Sopron és környéke

2016.05.20. 11:25

A szombathelyi karok leválnának a Nyugat-magyarországi Egyetemről

A szombathelyi Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar és a Természettudományi és Műszaki Kar egy most induló egyeztetési és döntési folyamat végén az ELTE részeként folytathatja tevékenységét.

kisalfold.hu

Lapunk úgy tudja, átvilágították a szombathelyi és a soproni karokat és az derült ki, hogy nem hatékony az együttműködés. Ezek után kerestek új partnert a Savaria vezetői, s az ELTE bizonyult reális lehetőségnek.

A két szombathelyi kari tanács a teljes intézetigazgatói körrel kibővített ülésükön kifejezte azon szándékát, hogy – az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának támogató határozata és a fenntartó pozitív döntése esetén – a  csatlakozási tárgyalások után az ELTE részeként folytassa tevékenységét. Vagyis a szombathelyi karok leválnának a soproni székhelyű egyetemről.

Tavaly a Savaria már próbálkozott, önállóvá szerettek volna válni, ez azonban nem valósult meg. Információink szerint az ELTE-hez való csatlakozás viszont reális lehetőség.

Egyelőre intézményi szinten folynak a tárgyalások és persze a számítások, hiszen a csatlakozásnak a szakmai érvek mellett gazdaságosnak és hosszú távon is fenntarthatónak kell lennie.  A végső szót a szenátus javaslatát követően a fenntartó, azaz a minisztérium hozza majd meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!