Horgászversenyen emlékeztek az eltelt 25 évre

2022.03.25. 13:00

Negyedszázados a Levéli Horgász Egyesület

Megalakulásának 25. évfordulóját ünnepelte a napokban a Levéli Horgász Egyesület. Horgászversenyt is szerveztek ezen alkalomból. A megmérettetésen tizenkilenc csapat vett részt és kétszáznyolcvan kilogrammos összfogást értek el

Mészely Réka

A levéli önkormányzat képviseletében Kiss Béla polgármester és Dorfinger Károly alpolgármester emlékplakettet adományozott a 25 éves Levéli Horgász Egyesület részére, melyet Blümel Ottó elnök vett át.

Huszonöt éves idén a Levéli Horgász Egyesület, az évfordulót a napokban a helyi kultúrházban ünnepelték meg. A rendezvényen megjelentek az alapítók, az önkormányzat képviselői Kiss Béla polgármester vezetésével, az egyesület támogatói, a falu civil szervezeteinek vezetői, valamint az elnökség és a horgászok képviselői. A vendégek köszöntése után Blümel Ottó, a Levéli Horgász Egyesület elnöke mondott ünnepi beszédet, az egyesület titkára, Horváth Péter pedig a terveket vázolta fel. Az alapítók munkájuk elismeréseként emlékplakettet vehettek át. 

 

Az ünnepség alkalmával Kiss Béla polgármester és Blümel Ottó használati szerződést írt alá a horgásztó és szabadidőpark hasznosítására és kezelésére. Az ezt követő állófogadás után estébe nyúló kötetlen beszélgetésen sok emlék került elő az elvégzett rengeteg munkáról és élményekről. 
 

Az ünnepi rendezvényt követően horgászversenyen emlékeztek az eltelt 25 évre. A megmérettetésen 19 csapat vett részt és 280 kilogrammos összfogást értek el. A győztes Bári–Bári páros több mint 40 kilogrammnyi halat fogott. Egy jó gulyás és eredményhirdetés után zárult a 25. évfordulós kétnapos program. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!