Ott verte az oroszt, ahol tehette

„Egy mondás fennmaradt Kmety Györgyről a családunkban: ott verte az oroszt, ahol csak tehette" – emlékezett híres rokonára a tábornok ükunokahúga. Szabó Ágnes 83 éves, nyugdíjas építészmérnök, Budapesten él. 

A Rábaközi Helytörténet-kutatók Társulatának meghívására érkezett Csornára, hogy megossza a családjában őrzött emlékeket Kmety Györgyről. Az asszony ükapja, Kmety János és a tábornok édesapja, Kmety Pál voltak testvérek. 

Szabó Ágnestől elöljáróban megtudtuk: a Kmety család felvidéki eredetű, az első ismert ősük, Kmety Baltazár végvári hőstetteiért kapott nemességet. 

Később a família délre költözött és Szabó Ágnes édesanyja már Szabadkán nőtt fel.

– A Kmety Györggyel való rokonságunk nyilvánvaló volt, amit nehéz is lett volna tagadni, hiszen édesanyámat Kmety Ilonának hívták. Nem is akartuk persze – kezdett a családtörténetbe Szabó Ágnes. – A tábornokról a bátyám és én már egészen kicsi korunkban hallottunk. Mindig büszkén emlegették. Mondták, hogy bátor katona volt. Hős, aki nem tette le a fegyvert Világosnál, hanem a visszavonuló és menekülő seregek biztosítását vállalva utolsóként hagyta el hazáját, miután a többieket már biztonságban tudta. Ugyancsak büszke volt a családunk arra, hogy Törökországban, amint a krími háború kitört, rögtön katonának állt. Az maradt fent róla ugyanis, hogy az oroszt ott verte, ahol tehette. 

Szabó Ágnes felkereste üknagybátyja emlékhelyeit Csornán. Kmety tábornok Szent István téri szobránál is fejet hajtott.

Történészek szerint a ’48-as emigránsok azért is lelkesedtek a török–orosz háborúért, mert abban bíztak, hogy az oroszok oldalán hadba lépő osztrákok ellen egy újabb szabadságharc indulhat. 

Szabó Ágnes elmondta: a család nem őriz semmilyen tárgyi emléket Kmety Györgyről, csupán az ősük által szerzett nemesi oklevél maradt meg. A dokumentum nyilván a tábornok kezében is megfordult.

– Távollétében halálra ítélték, a javait elkobozták, Kmety György soha nem térhetett vissza Magyarországra. Így tulajdonképpen semmi nem maradt utána, mindössze az emléke. Annyit még tudunk, hogy az emigrációban élénk levelezést folytatott, sok levelet váltott például Görgeyvel. Vele sokat vitázott. 

– Édesanyám idősebb testvére, Lajos az első világháborúban esett el az első orosz betöréskor, Észak-Magyarországon. 

Fiatalabb nagybátyám, vitéz dr. Kmety István az olasz fronton harcolta végig az első világháborút. Számos kitüntetést kapott, vitézséget szerzett. Ő rendőrtiszt volt, a második világháború előtt Kárpátaljára vezényelték, hogy a határnál jelentkező kémtevékenységet felszámolja. Ennek 1945-ben lett következménye. A Budapestre érkező orosz csapatok letartóztatták, elhurcolták, majd a politikai rendőrségen kellett jelentkeznie. Bátran és nyugodt lelkiismerettel ment az Andrássy út 60.-ba, hiszen bűne nem volt. Soha nem tért haza, halálra kínozták fogvatartói. Holttestét még kiadták, így tisztességgel tudtuk eltemetni, ma is a Farkasréti temetőben nyugszik. 

A Kmety rokon szerint a csornai győző emlékét őrzik az országban. Több településen, például a fővárosban és Pápán is utcát neveztek el róla. Nemeskürty István részletesen ír a csornai csatáról, a városban szintén utca viseli a nevét, szobra, emléktáblája van.

– Évtizedekkel ezelőtt a munkám miatt jártam a városban és helyszíni szemlénk során a Kmety utcába is elmentünk. Meglepődve láttam, hogy nevét két t-vel írták. A bennünket kísérő tanácselnöknek jeleztem a hibát, aki aztán ígérte is, hogy kijavítják. Nagyon hálás vagyok és köszönöm, hogy a csornaiak nem feledkeztek el Kmety Györgyről. Úgy érzem, neve, hőstettei, életének részletei fennmaradnak ennek köszönhetően és emléke jó kezekben van a Rábaközben – fogalmazott Szabó Ágnes, a csornai csata hadvezérének ükunokahúga.