Sopron és környéke

2016.01.27. 10:36

Heten, akik sokat dolgoztak Sopronért

Heten vehették át tavaly decemberben, a hűségnapi ünnepségen a Sopronért Emlékérmet. A kitüntetetteket bemutató sorozatunkban az ő érdemeiket foglaljuk össze.

kisalfold.hu

Dr. Barna Krisztina  gyermekorvos ezer szállal kötődik Sopronhoz; dolgozott a Jereván-lakótelepi, a Deák téri, majd a Lenkey utcai rendelőben. Mindenhol sikerült igazi gyógyító közösséget teremtenie. Több évig ő látta el a házi gyermekorvosi szakfelügyeletet a város és a járás területén. Nagy hangsúlyt fektetett a gyermekek egészséges táplálkozására, anyatejes táplálására, a betegségek megelőzésére, mindemellett széles körű közéleti tevékenységet is folytat.


Erdélyi Géza nyugdíjazásáig a Donáció Szövetkezet szőlész-területvezetője, majd háztáji agronómusa. Aktívan  sportolt, később pedig írt a sportról. 1988-tól szinte valamennyi soproni vagy regionális lap „külsős" munkatársa. Valódi szívügye azonban az az immáron harminc éve önként vállalt tevékenység, amelyet a soproni kispályás labdarúgó-bajnokság szervezése jelent.


Horváth Lajos a megyei építőipari vállalatnál dolgozott műszaki vezetőként, illetve a Soproni Ingatlankezelő Vállalatnál műszaki ellenőrként. 1982-től egyéni vállalkozó, 1987-ben alapította meg az Elektron GM Kft.-t, melynek mai napig ügyvezetője. Az elmúlt években számos soproni beruházásban vett részt. Fontos feladatának tekinti a  templomok díszvilágítását, ennek keretében a bánfalvi templom díszvilágítását adományként készítette el.


Dr. Kuntár Ibolya főorvos több évtizede gyógyítja a soproniakat. A kórház belgyógyászati osztályán kezdte meg munkáját, 1978-tól belgyógyász szakorvos, egy év múlva már főorvos. 1990-től háziorvosként dolgozott. A szakma iránti elkötelezettségét tükrözi, hogy a háziorvosi és az üzemorvosi szakvizsgát is megszerezte. A Semmelweis Egyetem oktató háziorvosaként a rezidensképzésben és az orvostanhallgatók gyakorlati képzésében is részt vett. Negyvenkét évet töltött a pályán, helyettesként jelenleg is dolgozik a körzetében.


Németh Rita pályáját a soproni kórház neurológiai és pszichiátriai osztályán kezdte, 1991-ben intézetvezetői, 1996- ban egészségügyi menedzseri oklevelet szerzett. Alapító tagja a Magyar Ápolási Egyesületnek. 1998. január 1-je óta a kórház ápolási igazgatója, így a Soproni Gyógyközpontban közel 700 egészségügyi szakember vezetője. Magas szintű szakmai tudásával, elhivatottsággal, empátiával negyven év szolgálatot tudhat maga mögött.


Magyar sportoló még nem aratott akkora sikert a tereptriatlon-sportágban, mint a soproni sportolónő, Poór Brigitta. Tavalyi fantasztikus sikersorozata csúcsát a világbajnoki dobogó jelenti, ahová a világ legjobb és legtapasztaltabb versenyzői közé állhatott fel. Korábban volt U23-világbajnok és „Az év extrém sportolója", de pályafutásának csúcsát a világbajnoki bronzérem jelenti.


Vigné Kovács Margit tizennyolc éven át dolgozott a soproni TIT-ben, és a város első közszolgálati rádióját is e keretek között tudta megvalósítani 1994-ben. Ugyancsak a TIT-nek köszönhető Sopron négy éven keresztül működő hetilapja, a Nyugati Kapu is, amelyet három és fél évig vezetett. A Corvinus Rádió alapítója,  2015 tavaszáig igazgatója.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!