2021.11.27. 07:04
Okoszebra jelzi, ha gyalogos halad át az úton Győrben
A Lajta úton, valamint a Kálvária utcai iskola előtt intelligens gyalogos-átkelőhelyet alakított ki a győri önkormányzat útkezelő szervezete.
Okoszebra Nádorvárosban a Kálvária utcai iskolánál.
Győrben közismerten nagy az autóforgalom. Egyebek mellett ebből adódóan sok a kisebb-nagyobb közlekedési baleset is. Ezeknek a sérültjei, kárvallottjai nemritkán gyalogosok.

Dr. Dézsi Csaba András polgármester korábban felhívást tett közzé: közösségi oldalán megkérdezte a lakosságot, hova szeretnének zebrákat. Nagyon sok javaslat érkezett, ezek jelentős része indokolt is a szakemberek véleménye szerint. Megvalósításuk folyamatos. Természetesen minden igényt nem lehet kielégíteni, hiszen a gyalogátkelő létesítésének technikai, közlekedésbiztonsági és anyagi feltételei is vannak.
A hagyományos átkelőhelyek mellett két utcában már okoszebrák szolgálják a gyalogosok nagyobb biztonságát Győrben. A baleset, a veszélyhelyzet ugyanis főleg este, ködös, esős időben következik be. Ilyenkor a víztől csillogó úttesten – főleg, ha a szembejövő kocsik fényei is zavarják a kilátást – a felfestéseket nehezebben észlelik az autósok. Hirtelen fékezésre kényszerülnek, amelynek következtében gyakori a koccanásos baleset.
Sokkal rosszabb ennél, amikor a szabályosan átkelő gyalogost elütik, ezek a balesetek sokszor életveszélyes sérüléseket okoznak.

A Győri Útkezelő Szervezet szakemberei tapasztalatból és a szakirodalom alapján is úgy látják: a kiemelt fényű közvilágítás a bajok jelentős részét megelőzheti, hiszen az autósok messzebbről észreveszik a gyalogátkelőhelyeket és a rajtuk átmenő embereket. Az is segít, ha mindemellett az autók sebességét megpróbálják csökkenteni. Ez nem mindig sikerül, hiszen a nemzetközi tanulmányok ismernek egy kritikus határt, ami alatt az autósok többsége akkor sem halad, ha okkal tarthat a büntetéstől.
A leghatékonyabb megoldásnak az mutatkozik, hogy a nagyobb forgalmú utak zebráinál egyszerű és a környezettel együttműködő intelligens gyalogátkelőhelyeket létesítenek. Ezek érzékelik az úttesten áthaladni kívánó járókelő jelenlétét, és automatikus fénykibocsátással jelzik a járművek vezetőinek a gyalogos áthaladási szándékát az úttesten. Mindezt úgy érik el, hogy az úttestbe, a felfestett „zebracsíkos” útburkolati jel előtt, a menetirány szerinti forgalmi sávokban LED-es lámpákat építenek be. Az úttest mindkét oldalán – de még a járdán – mozgásirány- érzékelő kamerákat helyeznek el, melyek kizárólag abban az esetben jeleznek, ha a gyalogos valóban átkel az úttesten. Ekkor a rendszer működésbe hozza a beépített LED-lámpákat, melyek villogással hívják fel az autósok figyelmét a lassításra, megállásra.

Győrben elsőként a Lajta úton és a Kálvária utcai iskola előtt alkalmazzák az okoszebrákat. Mindkettő rendkívül nagy forgalmú út. Dr. Dézsi Csaba András polgármester a két helyszínen elmondta: további terveik között még több okoszebra létesítése szerepel a városban, ezeket a jövőben a költségvetés függvényében tudják kialakítani. Egy ilyen intelligens gyalogos-átkelőhely ugyanis több mint egymillió forintba kerül.
Az újabb okoszebrák kialakítása előtt a két próbahelyszínnel kapcsolatos tapasztalatokat, véleményeket összegyűjtik a gyalogosoktól és az autósoktól is.
A cikk Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával jött létre.