Ország-világ

2018.08.31. 19:29

Súlyos problémákról beszélt, és felmondott Zacher Gábor

Október végén elhagyja a Honvédkorházat a szakember.

Áprilisban már egyszer felröppent a hír - akkor szintén a hvg.hu írta meg - a Honvédkórház sürgősségi osztályát vezető Zacher Gábor lemondásáról. Akkor ezt a Honvédelmi Minisztérium cáfolta.


A mai napon ismét a szakember felmondásáról számolt be a lap, és mint írják, a hírt maga az érintett közölte a hvg.hu-val.


Zacher Gábornak két hónapos felmondási időt kell még kitöltenie, utána  október végén otthagyja a Honvédkórház sürgősségi osztályát, amit eddig vezetett.


Zacher súlyos kritikákat fogalmazott meg a Honvédkórházban tapasztalt állapotokról, a döntését is a kórházban kialakult helyzettel, elsősorban állományproblémával és túlterheltséggel indokolja.


A lapnak elmondta, hogy az elmúlt időszakban 9 orvos adta be felmondását.

Hatalmas terhelés nehezedett a sürgősségi osztályra, leamortizálódott a felszerelés, olyan mennyiségű beteget kellett ellátni, amiért a személyügyi minimumfeltételek 60 százalékával egy centrum nem tud felelősséget vállalni

– mondta Zacher.

Szeretek itt dolgozni, de kénytelen voltam a döntést meghozni. Nem tudok elszámolni a lelkiismeretemmel, hogy ilyen állományprobléma, ilyen felszerelésügyi gondok mellett a betegellátást folytassam.


– nyilatkozta a lapnak Zacher Gábor.

Frissítés:

Dr. Zacher Gábornak a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Sürgősségi Betegellátó Centrum vezetőjének a szerződése 2018 végén lejár. Arról, hogy azt nem hosszabbítják meg, már korábban döntés született - tudatta rövid közleményében a Honvédelmi Minisztérium.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában