2023.01.24. 08:00
Becsomagolták a város ajándékát
Befejezéséhez közeledik a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér közel 300 milliós energetikai felújítása. A rekonstrukció során teljes szigeteléssel, valamint egy nagy teljesítményű napelemrendszerrel gazdagodott a Herman Ottó utcai épületegyüttes.
Dr. Dézsi Csaba András polgármester egyeztet dr. Horváth Sándor Domonkos könyvtárigazgatóval. - Fotó: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
300 milliós fejlesztés valósul meg: befejeződik a győri könyvtár energetikai korszerűsítése
„A könyvtár a város ajándéka, és ezt az ajándékot most sikerült becsomagolnunk” – kezdte a beruházás ismertetését dr. Horváth Sándor Domonkos igazgató. A könyvtár teljes környezete megváltozik a felújítás után, hisz új, alászigetelt burkolatot kapott a főbejárat előtti terület. A közel 300 milliós fejlesztés során új nyílászárók és hőszigetelt falak várják majd az olvasni vágyó közönséget.
„Nagyon jelentős változást hoz az életünkbe ez a felújítás, hisz egy nagy teljesítményű napelemrendszert is felszerelünk az épületre, ami jelentősen csökkenteni tudja a rezsikiadásainkat” – folytatta dr. Horváth Sándor Domonkos. „Egy korábbi 2020-as EU-s pályázatban a felnőtt olvasószolgálatunk gyönyörű szépen megújult. Ezt egy kishatár menti pályázati forrásból, illetve az NKA és a városi önkormányzat támogatásából tudtuk megvalósítani. Ezt némi késéssel, de követi a gyerekkönyvtárunk rekonstrukciója is, ami várhatóan tavaszra be is fog fejeződni” – tette hozzá az igazgató.
![](https://cdn.kisalfold.hu/2023/01/Y6-Uck1lNxSfH8LPaa93kxagY5oHOud6S5aC8C7YIZA/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YwNDQyMmQxODYwYjRkM2Y4YjJjZTRjMTQxMGQ4NTk5.jpg)
Dr. Dézsi Csaba András polgármester múlt péntek délben, közvetlenül a magyar kultúra napja előtt tekintette meg a befejezés előtt álló energetikai beruházást.
„Amellett, hogy a kulturális életünk egyik nagyon fontos helyszíne a győri könyvtár, az is fontos, hogy a felújítás után talán a legtakarékosabban működő intézményünk lesz ez az épület. Teljesen becsomagolták az épületet szigetelőanyaggal, és a tetejére került egy olyan napelempark, amely biztosítani fogja az energiaellátását. Az sem utolsó szempont, hogy aki jár könyvtárba vagy a szomszédos áruházba, az pontosan tudja, hogy ez a terület borzasztóan nézett ki, a szocreálból is a szörnyebbik fajta volt. Ez most szépen megújul, és egy XXI. századi köntöst kap” – mondta a polgármester.
![](https://cdn.kisalfold.hu/2023/01/88PE2vx2wdgC_xZw3usQqgooLhviAizrou2NQ4DFg64/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0ODM2ZjczMWM3MzRlNjliMjAxYTFhNDBjOTUxMzgz.jpg)
Dézsi Csaba András hozzá¬tette, az elmúlt időszakban megváltozott a fejlesztések iránya a városban, hisz korábban az energiatakarékossági szempontokat csak legfeljebb másodlagos szempontként vették figyelembe. Ezért igazán örömteli a könyvtár épületének mostani rekonstrukciója, hisz ez a fejlesztés már ezeket a szempontokat állította fókuszba.
A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér energetikai korszerűsítése várhatóan két héten belül be is fejeződik a Herman Ottó utcai épületben.
(A cikk Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával jött létre.)
![](https://cdn.kisalfold.hu/2023/01/uyt1bLJWmjelcHIW02isfQQbZcyiAAkP9wcQoT_bFQQ/fit/715/775/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U0MjA1ZGU1ZjlkYjQ0YWJhOTNmODI3MTYxMGVlZmY3.jpg)
(x)