Ország-világ

2018.01.12. 11:06

Tudose-nyilatkozat - Szijjártó: elfogadhatatlan a román miniszterelnök nyilatkozata

Az ügy miatt pénteken reggel a Külügyminisztériumba rendelték Románia budapesti nagykövetét.

KDNP: nehéz szavakat találni az elhangzottakra


A Kereszténydemokrata Néppárt szerint nehéz szavakat találni Mihai Tudose román miniszterelnök kijelentésére, felháborító és rendkívül szomorú, hogy egy európai ország vezetője ilyen felelőtlenül és minősíthetetlen stílusban nyilatkozik.


A KDNP pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy a román kormányfő szerdán este a Dcnews.ro portál tájékoztatása szerint a magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatban egyebek mellett azt nyilatkozta a Realitatea hírtelevíziónak: "Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is".

    

A kisebbik kormánypárt reagálásában azt írta, ha nem marad más hátra, akkor EP-képviselőjükön keresztül uniós szinten is szeretnék az esetre ráirányítani a figyelmet, és igyekeznek elérni, hogy a román kormányfő a lehető leghamarabb bocsánatot kérjen a megsértett emberektől.



Tőkés szerint a kormányfőnek távoznia kell, az EMNP a "náci retorika" ellen tiltakozik


Tőkés László szerint Mihai Tudose román miniszterelnöknek távoznia kell tisztségéből a "brutális hungarofób megnyilatkozása" miatt, melyet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is a "náci ideológiákkal rokon" kijelentésnek tart. 

    

Tőkés László európai parlamenti képviselő az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében megengedhetetlennek tartotta, hogy az ország egyik első embere "vörös (véres) posztóként" lobogtassa meg a székelyek nemzeti szimbólumát, és a magyarság jogos és törvényes autonómiakövetelései kriminalizálása által a magyarság ellen uszítsa a többségi román társadalmat.

    

"A lelkiismereti és vallásszabadság erdélyi kikiáltásának 450. évfordulóján felháborodással tiltakozunk a román kormányfőnek a maga nemében csak az antiszemitizmushoz hasonlítható, brutális hungarofób megnyilatkozása ellen" - áll az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének közleményében. 

    

Tőkés László úgy vélte, ezen a helyzeten már a bocsánatkérés sem segíthet, a kormányfőnek le kell mondania. A politikus felkérte ugyanakkor Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, hogy a lemondás esetleges elmaradása esetén a szövetség 24 órán belül függessze fel a kormánykoalíció parlamenti támogatására vonatkozó megállapodását.  

    

Az EMNP elnöksége pénteki közleményében szintén lemondásra szólította fel a miniszterelnököt, és közölte: elvárja a román politikai élet szereplőitől, hogy egyértelműen határolódjanak el Mihai Tudose nyilatkozatától. A párt szerint a miniszterelnök "náci ideológiákkal rokon" kijelentése elfogadhatatlan és alkalmas arra, hogy félelmet keltsen a magyar nemzeti közösségben. Leszögezte: ennek ellenére nem hátrál meg az autonómiáért folytatott békés demokratikus küzdelemben. 

    

Az EMNP közölte: nemzetközi fórumok segítségét kéri annak érdekében, hogy Mihai Tudose kijelentése ne legyen következmények nélküli, az itt élő magyarság pedig megerősödhessen önrendelkezési küzdelmében.

    

A Realitatea hírtelevízió által szerda este telefonon kérdezett Mihai Tudose miniszterelnök egy zászlóállítási kísérletre adott válaszával példázta, hogy miként viszonyul a magyar autonómiatörekvésekhez. A kormányfő felidézte: a zászlóállítási kísérletkor is világossá tette, hogy "ha a zászló lobogni fog, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is".



A Jobbik azonnali távozásra szólította fel a román miniszterelnököt


A Jobbik azonnali távozásra szólította fel Mihai Tudose román miniszterelnököt, a magyar kormánytól pedig azt kéri, hogy az elvárható konzekvenciák levonásáig rendelje haza a bukaresti nagykövetet.


Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője pénteken - kezében székely zászlóval, nyakában kötéllel - tartott sajtótájékoztatót Románia budapesti nagykövetsége előtt, tiltakozva az ellen, hogy a román kormányfő "gyakorlatilag halállal fenyegette meg Erdély azon magyarjait, akik a székely autonómiáért küzdenek".

    

Ez az eset bebizonyította, hogy Románia a legsötétebb, a legprimitívebb soviniszta propagandával készül 1918. december 1., Erdély elszakításának 100. évfordulójára - értékelt.

    

A politikus üdvözölte, hogy nemrég három erdélyi magyar párt egyeztetett az autonómiakoncepciók összehangolásáról, azt ugyanakkor bírálta, hogy ezt követően "barbár versenyfutás" kezdődött a román pártok és politikusok között, hogy ki tudja az eseményt minél hangosabban elítélni.

    

A "balkáni versenyt" maga a miniszterelnök nyerte meg azzal a nyilatkozattal, miszerint a "székely zászló mellé azokat is ki kell akasztani, akik annak kitételét fontosnak tartják".

    

Szávay István szerint ez jól beleillik az elmúlt évek magyarellenes támadássorozatába. Ezek közé sorolta egyebek mellett Tőkés László és Kelemen Hunor kitüntetésének elvételét, a kétnyelvű helyiség- és utcanévtáblák akadályozását, a magyar nyelvű oktatás ellen indított támadásokat és polgármestereket ért hatósági vegzálásokat.

    

Ezzel együtt kétarcúnak nevezte, hogy Calin Popescu-Tariceanu, a román szenátus elnöke a kisebbségi jogok betartásának pozitív példájaként hirdeti Romániát a nemzetközi kommunikációjában.

    

A Jobbik képviselője szerint ilyen esetekben az Európai Unió sem hallgathat, egy uniós tagállamnak pedig nem lehet olyan miniszterelnöke, aki halállal fenyegeti egy békés szabadságmozgalom aktivistáit.

    

Kitért arra is, hogy Mihai Tudose a Szocialista Internacionálé alelnöke is egyben, ezért szerinte az MSZP-nek is fel kellene emelnie szavát abban a szervezetben, amelynek tagja.


MSZP: nincs helye az európai közéletben annak, aki kisebbségek fellógatásáról beszél


Az MSZP szerint felelős politikus nem beszélhet Európában kisebbségek fellógatásáról következmények nélkül, s Mihai Tudose román miniszterelnöknek nincs helye többé az európai közéletben.


Molnár Gyula, az ellenzéki párt elnöke arra reagált pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében, hogy Mihai Tudose szerda esti, magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozatában a Dcnews.ro portál tájékoztatása szerint azt mondta: "Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is". 

    

A szocialista párt elnöke kiemelte: Magyarország és Románia is ugyanannak a közösségnek, az Európai Uniónak a tagja, amely többek között azért jött létre, hogy a Mihai Tudose gondolataihoz hasonlók ne nyerhessenek ismét teret Európában. Mihai Tudose hátat fordított a közös értékeinknek és szavai minden magyart, minden európait megsértettek - írták.



Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter teljes mértékben elfogadhatatlannak, az európai értékekhez és a 21. századhoz méltatlannak tartja Mihai Tudose román miniszterelnök magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozatát, és közölte, hogy az ügy miatt pénteken reggel a Külügyminisztériumba rendelték Románia budapesti nagykövetét.


Szijjártó Péter pénteki sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy a román kormányfő szerdán este a Dcnews.ro portál tájékoztatása szerint a magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatban egyebek mellett azt nyilatkozta a Realitatea hírtelevíziónak: "Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is".

    

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: a Románia területén élő magyar nemzeti közösség érdekében a magyar kormány mindig a kölcsönös tisztelet talajára kívánta építeni a magyar-román kétoldalú kapcsolatokat, ami az éppen aktuális román kormányok tekintetében, hol több, hol kevesebb viszonzással és kölcsönösséggel párosult. 

    

Ugyanakkor kijelentette: vitathatatlan, hogy Románia jelenlegi miniszterelnökének nyilatkozata, amikor "egy nemzeti közösséget, annak képviselőit gyakorlatilag  kivégzéssel fenyegetett meg, teljes mértékben elfogadhatatlan, Európához, az európai értékekhez, a 21. századhoz teljes mértékben méltatlan".

    

Szijjártó Péter közölte: éppen ezért természetesnek evidensnek és vitán felül állónak gondolják, hogy Románia kormányának, miniszterelnökének ezt a helyzetet minél előbb rendeznie kell. Jelezte: pénteken reggel a Külügyminisztériumba rendelték Románia budapesti nagykövetét, és a "miniszter-helyettes világossá tette számára" a magyar kormány álláspontját, a nagykövet pedig "bizonyos nyelvtani magyarázatot" próbált adni a kijelentésre. 

    

Szijjártó Péter szerint ugyanakkor, a magyar kormány ezt nem nyelvtani kérdésnek tekinti, hanem annál sokkal fontosabbnak. Magyarország célja továbbra is az, hogy Románia területén elő magyar nemzeti közösség érdekében kiegyensúlyozott, nyugodt, higgadt, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolata legyen Romániával, de - jegyezte meg - kétségtelen, hogy ez a nyilatkozat ebben a legkevésbé sem segít.

    

A külügyminiszter közölte: elvárják Románia miniszterelnökétről, Románia kormányától, hogy ezt a helyzetet sürgősen tisztázza.

    

Szijjártó Péter azt is nyomatékosította: a kisebbségek jogairól szóló viták gyakoriak Európában, és mivel érzékeny kérdésről van szó, fontos a kulturáltság és egymás tisztelete, azonban a román kormányfő nyilatkozata ezt teljes mértékben nélkülözte. "Fizikailag megfenyegetni, kivégzéssel megfenyegetni mást, másokat, pláne egy egész közösséget és annak képviselőit, teljes mértékben elfogadhatatlan" - ismételte meg a tárcavezető, hozzátéve: annak érdekében, hogy a helyzet ne váljon tarthatatlanná, a román kormánynak, illetve a román miniszterelnöknek kell lépnie.

      

Arra a kérdésre, hogy bocsánatkérést várnak-e el a román kormányfőtől Szijjártó Péter azt mondta: ha valaki a 21. században egy ország miniszterelnökeként egy másik nemzeti közösséget bármilyen oknál fogva kivégzéssel fenyeget, az a minimum, hogy azért bocsánatot kér és világossá teszi, hogy nem arra gondolt. "Ha nem arra gondolt" - jegyezte meg. Szintén kérdésre elmondta: a román nagykövet nyelvtani magyarázatai a kifejezés erősségére vonatkoztak, hogy "a lebegni, szállni, lógni igék hogyan viszonyulnak egymáshoz". Megismételte: ez azonban nem irodalmi vagy nyelvtani, hanem alapvető biztonsági kérdés, hiszen abban, hogy egy nemzeti közösség biztonságban érezhesse magát egy ország területén, nem segít az, ha az ország miniszterelnöke lógással fenyeget.

    

Arra a kérdésre, nem gondolják-e hogy az autonómiát elutasító román állásponttal szemben teljesen reménytelen a fellépés, Szijjártó Péter azt mondta: az autonómiáról szóló vita legitim, ezt a kezdeményezést a Románia területén törvényesen működő pártok tették meg, és ezt a vitát le lehet folytatni kulturáltan. Hangsúlyozta ugyanakkor: az, hogy ezzel kapcsolatban egy ország miniszterelnöke lógással, felakasztással fenyegessen egy nemzeti közösséget, elfogadhatatlan, ezt a két dolgot nem szabad összemosni, a kettőnek semmi köze egymáshoz.

    

Arra a kérdésre, hogy milyen gazdasági következményekkel járhat, ha a román miniszterelnök nem kér elnézést a szavaiért, a külügyminiszter úgy reagált: várjuk ki mi lesz a román politikai vezetés álláspontja és a viselkedése. Jelezte: folyamatosan konzultál a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetőivel az ügyben.

    

Ugyanakkor arra is a felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt időszakban "bárhogy is ugrált a román-magyar politikai együttműködés bizalmi szintje", a gazdasági, kereskedelmi együttműködés ettől függetlenül dinamikusan növekedett. Reméljük, hogy az ilyen kulturálatlan megnyilvánulások az élet mindennapi szintjén nem fognak problémákat okozni - tette hozzá.

    

Kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy ha szerepet szán a kormány a külügyi tárcának a Soros-terv elleni akciótervben, az abból fakadó munkát a minisztérium el fogja végezni.

    

Szijjártó Pétert arról is kérdezték, hogyan lehet, hogy Magyarország titokban befogadott 1300 menekültet, miközben kampányol a kötelező kvóta szerinti mintegy 1294  menekült befogadása ellen. A tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország azért küzd a kötelező betelepítési kvóta ellen, mert ezzel illegális bevándorlókat akarnak behozni az EU területére, és el akarják venni a nemzetállamok jogát, hogy saját maguk döntsék el kiket engednek be. Szerinte azonban ettől független kérdés, hogy a genfi egyezmény alapján Magyarország hogyan fogad be menekülteket.

 

Korábban írtuk:

Kelemen Hunor szerint az Európai Unióban nem maradhat tisztségében az a miniszterelnök, aki olyan kijelentést tesz, mint Mihai Tudose román kormányfő.


A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Radio France Internationale-nak beszélt erről pénteken, nyilatkozatát az RMDSZ hírlevele foglalta össze. Kelemen Hunor kijelentette: nem maradhat következmények nélkül a miniszterelnöknek az a szerda esti kijelentése, amikor egy zászlóállítási kísérletre adott válaszával példázta, hogy miként viszonyul a székelyföldi autonómiatörekvésekhez. A kormányfő felidézte: a zászlóállítási kísérletkor is világossá tette, hogy "ha a zászló lobogni fog, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is". Az RMDSZ elnöke szerint a miniszterelnök bocsánatkéréssel tartozik, és vissza kell vonnia a kijelentését.

    

Kelemen Hunor sérelmezte, hogy a román politikai pártok nem határolódtak el Mihai Tudose kijelentésétől. "Ilyen körülmények között azt is hihetnénk, egyetértenek Mihai Tudose miniszterelnökkel, ez pedig nagy baj" - idézte az RMDSZ-elnököt a szövetség hírlevele. Kelemen Hunor azt is megjegyezte, hogy semmi új nincs abban, amit az autonómia-elképzelések összehangolásáról a Magyar Polgári Párttal (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) közösen elfogadott állásfoglalásban hétfőn megfogalmaztak. Az autonómiaformák elérésének célja évtizedek óta része az RMDSZ programjának.

    

Az erdélyi magyar lapok és portálok arra világítanak rá, hogy nem lehet biztosan tudni, milyen zászlóállítási kísérletre és kikre utalt a miniszterelnök a magyar közösségben rendkívüli felháborodást kiváltó kijelentésében.

    

A Krónika internetes oldalán közölte a miniszterelnök nyilatkozatának a hangfelvételét, és arra figyelmeztetett, hogy a miniszterelnök nem említette a székely zászlót és a székelyeket nyilatkozatában. A Krónika szerint a román miniszterelnök sokkal inkább a karhatalmi erők helyi vezetőit figyelmeztette, hogy ne engedjék a magyar vagy székely zászló kitűzését.

    

A Főtér.ro portál valószínűsíti, hogy a miniszterelnök a magyar országzászló tavaly novemberi kitűzésének a meghiúsult sepsiszentgyörgyi kísérletére utalt. Ekkor az MPP egy történelmi kiállítás keretében állította fel a város központjában 75 évvel korábban avatott országzászló emlékműnek a makettjét. A szervezők a karhatalmi erők felszólítására végül elálltak attól, hogy a makett zászlórúdjára felvonják az országzászlót. A végül csak meglengetett lobogón piros-fehér-zöld alapon két angyal tartja a magyar Szent Korona országainak a címerét.

Bukarest szerint a román kormányfő kijelentése nem volt magyarellenes


A bukaresti külügyminisztérium szerint Mihai Tudose román kormányfő a Romániát egységes és oszthatatlan nemzetállamként meghatározó alkotmány betartásának szükségességére, a helyi és a központi hatóságok felelősségére hívta fel a figyelmet, de nyilatkozatának nem volt etnikai vonatkozása, és nem volt magyarellenes.


A pénteki külügyi kommünikét válasznak szánták arra, hogy aznap reggel a Külgazdasági és Külügyminisztérium bekérette a román nagykövetet, de egy szóval sem említi, hogy Budapest lépésére amiatt került sor, mert Tudose egy televíziós interjúban akasztással fenyegetőzött az erdélyi magyar pártok közös autonómiaköveteléseit kommentálva.


A román külügyminisztérium úgy véli: az autonómiaigény nem tesz jót az etnikai harmóniának, és nem segíti a kétoldalú román-magyar kapcsolatok fejlesztését.


Bukarest aggasztónak tartja az etnikai alapú területi autonómia ügyének napirendre helyezését, mondván, hogy egy ilyen alkotmányellenes követelés hangoztatói tudatosan eltekintenek azoktól az intézkedésektől, amelyeket Románia a "legigényesebb elvárásoknak is eleget téve" hozott a nemzeti kisebbségek védelmében.


"A román külügyminisztérium elítél minden ilyen provokációt, főleg abban az évben, amikor Románia az összefogás és tolerancia, az etnikai hovatartozástól független kölcsönös tisztelet jegyében szeretné megünnepelni a nagy egyesülés (az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat) centenáriumát" - olvasható a bukaresti közleményben.


A román külügy kifejezte reményét, hogy a román-magyar kapcsolatok a két ország közötti alapszerződés jogi és politikai pilléreire alapozva, a stratégiai partnerség, az európai értékek szellemében fognak fejlődni.


Péntek reggeli sajtóértekezletén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter teljes mértékben elfogadhatatlannak, az európai értékekhez és a 21. századhoz méltatlannak nevezte Mihai Tudose román miniszterelnök magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozatát, és közölte, hogy az ügy miatt a külügyminisztériumba rendelték Románia budapesti nagykövetét.


A Realitatea hírtelevízió által szerda este telefonon kérdezett Mihai Tudose miniszterelnök egy zászlóállítási kísérletre adott válaszával példázta, hogy miként viszonyul a magyar autonómiatörekvésekhez. A kormányfő felidézte: a zászlóállítási kísérletkor is világossá tette, hogy "ha a zászló lobogni fog, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában