy a költségek ismeretében gondoskodjunk a szükséges pénzügyi források előteremtéséről, s egyúttal tájékozódjunk pályázati lehetőségekről is."

Ezek is érdekelhetik