Születésnapján ismét taníthatott a csornai Nelli néni

Életre szóló élményben volt része kedden délelőtt huszonkét csornai, rákóczis kisdiáknak. Ahogy egy idős tanítónő sem fogja elfelejteni soha azt a két órát, melyet köztük tölthetett. Király Lászlóné vasdiplomás pedagógus 90. születésnapjára kapta meg a lehetőséget: ismét a katedrán lehetett gyerekek között és taníthatott. Ráadásul abban az első osztályban, amelyikben kis dédunokája is tanul. Az sem sok kisdiáknak adatik meg, amit Balogh-Tatai Levente átélhetett dédimamájával.

„Mindegyikőtöket átölelem"

„Mindegyikőtöket megpuszilom és átölelem, vigyétek ezt magatokkal és őrizzétek meg. Számomra ti mind értékek vagytok és emlékek maradtok bennem. Az arcotokat jól megnézem és öreg napjaimban gyakran gondolok majd rátok. Akkor pedig mosolyogni fogok" – így köszöntötte a gyerekeket Király Lászlóné Nelli néni. Aztán kipakolta felszereléseit, eszközeit és mintha nem is telt volna el harminc év azóta, hogy utoljára írt a táblára, megkezdte a matekórát. A gyerekek kedvvel és megilletődöttség nélkül „vették fel" Nelli néni ritmusát. Boldogan jelentkeztek és mosolyogva fogadták a dicséretet és a tapsot. Merthogy Nelli néni minden jó feleletet tapssal jutalmazott. Látszott, hogy nagyon készült az órákra. Hurkapálcikákat, méterszalagokat, kirakókat, a gyerekek által már nem is ismert, évtizedes szemléltetőeszközöket rejtegetett a táskája. Az idős tanítónő úgy „élt" és magyarázott a gyerekek között, mint hatvannyolc esztendővel ezelőtt, amikor először lépte át a Rákóczi küszöbét. Bár akkor még leányiskola volt a ma katolikus intézmény neve.

Nelli néni boldog volt, hogy ismét gyerekek között lehet és taníthat. Régi vágya teljesült ezzel.

Hetven éve Szilban kezdett tanítani

– A pápai tanítóképzőben végeztem 1948-ban. Szilban kezdtem tanítani, majd 1950-ben Csornára helyeztek. Az intézményben akkor még kollégium is működött, így délelőtt tanítottam az iskolában, délután a kollégistákra felügyeltem. A háború után az elkallódott, szülő nélkül maradt gyerekeket gyűjtötték össze és tulajdonképpen a pótanyukájuk voltam – beszélt a kezdetekről a Kisalföldnek Király Lászlóné. És arról is, hogy miért választotta 

a pedagóguspályát, melyről most, a diploma megszerzése után hetven évvel is kiderült, hogy jó döntés volt.

– Nagyon szerettem társak között lenni. Rábacsanakon nőttem fel, gyerekkoromban gyakran játszottunk tanítósdit. Volt köztünk egyébként egy fiúcska, aki meg azt játszotta, hogy pap. Ő később székesfehérvári püspök lett, dr. Takács Nándor. A háború alatt, amikor másodéves képzős voltam, a helyi jegyző kérésére óvodát nyitottam, hogy a falubeli édesanyák elvégezhessék a mezei munkákat. Kilencvenhárom gyereket bíztak rám. Nagyon szerettem velük foglalkozni, ahogy tanítani is egész életemben. Négyen voltunk testvérek, mindannyian pedagógusok lettünk. Sajnos, ketten már elmentek közülünk.

Király Lászlóné vasdiplomás pedagógus 90. születésnapjára kapta meg a lehetőséget: ismét taníthatott. Ráadásul abban az első osztályban, amelyikben dédunokája is tanul.

„A családom vetette fel az ötletet"

Nelli néni 1983-ban vonult nyugdíjba, végig a Rákócziban dolgozott. Utána hat éven át nyugdíjasként adott órákat ugyanott, végül még rövid ideig a farádi iskolában osztotta szét szeretetét a gyerekeknek.

– Hála istennek egészségben éltem meg e magas kort. Mozogni azonban nem tudok, 

kerekesszékhez kötötten élek. Annak idején azt kértem, ha a lábaim nem is mozognak, de az eszem ne hagyjon el. A Jóisten eddig meghallgatott. És, hogy hogyan kerültem ismét az iskolába? A családom vetette fel, hiszen tudták, milyen boldogság lenne ez nekem. Úgy jöttem az iskolába, mintha tegnap jártam volna itt utoljára. Azt hiszem, úgy belém égett a tanítóság, hogy most egyszerre eltűnt az utolsó harminc év, amit iskola nélkül töltöttem el. A gyerekek aranyosak, éppen mint hatvan éve. És nagyon okosak, fegyelmezettek. Nagyon jó volt velük – fogalmazta meg érzéseit Nelli néni.

Az intézmény egykori pedagógusát Fehér Lászlóné, a katolikus iskola igazgatója köszöntötte, illetve a dédunoka, Balogh-Tatai Levente mondott verset mamájának. A legnagyobb ajándék azonban vélhetően annak a kisfiúnak a kérése volt, aki a tanórák végén odalépett Nelli nénihez és annyit mondott: – Ugye, máskor is eljön hozzánk a tanító néni? – kérdezte Takács Olivér.

Király Lászlóné nemrégiben megírta szülőfaluja, Rábacsanak kultúrtörténetét. Külön fejezetet szentelt annak, hogy mivel, mit és hogyan játszottak a gyerekek az 1930-as években. Dolgozatát eljuttatta a község önkormányzatának, a helytörténészeknek, illetve a premontrei rend tagjaihoz is.