Plakátharc a pesti utcán

– Az 1956-os forradalom története jórészt feltárt, a történészek feladata ma már inkább az események, összefüggések árnyalása. Az ön könyve mégis új területről szól, szinte előzmény nélküli. Hogyan talált rá a témára? 

– Az ötvenes évek közepén, a tévé előtti korszakban más szerepet töltöttek be a plakátok, mint manapság?

– Sokkal nagyobb hatásuk volt, a kultúra szerves részeinek számítottak. Ma már inkább termékismertetőket látunk óriásplakátok formájában, akkoriban viszont nemcsak az információ megjelenítése számított, hanem a művészi megfogalmazás is. Az ’56-ról fennmaradt egyidejű leírások és visszaemlékezések egyaránt azt mutatják, hogy a plakátok nagyon fontos üzenethordozók voltak a forradalom idején. Az utcakép ráadásul rendkívül gyorsan, akár órák alatt változott, mert amelyik falragasz aktualitását vesztette, azt eltüntették, és tették ki helyére a következőt. A forradalom leverése után pedig valóságos plakátharc alakult ki.

– Mi jellemezte 1956 októberének plakátjait?

– A legerősebb a Rákosi-ellenesség és a hozzá kötődő rendszer vizuális elítélése volt. Október 23-án megjelent a lengyelek melletti szolidaritás, valamint nagyon hamar az a figyelmeztetés, ami a kötetem borítóján is szereplő, Pleidell János által készített plakáton fogalmazódott meg a legtisztábban: esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk. A falragaszok gyakran kézzel, házi sokszorosítással készültek, amelyek oroszellenesek, terrorellenesek és összefogásra fölszólítók voltak.

– A könyvből nagyon sok plakátról kiderül, hogy csak korabeli fotókról ismertek. Mennyi maradt fenn ténylegesen az utókor számára?

– Sajnos kevés. Az újjáalakuló pártok falragaszai közül szerencsére sok megvan – közöttükakad néhány mutatósabb –, miként az új címer megjelenésekor készült plakátokból szintén maradtak meg. A forradalom napjaiban a Képzőművészeti Főiskola hallgatói, tanárai sok plakátot készítettek, de ezekből csak néhány vázlat élte túl ’56 leverését. Ez nem meglepetés, mert a főiskola nagy véráldozatot hozott, több diák életét szovjet fegyverek oltották ki.

1956, Móricz Zsigmond körtér - Villányi út sarok. Fotó: Fortepan

– Voltak olyanok, akiket plakátkészítés miatt ítéltek el a megtorlás idején?

– Ismereteim szerint egyedül Bényi Árpád festőművészt ítélték el emiatt, akinek Golgota című fametszetéből készült plakát Kunhegyesen 1956 decemberében. Rajta kívül egy Mucha István nevezetű debreceni, kevésbé jelentős képzőművész volt vizsgálati fogságban, miután egy feljelentés nyomán elkobozták festményeit. Ugyancsak vizsgálati fogságba került Vilt Tibor szobrászművész, és börtönbüntetést kapott több festőművész, így Bíró Lajos, Karácsony Gábor és Kováts Albert.

– Könyvében a forradalom leverése után külföldön, részben emigráns magyarok általkészített plakátokat is sorra veszi. Van ezeknek közös jellemzőjük?

– Az, hogy a legfontosabb céljuk a forradalom emlékének őrzése volt. Emellett Argentínától Svédországig sok készült azért, hogy pénzt gyűjtsenek a magyar menekülteknek. Több plakáton szerepelt a lejárt szavatosságú vörös csillag, a pesti srácok lehetetlen vállalkozásának megjelenítésére a tankkal szembehelyezkedés, valamint feltűntek a magyar nemzeti színek, néha lyukas zászlóval kombinálva.

– Magyarországon a forradalom leverése után 1986-tól készültek újra’56-tal kapcsolatos plakátok. Előtte biztosan nem voltak ilyenek, vagy csak nem tudunk róluk?

– A retorziótól félve senki nem mert ilyennel próbálkozni. Jellemző, hogy az 1959-es bécsi Világifjúsági Találkozó idején ott tanuló magyar diákok Szalay Lajos Apokalipszis-rajzát felhasználva adtak ki a magyar szabadság eltiprását ábrázoló plakátokat, amelyeket azonban az osztrákok azonnal leszedtek. A frissen függetlenné vált Ausztria is ennyire tartott a Szovjetuniótól.

Korabeli plakát 1956-ból. Fotó: Fortepan

– Mi változott itthon 1986-tól?

– Az ellenzék soraiban egyre többen érezték úgy, hogy lassan el lehet kezdeni beszélni 1956-ról. A 30. évforduló alkalmából az Inconnu képzőművészeti csoport például nemzetközi kiállítást rendezett, amit aztán a megnyitás napján betiltottak és leszedtek a belügyesek, majd furcsamód már a rendszerváltás napjaiban megsemmisítették az anyagot. A forradalomról való másfajta gondolkozás 1989 elején kezdődött el, amikor Pozsgay Imre államminiszter a történteket népfelkelésnek minősítette. Ezzel indult el az erjedés a politikában, s már az új pártok fogalmazhattak plakátokat. Ezeken jelent meg először tisztán Nagy Imre alakja, a vörös csillagot pedig negatív jelképként ábrázolták.

(A cikk a Kisalföld 2015. október 22-i, ünnepi számában jelent meg.)