2017.01.05. 08:30
Elkerülő út épül 2017-ben Fertődön két körforgalommal - térkép
A tervek szerint az Esterházy-kastély előtti útszakaszt mentesítik a járműforgalomtól Fertődön még az idén. Az önkormányzat további nyolcszázmillió forint összértékű, tavalyról áthúzódó pályázat sikerében bízik.
– Több éve vetődött fel a gondolat, hogy a Fertő-parti településeket összekötő út fertődi kastély előtti szakaszát tehermentesíteni kellene. Az Esterházy-műemlékegyüttes látogatóinak nagy száma, valamint az út igen élénk forgalma állandó balesetveszélyt jelentett. Emiatt a járművek nyomvonalát közel egy kilométeres szakaszon elvezetjük. Az elkerülőt a Dori saroktól a határkilépőhöz vezető úttal közvetlenül összekötve, két körforgalmi csomópont létrehozásával, közvilágítással, csapadékvíz-elvezetéssel építjük meg – részletezte a 2017-es esztendő több százmilliós beruházásának előzményeit Bognár Zoltán polgármester. Hozzátette: jelenleg a terület régészeti feltárása zajlik, maga a létesítmény pedig állami finanszírozásban, még ebben az esztendőben megvalósul. Az új út a gépjárműforgalmat szolgálja majd, a régi szakaszon csak gyalogos- és kerékpáros-közlekedés lesz.
A több variáció közül az E betűvel jelzett vár megvalósításra, hogy a kastély előtti útszakasz mentesüljön
a járműforgalomtól.
Még több terv 2017-re
– Sikeres pályázatnak köszönhetően idén műfüves sportpályát építünk az eszterházai városrészen, huszonhétmillió forintos költséggel. Az iskola tőszomszédságánál hússzor negyvenméteres alapterületű pálya készül, kapukkal, palánkokkal és különböző tartozékokkal – folytatta Bognár Zoltán. – Ezen túlmenően míg tavaly ötmillió, 2017-ben tízmillió forint áll rendelkezésére az önkormányzatnak, hogy a város útjainak rendbetételét folytassa, a szükséges kátyúzásokat elvégezze. Tavalyról pedig összességében mintegy nyolcszázmillió forint értékű pályázat vár elbírálásra. Pályázunk az egykori laktanyai víz- és őrtorony felújítására, sportparkok, közösségi terek – így például az egykori alakulótér – kezelésére, továbbá a kerékpárút Hanság és Győr irányába történő továbbépítésére. Bízunk abban, hogy még az első félévben kedvező döntések születnek, s továbbfejlődhet Fertőd és környéke. Folyamatosan dolgozunk egy közel száz lakást eredményező lakópark létrehozásán, amelyre óriási igény mutatkozik a helyi és környékbeli fiatalok részéről – zárta a polgármester.