Ország-világ

2018.11.07. 19:43

Fidesz: a Jobbik és az MSZP tele van korrupciós ügyekkel

A Jobbik törvénytelenül finanszírozta saját kampányát, a szocialisták pedig szoros kapcsolatot ápolnak a börtönben ülő Czeglédy Csabával - olvasható a közleményben.

MTI

A Fidesz szerint a Jobbik és az MSZP tele van korrupciós ügyekkel.


A nagyobbik kormánypárt ezt Szilágyi György (Jobbik) és Harangozó Tamás (MSZP), az Elios-ügyben folytatott nyomozás lezárásával kapcsolatban tett nyilatkozataira reagálva közölte szerdán az MTI-vel.


Mint írták, Szilágyi Györgynek a saját családja szerencsejátékos százmillióival, zavaros cégügyeivel és azzal kell elszámolnia, hogy a Jobbik törvénytelenül finanszírozta saját kampányát, a szocialisták pedig szoros kapcsolatot ápolnak a börtönben ülő Czeglédy Csabával, aki diákokat károsított és lopott meg - olvasható a közleményben.


Szilágyi György korábban azt mondta, az Európai Ügyészséghez csatlakozás szükségességét bizonyítja, hogy annak ellenére szüntették meg az Elios ügyében folytatott nyomozást, hogy az unió csalás elleni hivatala (OLAF) szerint felmerült a költségvetési csalás gyanúja.


Harangozó Tamás pedig úgy fogalmazott: a hatóságok az Elios-ügyben folytatott nyomozás megszüntetésével nyíltan az ország tudtára adták: vannak érinthetetlen emberek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában