Zavaros időrend

2023.01.11. 11:42

Önmagának mondott ellent Márki-Zay a külföldi támogatásokról

A politikus először azt állította, március 28-án állapodtak meg az amerikai pénzekről, néhány nap elteltével azonban már úgy emlékezett, hogy mégis inkább március közepén – mutat rá a drot.info.

Márki-Zay Péter

Forrás: MTI

Fotó: Rosta Tibor

A portál felidézi: az Egyenes Beszéd november 24-i adásában Márki-Zay az ellenzék választási programfüzetét idézve azt állította, az amerikai mikroadományozók – akik néha mégiscsak inkább intézmények voltak – tisztában voltak a baloldal ajánlatával, és annak ismeretében adakoztak. Az ATV műsorvezetőjének kérdésére, hogy akkor miért állította Márki-Zay korábban azt, hogy nem kértek semmit a pénzért, hogyha ezekben megállapodtak, a politikus azt felelte:

Nem kértek, ezt kínáltuk, ez teljesen publikus volt. Mi elmondtuk, hogy mit akarunk csinálni, és azok az emberek, akik nekünk pénzt adtak, azok ezt támogatták, hiszen tudták, hogy mi a célunk.

Csak ezt követően döntöttek úgy, hogy 3 milliárd forintnyi dollárt tolnak bele a kultúraváltó miniszterelnök-jelölt kampányába. 

Sajnos azonban az időpontok nem stimmelnek, hiszen

az ellenzék március 9-én mutatta be a programját, az első dollárok azonban már bő egy héttel korábban, március 1-én az ellenzék közeli zsebekbe érkeztek. 

Tehát az az állítás, hogy amerikai támogatóik csak a nyilvános választási ajánlatuk ismeretében utaltak, nem igaz. Az is figyelemre méltó, hogy Márki-Zay azt sem tudta megmondani, hogy mikor szerződött le az Action for Democracyval (AD). Ez azért fontos, mert a Nemzeti Információs Központ anyagából világosan kiderül:

Korányiék először március 22-én utaltak a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak. 

Ám a már említett november 24-i adásban még úgy emlékezett vissza, hogy csak az első pénzügyi tranzakciót követően egy héttel kötötték meg az együttműködési szerződést az AD-vel. Joggal merül fel a kérdés, hogy élő szerződés hiányában mégis mire alapozva utalt az AD az MMM-nek? A logikai gubancot felismerve egy hét sem telt bele, és Márki-Zay Péter már úgy emlékezett november 29-én az ATV-ben, hogy mégis inkább március közepén állapodtak meg Korányival.

A teljes, részletes cikk ITT olvasható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában