Ország-világ

2016.10.17. 18:14

A fiatal, szegény muszlimok harmada iszlamista Bécsben

A Bécsben nehéz körülmények között élő élő fiatal muszlimok harmada, főként a csecsen származásúak szimpatizálnak a szélsőséges irányzatokkal.

A Bécsben nehéz körülmények között élő élő fiatal muszlimok harmada, főként a csecsen származásúak szimpatizálnak a szélsőséges irányzatokkal - derül ki a bécsi városvezetés által készíttetett, hétfőn bemutatott felmérésből.

A tanulmány betekintést nyújt az osztrák fővárosban élő fiatal muszlimok "szellemi gettójába" - olvasható a Profil című osztrák gazdasági napilapban, amelyben a kutatás megjelent. A felmérés 2015 év elején készült, vagyis fél évvel az Európába érkező menekülthullám előtt.

A felmérésben 400 fiatal vett részt, akik 14 és 19 év közöttiek és nehéz életkörülmények között élnek. A megkérdezettek 85 százaléka migráns, 53 százaléka muszlim, többségük fiú volt. A tanulmányt készítők arra hívták fel a figyelmet, hogy mivel hátrányos helyzetben lévő fiatalokról van szó, ezért nem lehet egész Bécsre általánosítani a felmérés eredményét.

A kutatás szerint a megkérdezettek muszlim fiatalok 31 százaléka mérsékelt, 27 százalék pedig a szélsőséges eszméket vall. Ők szimpatizálnak a dzsiháddal, ellenségesek a nyugati világgal szemben és elfogadják az erőszakot. A radikalizálódás veszélye minden második csecsen és minden negyedik török fiatalt érint, a boszniai vagy afgán származású muszlimokra ez kevésbé jellemző.

Vallási kérdésekben a muszlim fiatalok több mint harmada a mérsékelt és a szélsőséges felfogás között ingadozik. Kenan Güngör, a tanulmány készítőjének meglátása szerint ők gyűlölik a nyugatot, szimpatizálnak a szélsőséges eszmékkel és az erőszakkal.

A megkérdezett muszlim fiatalok 60 százaléka úgy véli, hogy határozottan felléphetnek, amennyiben vallásukat vagy tisztességüket - akár szóban is - sérelem éri. Tizennégy fiatalból öt jogosnak véli az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet kegyetlenkedéseit, amely szerintük "nemes" célt szolgál. A vallás alapján különböztetik meg egymástól a jót és a rosszat, a tisztátalant és az igazat és lenézik azokat, akik a földi élvezetekkel foglalkoznak - írja a lap. A tanulmány megállapítja, hogy ezek a fiatalok erkölcsileg magasabb szintre helyezik magukat, ezért a közösségben biztos és erős szerepet töltenek be.

A tanulmányt végző Güngör szerint minél erősebb a fiatalok vallásossága, annál inkább lenéznek más csoportokat.

A megkérdezettek 33 százaléka, míg a muszlim fiatalok fele zsidóellenes nézeteket vall. Többen indokként a Gázai övezetben megölt gyerekekről és a palesztinokat puskatussal ütlegelő izraeli katonákról szóló videókat említettek, amelyek eredetiségét nem kérdőjelezik meg. Az amerikaiakat a zsidók "bábjának" tekintik, és úgy vélik, hogy az európai politikát az Egyesült Államok irányítja. A megkérdezetteket jellemzően nem zavarja, hogy maguk a "gonosz nyugaton" élnek.

A felmérés szerint a muszlim fiatalok 60 százaléka utasítja el a homoszexualitást, és úgy vélik, hogy férfiasságuk van veszélyben, ha a saját nemükhöz vonzódók vannak a közelükben.

A felmérésben résztvevők több mint 70 százaléka osztrák állampolgár volt, azonban a mélyinterjúk során kiderült, hogy tartanak a teljes társadalmi elfogadás hiányától.

A bécsi főpolgármester pártja, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) bécsi szárnya azt közölte, hogy odafigyelnek a megelőzésre, a városban már több éve tanácsadó konzultációt folytatnak és továbbképzést biztosítanak a pedagógusok számára.

Az Osztrák Néppárt (ÖVP) bécsi szervezetének vezetője szerint Bécs városának szociáldemokrata és zöldpárti vezetése a felelős a kialakult helyzetért. Gernot Blümel követelte a radikalizmus elleni intézkedések mielőbbi foganatosítását, az arc elfátyolozásának és a Koránt osztogató akciók betiltását.

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) szerint a tanulmány azt bizonyítja, hogy a multikulturális társadalmi modell csődöt mondott. A párt illetékes szóvivője szerint a második generációs menekültek integrációja helyett "fanatikus dzsihadisták újabb generációja" érkezik meg Ausztriába.

A Neos liberális párt szerint a tanulmány eredménye azt jelzi, hogy "végre cselekedni kell".

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában